Ez azt jelenti, hogy két-három héten belül a településen élő rászorultak szociális segélyük hatvan százalékát egy fényképes igazolványra utalva kapják "kézhez", amellyel csak mások által kijelölt boltokban, mások által kijelölt árucikkeket vásárolhatnak. A rendelkezésre állási támogatás (rát) szőröstől-bőröstől a kártyára kerül.

Szepessy szerint a kártya jelentős gazdaságélénkítő és a társadalmi igazságérzetet erősítő hatással bír majd, alkalmazásával elkerülhetőek lesznek a visszaélések. Azok tudniillik, melyeket „azok” követnek el, akik a „rendes, becsületes magyar emberek” adóforintjaiból összeadott kevéske pénzüket sem a gyermekeik jövőjébe, hanem különböző alkoholos italokba, valamint nyerőautomatákba ölik bele.

Akik, - hogy egy másik borsodi polgármester szavaival éljünk – „gyógyszereket szednek, illetve gumikalapáccsal ütik a hasukat, hogy fogyatékos gyermekük szülessen, és több családi pótlékot kapjanak.”

Akik a társadalom túlnyomó többsége szerint is koloncként csüngenek a magyarság nyakán, és akiknek Szepessy Zsolt szerint a „népszaporulata olyan mértékű, hogy vidéken már szinte mindenütt több cigánygyermek születik, mint magyar.”

Hogy a szociális kártya bevezetésének milyen következményei lesznek, ma még beláthatatlan. Hány kistelepülés kap az alkalmon, hogy egyszer s mindenkorra móresre tanítsa a felségterületén reménytelenül nyomorgókat? Nem tudni. Hány létminimum alatt küszködő embert foszt meg méltósága utolsó morzsájától is a felemelkedés minimális feltételeinek előteremtése nélkül? Találgatni csupán.

Az „igazság nevében” hozott döntéssel sokan egyetértenek. Hallgatólagosan ugyan, de egyetért a kormány, mert már a nyáron kezébe vehette Szepessy polgármester tervleírását, ám egyetlen szót sem emelt ellene. Egyetértenek „a nép szavát értő” magyar képviselők, akik szintén némák maradtak. Fenntartásokkal, de egyetért a szociális minisztérium is, amely a jelek szerint egyedül a feketepiac kialakulásától tart. (Jogosan különben, mert aki - adott esetben - kenyérrel bír, de sörre vágyik, megtalálja majd annál, akinek ivója van, de áron alul kapható betevőre fáj a foga.)

Nem ért viszont egyet Ferge Zsuzsa szociológus, aki azt mondja, a kártya sem helyi, sem országos szinten nem alkalmas a Monok konok ura által felvetett problémák orvoslására. Mert minden segélyért folyamodót munkakerülőnek, az adófizetők pénzén élősködő embernek állít be. Magyarul általánosít, megbélyegez, kirekeszt, lealacsonyít, anélkül, hogy esélyt teremtene.

A nagyrészt munkájukat vesztett cigányok által lakott Sajókazán nemrég elindult egy program. Arról szól, hogy a helyi civil egyesület, a nőszervezet tagjai vállalták: minden gyereket, függetlenül a bőrszínétől, elkísérnek reggel az iskolába. Ezzel összefüggésben a szociológus Herzog Mária a következőket írja: "figyelni kellene az EU politikáját, intézkedéseit, a tagállami gyakorlatot. Nincs magyar út, de sok jó, átvehető minta van, és egy másfajta, támogató, pozitív kommunikáció, ami ugyancsak segít. Nem szabadna vadítani az embereket, és a zsigeri indulatokra játszani, mert az mindenkit érint, nem csak a ma támadottakat."

Megállíthatja vajon néhány, az elemi emberi jogokat intelemként megfogalmazó hang a megállíthatatlannak tűnő szegényellenes közhangulatot?

Aligha. Monok már döntött.