Tanul a gyerek, csak azt nem tudja mit

Az üzleti és politikai világban ismeretes egy mondás, miszerint „csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam”, aki azonban kevésbé elfogult önmagával szemben megtekintheti a KSH egy 2009-es összeállítását, mely bővelkedik a fent említett ellentmondásokban.

Legmegkapóbb adatok közé tartozik az OECD (Organisation for Economic Cooperation and Development, Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) kutatássorozatának közelmúltbeli eredménye. A szervezet 1997-ben indította a programot azzal a céllal, hogy felmérje a tagországok fiataljainak, a jövő nemzedékének kvalitásait. 15 éves tanulók adnak számot tudásukról és képességeikről a természettudomány, matematika és olvasás-szövegértés tekintetében. Milyen eredményt hoztak a felmérések? Elszomorítót.

A 2006-os felmérés szerint a magyar korosztály 21,2%-a csak a könnyen érthető matematika feladatok megoldására képes, 15%-uk természettudományi ismeretei rendkívül hiányosak, megszerzett tudásukat csak korlátozottan tudják alkalmazni. Ami pedig a legmegdöbbentőbb: a 15 évesek 20,1%-a ért el alacsony szintű teljesítményt a szövegértési feladatokban, 20,6% pedig az un. ”kockázati csoportba” sorolható. Ez utóbbi azt jelenti, hogy ezek a tanulók gyakorlatilag funkcionális analfabéták. Számukra gondot okoz a mindennapi életben a szövegek értelmezése, az olvasott szöveg és meglévő ismereteik összekapcsolása, a következtetés.

Ugyanezt az eredményt hozta a 2008-as (magyar érdekeltségű) kompetencia felmérés, ahol a 10. osztályosok szövegértés eredményei még a 2006-os eredményekhez képest is számottevően elmaradnak.

Diplomás analfabéták

Ezt a címet viseli a 168 óraonline-on olvasható cikk, melyben Ormos Mária történész professzor méltatja a magyar oktatási rendszert és sok egyebet.
„Tragikus az egyetemekre bekerülők színvonala. Ha régen harminc ember jutott valamely szakra, biztosan találtam legalább tízet, aki képes volt következtetések levonására, ismerte az adatokat. Most háromszáz hallgatóból sincs tíz ilyen.(…) Mi történik? Jelentős állami ráfordítással diplomás, de még tanári oklevéllel sem rendelkező munkanélkülieket képzünk. Az előző példánál maradva: diplomás analfabétákat.”

Helyes az észrevétel. Gyakorlatilag futószalagon kerül a felsőoktatásba boldog-boldogtalan, és hasonló módon kerül ki az egyetemek és főiskolák védelmező kebeléből tucatnyi értelmiségi, megannyi reménybeli munkavállaló, sok-sok későbbi munkanélküli. Mert a tanuláshoz mindenkinek joga van. Hogy képességei vannak-e, az nem szempont. Legalábbis ez olvasható ki a KSH említett anyagából. Persze ez nem újdonság. Élénken él a köztudatban.

Az azonban mindenképpen érdeklődésre tarthat számot, hogy hány, úgymond funkcionális analfabéta kerül be illetve kerül ki a felsőoktatásból. Manapság mondhatni mindenki leérettségizik, az pedig, hogy továbbtanul, csupán elhatározás és/vagy pénz kérdése. Úgy hírlik hajdanán ennyi kevés volt az üdvösséghez. Ma azonban bőven elég.

Mihez kell a fantázia?

Ahhoz, hogy elképzeljük mennyi ügyvéd nem érti a határozatot, biológus a jelentést, hány kommunikáció szakos hallgató nem tud helyesen írni és fogalmazni, mennyi szabadbölcsész idézi Cicerót ész nélkül. S ahogy az ilyen „szakemberek” száma nő, úgy emelkedik a de facto analfabéták száma is, akik nem írnak, nem olvasnak, nem beszélnek értelmes, egész magyar mondatokban. Ez a tendencia pedig független a legmagasabb végzettségtől, ugyanakkor az ehhez szükséges tudást minden magyar állampolgár elsajátítja tankötelezettségének évei alatt.
Hát akkor hova tovább oktatás?