Az Operaház építésének ügye 1873-ban, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évében vált reális lehetőséggé. A dalszínházi épület előkészítésével a Fővárosi Közmunkák Tanácsa foglalkozott. Orczy javaslatai nyomán különböző helyszíneket tekintettek meg, felkérték Ybl Miklós és Linzbauer István építészeket, hogy készítsenek az egyes helyszínekre vonatkozó kalkulációkat. Mind közül végül a Sugár (ma Andrássy) út menti Hermina tér bizonyult a legideálisabbnak, és természetesen a legolcsóbbnak.

A vázlattervek elkészítésével is Ybl Miklóst bízták meg, aki olyan minőségű anyagot adott be a tanácsnak, hogy fontolgatták: ne is írjanak ki pályázatot. Végül mégiscsak a pályáztatás mellett döntött a testület. Bár neves hazai és külföldi építészeket hívtak meg, végül mégis Ybl lett a befutó. Az építkezés összköltségét 2 110 001 forintban szabta meg a hatóság, ami miatt az eredeti elképzelésekből némileg vissza kellett venni.

Ybl elhivatottságát jól mutatja, hogy nem csupán az épület szerkezetét és a rendkívül gazdaságos belső térelrendezést dolgozta ki, de még a rézkilincsek, fogantyúk, falikarok és csillárok mintáit is maga tervezte.

Az Operaház befejezéséhez a végső lökést Tisza Kálmán miniszterelnök adta meg, aki 1882-ben leíratban mondta ki, hogy a dalszínház építését 1884 közepére minden körülmények között be kell fejezni, s ehhez minden - politikai és anyagi - támogatást megadott.

A teljes költség végül az eredeti tervben szereplő 2 millió 100 ezerrel szemben 3 337 316 forint és 22 krajcárra rúgott. A tervezett 2000 helyett csupán 1220 ülőhely fért a budapesti Operaházba, de "technikai felszereltsége és építőművészeti kivitelezése a maga korában meghaladta Európa legjelesebb operaházainak a színvonalát is".