2024. október 6. - Brúnó, Renáta

Kigyulladt egy templom

Tűz keletkezett pénteken röviddel éjfél előtt Jászberényben, a Ferences templomban; az épület belsejében padok lángoltak, és a tüzet kísérő füst a templom melletti idősek otthonára is átterjedt.
2009. október 24. szombat 14:48 - HírExtra
Szabó János hadnagy tájékoztatása szerint a templomban olyan sűrű füst gomolygott, hogy a tűzoltók alig láttak felderítés és oltás közben. Ezért a helyi tűzoltók mellett nagykátai és hatvani egységeket is riasztottak a harmadik, kiemelt fokozatú káresethez.

A gyors beavatkozás ellenére több fapad teljesen porig égett. Ráadásul a füst átterjedt a szomszédos Szent Klára Idősek Otthonára, ahonnan emiatt a tűzoltók a nővérek segítségével az idős lakókat az épület másik szárnyába menekítették át. A gondozottak a tűzoltás és alapos szellőztetés után visszatérhettek a szobáikba.

A tűz keletkezésnek oka egyelőre ismeretlen, a helyszíni vizsgálatban a rendőrség is részt vesz.

A lángok abban a templomban csaptak fel, amelyben a héten az Egri Egyházmegye által botrányokozás miatt papi hivatásának gyakorlása alól felmentett plébános teljesített szolgálatot. Több hazai médiumban megjelent írás szerint a pap testi kapcsolatot tartott fenn egy melegpornó-filmekben szereplő férfivel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását