A McMaster University (Ontario szövetségi állam) munkatársai szerint az állati tetemek ugyanazt a szagot árasztják, mint a rovaroké vagy a rákféléké, s e bűzért az olajsav és a linolsav a "felelős".

A BBC (http://www.bbc.co.uk) jelentése szerint a David Rollo professzor által vezetett kutatócsoport a véletlennek köszönhette a felfedezést, miközben a svábbogarak közösségi viselkedését tanulmányozta.

Amikor egy svábbogár jó búvóhelyre bukkan, feromonok segítségével tudatja társaival felfedezését. (A feromonok olyan kémiai vegyületek, melyek egyaránt megtalálhatók a rovarokban, állatokban és az emberben is. Szerte az élővilágban fontos szerepük van, mivel ezek a kommunikáció legősibb formái: segítik az állatokat a területük megjelölésében, társaik felismerésében, ahogy a nemi érdeklődést is jelzik.)

A kanadai kutatók - miközben megpróbálták megfejteni, hogy milyen kémiai "üzenőanyagok" szabadulnak fel ilyenkor - döglött rovarok teteméből kivont vegyületekkel kísérleteztek, hogy kiderítsék, milyen hatást váltanak ki. "Igencsak meglepődtünk, amikor kiderült, hogy gyakorlatilag az összes svábbogár messze elkerülte azokat a menedékeket, amelyeket a tetemekből előállított kivonattal jelöltünk meg" - magyarázta David Rollo, hozzátéve, hogy valami "felülírta" az élő svábbogarak által küldött pozitív jelzéseket.

Miután a tudósok kizártak minden egyéb lehetőséget - például a svábbogarak által küldött riadóüzeneteket - arra a következtetésre jutottak, hogy haláluk pillanatában valamilyen specifikus vegyületet bocsátanak ki.

A szakirodalomban keresgélve a kutatók Edward Osborne Wilson amerikai biológus egy régi cikkét fedezték fel, amely azzal foglalkozott, hogy a hangyák elhullott társaik tetemét kivonszolják a hangyabolyból, és a "temetőbe" szállítják. Wilsonnak azt is sikerült kiderítenie, hogy az olajsav jelzi a "hullaszállítóknak", hogy dolguk akadt.

"Amikor Wilson kísérletei során egy tökéletesen egészséges hangyára parányi olajsavat cseppentett, a szerencsétlen rovart minden tiltakozása ellenére szintén a temetőbe vonszolták" - ismertette Rollo professzor.

A kanadai kutatók arra gondoltak, hogy hasonló folyamat játszódik le a svábbogarak esetében is. Mint kiderült, a döglött rovarból nyert kivonat legfőképpen olajsavat és linolsavat tartalmazott.

Egy másik kutatócsoportnak, amely aprócska ősrovarokkal, az ugróvillásokkal (Collembola) foglalkozott, ugyanezeket a zsírsavakat sikerült kimutatnia azok tetemében. David Rolloék a fatetűk és lepkehernyók maradványában ugyancsak felfedezték az olajsavat és a linolsavat.

Ez viszont azt jelenti, hogy különböző, távoli rokonságban álló rovaroknál és a fatetűnél, amely a rákfélékhez tartozik, ugyanaz a halál felismerésére szolgáló rendszer alakult ki. A rovarok és a rákfélék az evolúció során 400 millió évvel ezelőtt váltak szét, ebből viszont arra lehet következtetni, hogy az azóta kifejlődött fajok is ugyanolyan módon ismerik fel halottaikat.

Mint David Rollo rámutatott, ez egy igen hasznos képesség, mivel a tetem érzékelése révén az elhullott fajtársai elkerülhetik a fertőzést vagy a rájuk leselkedő ragadozót. "A zsírsavak a halál után viszonylag gyorsan felszabadulnak a sejtekből, ezáltal megbízhatóan jelzik a veszélyt" - hangsúlyozta.

A kanadai kutatók vizsgálataikról az Evolutionary Biology című szaklapban számoltak be.