A Lendvai Ildikó vezette szocialisták – ígéretük szerint – hivatalosan a párt december 12-én esedékes kongresszusán nevezik meg kormányfő-jelöltjüket, valamint az országos listáról és a választási programról is döntenek.

Úgy tűnik, a szocik egyelőre még nem miniszterelnök-aspiránsukat, csupán az ideális jelölt tulajdonságait igyekeznek nevén nevezni. Kérdés, ki az az ember, aki a legerőteljesebben képes megtestesíteni a párt választási üzenetét?

Avagy: akad-e olyan személy, akire érdemes önálló stratégiát építeni? A döntésnél számos szempont, ellenérdek feszülhet egymásnak, ezek közül mutatunk most be néhányat, az adott karakternek megfelelő, illetve lehetségesnek tűnő jelöltek számba vételével.

Öreg vagy fiatal?

Az egyik, ha nem a legnagyobb fejfájást okozhatja a szocialista vezetők számára. A párt az idei „szeszélyes április” óta jól érzékelhetően két táborra, „tehetséges fiatalokra”, valamint „öreg motorosokra” szakadt és egyelőre nem látni azokat az embereket, akik a két csordát közös karámba tudnák terelni.

A fiatal generáció, úgymint Mesterházy Attila frakcióvezető, Botka Attila szegedi polgármester, Bárándy „legifjabb” Gergely, Molnár Csaba kancelláriaminiszter stb. tagjai közül elvben alighanem többen ambícionálnák a miniszterelnök-jelöltséget, azonban épp zsenge koruk miatt gondolhatják úgy, botorság lenne ideje korán egy olyan játszmába beszállniuk, amelyben az MSZP-nek aligha osztanak nyerő lapot. Majd legközelebb…

A pártvezetésben, ahol mindkét tábor tagjai megtalálhatók, viszont úgy is gondolhatják: mikor építsenek fel egy új arcot, ha nem most, amikor legfeljebb a tisztes helytállás lehet a cél?

Az „öregek” mellett szólhat ugyanakkor, hogy nagyobb eséllyel szólíthatják meg a szocialistákat a rendszerváltás óta egyfajta Kádár-nosztalgiától vezérelve támogató idősebb rétegeket, mint egy „zöldfülű”. Valószínűleg eme logika nyomán merült fel az utóbbi időben az uniós biztosi posztját minden bizonnyal feladni kényszerülő Kovács László, az elmúlt hónapokban „rehabilitált” Németh Miklós, esetleg a kisnyugdíjas rétegekkel bensőséges viszonyt ápoló Kiss Péter.

Külsős szakértő vagy pártkatona?

Úgy tudjuk, a szocialista párton belül ma az a legerősebb álláspont, hogy a kampányt elsősorban a Bajnai Gordon vezette válságkezelő kormány eredményeire kell alapozni. A szocik alighanem úgy gondolkoznak: az elmúlt három év csődjét a bajai futballkapus védései homályosíthatják el, ezért, ha őt magát nem lehet meggyőzni a maradásról, legalább egy hozzá hasonló pragmatikus technokrata személyiséget jó lenne találni, aki a szocialista holdudvarhoz is köthető valamelyest. Így kerülhet képbe a reformszövetségből ismert és a Bajnai kormány alapelképzeléseit kimondottan helyeslő Glatz Ferenc akadémikus, valamint legújabban Bárándy Péter ügyvéd, aki korábban ugyan már töltött be kormányzati funkciót a szocialistáknál, értékrendje is közel áll a szociálliberális vonalhoz, mégsem tagja az Szocialista Pártnak.

Nyilvánvaló azonban, hogy MSZP-n belül sem mindenki zeng ódákat a Bajnai kabinetről. Főleg a megszorítások miatt feléjük zúduló lakossági panaszáradatot nap mint nap hallgatni kénytelen szocialista városvezetők és országgyűlési képviselők egy része gondolhatja úgy: olyan jelöltet kell állítani, akit nem feltétlenül a gazdasági mutatók szerelmeseként, hanem a szociális biztonság élharcosaként definiálnak a választók. Ilyen tekintetben azonban nincs könnyű dolga az MSZP-nek: gyakorlatilag nincs olyan karizmatikus pártkatonája, aki ne töltött volna be vezető kormányzati szerepet az elmúlt években.

Stratégia: veszteség-minimalizálás vagy kamikaze-akció?

Lényeges kérdés az is, mit gondolnak a szocialisták önnön 2010-es esélyeikről. Bíznak-e még benne, hogy soha nem látott aktivitással képesek lesznek felrázni roppant passzívvá vált szavazóbázisukat és ezáltal akár szorossá tenni a választási küzdelmet?

Avagy erről már letettek, és inkább egyfajta veszteség-minimalizáló álmos kampányra készülnek? A frakció, a tagság többsége alighanem ez utóbbi mellett van, hiszen nem csupán stratégiai, hanem egzisztenciális szempontból sem mindegy számára, kivel száll harcba az MSZP a választásokon.

Ha az előbbi mellett döntenek, olyan jelöltre lesz szükségük, aki képes tömegeket mozgósítani és van annyira karizmatikus személyiség, hogy az MSZP számára halottnak hitt választói rétegekből is tud szavazatokat szerezni. Ez az ember a tavasszal meglehetősen csendesen távozó Gyurcsány Ferenc lehet, akinek a neve egyre többször merül fel lehetséges kormányfő-jelöltként. (Ki tudja, talán a visszatérését tervezi zajosra?)

Benne kétségkívül megvan a mozgósító-integráló készség, irányításával betölthetné a párton belüli árkokat, s még egy Orbán Viktorral folytatott szócsatának is jó eséllyel vághatna neki, ugyanakkor kétségtelen: a nagy bukás veszélyét is magában hordaná.

Amennyiben az MSZP a tisztes vereségre apellál, olyasvalakit jelöl, akivel kikezdhetetlen politikai múltja, hitelessége, tapasztalata miatt egyszerűen nem lehet nagyot „zúgni”. Ami azt illeti, ilyen személyiségből sem lehet Dunát rekeszteni a szocialistáknál. Azonban ha valaki, akkor Szili Katalin lehet az, aki a „bársonyos bukást” szavatolhatja. Vele erős középpárt maradhatna az MSZP.

Egy biztos: bármilyen szempontrendszer alapján is dönt majd a miniszterelnök-jelölt személyéről a szocialisták országos választási bizottsága (MSZP-ovb), a kongresszus számára már csupán formalitás marad annak jóváhagyása.