Női szerző kapta a Goncourt-díjat

A Goncourt-akadémia neves írókból álló zsűrije tíz év után ítélte ismét női szerzőnek a legrangosabb és legismertebb francia irodalmi díjat, amellyel 1903 óta jutalmazzák az abban az évben megjelent, csaknem hatszáz franciául írt prózai szépirodalmi mű közül a legjobbat.

A zsűri egy fordulóban 5-2 arányban döntött az írónő javára, aki a történelem első színes bőrű Goncourt-díjasa.

Egy-egy szavazatot kapott Jean-Philippe Toussaint La vérité sur Marie (Az igazság Marie-ról) című és Delphine de Vigan Les heures souterraines (A földalatti órák) című regénye.

A Gallimard kiadó gondozásában megjelent díjnyertes mű Franciaországban és Szenegálban játszódik. A három részből álló könyv három, méltóságáért harcoló nő történetét dolgozza fel. Az első történetben egy 38 éves ügyvédnő, Norah, Párizsból Dakarba utazik, hogy találkozzon húsz éve nem látott és segítséget kérő apjával. A második rész egy afrikai nő, Fanta története, aki férjét követi Franciaországba, ahol a boldogtalanság vár rá. A harmadik történet egy a nyomor elől Európába menekülő fiatal szenegáli nő, Khady portréja.

Az írónő a France Info hírrádióban elmondta: mindhárom nő heroikus és szomorú személyiség, ők a modern világ igazi hősei. Ndiaye művében vállaltan a mai Afrika sajátos portréját is felrajzolta.

"A könyv (közönség)sikere már egyfajta csoda volt. A díj váratlanul ért. Ez az elmúlt 25 éves munkájának és kitartásának is szól" - hangsúlyozta az írónő.

A két éve családjával Berlinben élő 42 éves írónő a franciaországi Pithiviers-ben szenegáli apától és francia anyától született, s egy párizsi külvárosban nőtt fel, ahol tanár anyja egyedül nevelte.

Első regényét, a Quant au riche avenir (Ami a gazdag jövőt illeti) 1985-ben 18 évesen publikálta, s azóta több, mint húsz műve jelent meg; többségük a Minuit, majd az egyik legrangosabb szépirodalmi kiadó, a Gallimard gondozásában. Magyarországon elsősorban A boszorkány című regényéről ismert.

A francia regényíróktól szokatlan feminista és politikai elkötelezettségű Marie Ndiaye különös hangulatú írásaiban elsősorban női sorsokkal és az emberek közti bonyolult viszonyokkal foglalkozik. Rosi Carpe című regényéért 2001-ben elnyerte a Femina-díjat, 2003-ban pedig Papa doit manger (Papának enni kell) című darabjának bemutatójával a párizsi Comédie Francaise színpadán játszott egyetlen élő szerzővé vált.

Műveinek témája ellenére az írónő tagadja, hogy egy kisebbség vagy egy politikai csoport szószólója volna. "Nincsenek személyes vagy eredeti politikai reflexióim, nem gondolkodó vagyok ... Semminek nem vagyok a képviselője" - mondta egy korábbi interjúban.

A Goncourt-díj ugyan jelképes pénzjutalommal - csupán 10 euróval - jár, ám hatása jelentős: a díjazott könyvet ugyanis a francia olvasók legalább 150 ezer példányban szokták megvásárolni, de volt olyan alkotás is, amely 800 ezer példányos kiadást ért meg. Az így támadt hírnév, publicitás pedig mindig meghozza az anyagi hasznot is a szerző és a kiadó számára.

A párizsi Drouant étteremben a Goncourt-díjjal egy időben kihirdették a másik legjelentősebb francia irodalmi díj kitüntetettjét is: a Renaudot-t Frédéric Beigbeder Un roman français (Egy francia regény) című önéletrajzi könyvének ítélte a zsűri.