A megsárgult Népsportokban jószerivel csak Fekete Párducként emlegetett portás az Echo tévé kedd esti műsorában indoklásul közölte: átnézte a névsort, és az volt az érzése, hogy mint egyfajta "díszpinty virít" ott, mert egyedüli jobboldali emberként kapta volna meg a díjat.

Egyebek mellett pedig azt mondta: az is eszébe jutott, hogy "Sztálin és annak bolsevik bandája" még most is díszpolgára a fővárosnak, ezzel a gondolattal pedig nem tudott kibékülni, így rögtön nemet mondott.

Eleve érdekes, hogy Grosics pusztán az egykori szovjet generalisszimusz nevét emelte ki a ma már több mint nyolcvan magyar hírességet, művészembert, tudóst, sportolót vagy épp nagy formátumú politikust tömörítő listáról, ám a félreértések elkerülése érdekében talán jó lesz tisztázni a következőt.

„J. V. Sztálin nem tekinthető a Fővárosi Közgyűlés, Budapest Főváros Önkormányzata, a Magyar Köztársaság fővárosa, Budapest díszpolgárának.” – áll a Fővárosi Közgyűlés 2004. április 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvében.

A rendszerváltás után ugyanis újjászerveződött a Fővárosi Közgyűlés, s az állampárti béklyótól megszabaduló városháza egyik első intézkedése az volt, hogy újraalapította a díszpolgári címet. Méghozzá úgy, hogy a kitüntetés kizárólag azokat illesse, akik azt valóban kiérdemlik. Sztálin természetesen azonnal lekerült a listáról.

Idővel azonban terjedni kezdett az a (fő)városi legenda, hogy a vaskezű diktátor változatlanul tagja a budapesti klubnak. A politikai felhangokkal zavart viták lezárása érdekében ezért 2004-ben külön határozatot hozott a közgyűlés, melyet 52 igen, 0 nem és 0 tartózkodás mellett fogadott el, minden kétséget kizáróan kinyilvánítva, hogy a kegyetlen grúz többé nem említhető egy lapon Göncz Árpáddal, Garas Dezsővel vagy az éppen a napokban elment Dargay Attilával.

Hogy egyedüli jobboldaliként kapta volna meg Grosics a díjat? Maradjunk annyiban: a megboldogult Nemzeti Párt színeiben (is) politizáló egykori miniszterelnök gróf Apponyi Albert, a rendszerváltás után az MDF-ben, majd a Fideszben is komoly tisztséget betöltő Gyarmati Dezső, az utóbbi években állítólagos ügynökmúltjával, illetve Gyurcsány-ellenes akcióival figyelmet keltő Kárpáti György, netán a szeretett játszótárs Puskás Öcsi aligha tekinthető baloldali és/vagy liberális érzelmű személyiségnek.

Persze mindenkinek szíve joga arról rendelkezni, melyik plecsnit hajlandó elfogadni, és melyiket nem. Ám ezzel a mostani döntésével és a hozzá tartozó magyarázattal az a Grosics Gyula, aki valaha annyiszor rendelt el zárlatot a magyar csapat kapuja előtt, hogy a világ magyarsága már egy emberként lélegezhetett fel, ha nevével kezdődött a nemzeti tizenegy összeállítása, az ország „nem jobboldali” fele előtt végérvényesen lehúzta a rolót.

Azt pedig, hogy a nemzet ikonjaként tisztelt hős elutasító gesztusa mit üzen ennek a pártárkokkal barázdált, végtelenül átpoliziálódott országnak, majdnem szügségtelen ecsetelni. Ugyanazt, amit az '56-os forradalom félszáz éves jubileumán az akkori miniszterelnök jobbját el nem fogadó állami kitüntetetteké. Akik közül volt, ki azzal indokolta cselekedetét: "magyar ember vagyok".

A nyolcvanháromszoros válogatott kapus ennél finomabban fogalmazott, ám a Magyarországnak rúgott öngólja így is védhetetlen. Mint mondta, "megtisztelő, hogy egy ország fővárosának díszpolgára lehet, de nem mindegy, hogy milyen körülmények között, kitől, hogyan és miért kapja a címet".

Tekintse meg ön is a listát!