A berlini fal leomlása a kegyelemdöfést jelentette az akkor már utolsókat rúgó kommunista blokknak. 1989. november 9-én megkezdődött Berlint elválasztó műszaki zár lebontása, mely az alapot adott a mostani, demokratikusnak nevezhető Európa kialakulásához. Jövő hét hétfőn a hírhedt fal lebontásának 20. évfordulója lesz, és az egész világ ismét Berlinre figyel.

Most szombaton a Berlini Friedrichstadtpalastban Helmut Kohl, Michail Gorbacsov, valamint idősebb George Bush tart ünnepi megemlékezést, hétfőn pedig a „szabadság ünnepe” szlogennel megrendezésre kerülő eseményeken mind 27 Európai Uniós tagállam képviseli magát, csak úgy, mint Medvegyev, orosz elnök, illetve Hillary Clinton, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere.

Magyarországot Bajnai Gordon miniszterelnök képviseli.

Az ünnepség során egy látványos show-elem keretében dominókból ismét felépítik a berlini falat, melyet stílszerűen Német Miklós, akkori magyar miniszterelnök, illetve a Nobel-békedíjas Lech Walesa, egykori lengyel államfő dönt majd le. Kettejüknek hatalmas szerepe volt a fal ledöntésében.

A kezdet

Az NDK valutakészletét a megközelítőleg 50.000 kelet-berlini lakos nyugat-Berlini munkavállalása jelentette, ám mivel a kommunista ország vezetése rendkívül bizalmatlan volt velük, különféle szankciókkal sújtotta ezen munkavállalókat. A fal felállításának szükségét ez a tény, illetve az 50-es évek kivándorlási hulláma indokolta, ugyanis az NDK újjáéledő gazdaságának nem kedvezett a fiatal, szakképzett munkaerő tömeges kivándorlása. 1949 és 1961 között 2,6 millió keletnémet állampolgár szökött át nyugatra, az ország összlakossága pedig 1 millió fővel csökkent.

Az NDK kormányán a demográfiai csökkenés miatt nehezedett a nyomás, augusztus 13-ára virradó éjjel összesen 15.000 fővel, az NDK fegyveres csapatai elzárták a nyugati szektoroknak a szovjet szektorral, illetve az NDK területét érintő zónáit.
Az NDK a fal felállítását nem mással, mint a fasizmus elleni védőbástya megerősítésével propagálta, válaszként az USA 1500 főnyi erősítést küldött a nyugati blokknak.

Nyugat-Berlinben átmeneti munkaerőhiány lépett fel, az NDK pedig a legfőbb valutaforrástól esett el. További problémákat jelentett az elektromos hálózat ingadozása, tekintettel arra hogy a fal felhúzásával egy időben elvágták az elektromos hálózatot, valamint a kommunális hulladék kezelésének megoldhatatlansága.

1961 és 1989 között a fal 381 halálos áldozatot követelt, őket az átszökési kísérletek alatt többnyire egyszerűen főbe lőtték az NDK határőrei.

És a vég

1989. november 4-én Gorbacsov látogatást tett az NDK-ban, viselkedése egyértelművé tette a keletnémet vezetés számára, hogy nem zárkózhatnak el a változtatások elől, mely korábban a többi szocialista országgal szemben jellemezte őket. Míg hazánk 1989 augusztusában megnyitotta a határait, addig az NDK hajthatatlan volt a ki, illetve a beutazást illetően. Ám a szovjet vezető hatására az NDK-államvezetés kidolgozta a nyugatra utazást szabályozó új javaslatokat.

November 9-én az utazási törvény ügyében ülést tartott a NSZEP felső vezetése. Az ott hozott döntést este egy élőben közvetített sajtótájékoztatón Günter Schabowski, kelet-Berlin első titkára ismertette. A tájékoztató után egy olasz újságíró még futó kamerák előtt megkérdezte, hogy mikortól érvényes az utazást megkönnyítő döntés. Schabowski ekkorra már eltette a szemüvegét, így pár másodpercig tanácstalanul forgatta papírjait, majd a következő választ adta: „nos… Szerintem azonnal hatályba lép… Igen, azonnal.”

A kis habozás megtette a hatását

Az esti órákra hatalmas tömeg gyűlt össze a falnál, és a vezetés nem tudott mit tenni. 1989. november 9-én, 23 órakor megnyitották a Kelet-Berlint Nyugat-Berlintől elválasztó sorompókat. Pár nap elteltével a mindkét oldalról érkező németek vésőkkel, csákányokkal és puszta kézzel kezdtek hozzá a fal lerombolásához. Az eredeti faldarabok napjainkban már relikviának számítanak.

A Mühlenstrabe déli oldalán fennmaradt a keleti fal 1,3 km hosszú, később festményekkel díszített, East Side Gallery néven ismert szakasza, ezt leszámítva a 156,4 kilométer hosszú falból már semmi sem maradt.