A tam-tam dobok egyre hangosabbak, az ütem is felgyorsult. Tempója már majdnem olyan őrült, mint a rám meredő szadista szempárok, melyeken a mások szenvedése által okozott kéjes érzés tükröződik. A lándzsás, ágyékkötős őrök közül az egyik olyan közel áll hozzám, hogy hallom a gyomra korgását. Nem kell sokáig várnia. Készül az ebéd, a főfogás pedig én leszek. Pattog alattam a tűz, de fájdalmat már nem érzek, talán amiatt a szer miatt, amit ezelőtt az istentelen szertartás előtt megitattak velem. Csak a szagokat ne érezném… érzem a saját húsom égett szagát. Isten bocsásson meg nekem, de ez a szag már-már illat, tényleg jó. Ezek a vadállatok bepácoltak, mint valami csirkét. És ami a legszörnyűbb, elevenen fognak felfalni, és az első kóstoló az enyém lesz…

A kannibál szó eredete

A kannibál kifejezés a spanyol "caribal" szóból ered, ami karibi embert jelent. És mint ismeretes, ők egészen napjainkig fogyasztottak emberhúst.

Zoológiailag

A zoológiában a kannibalizmus olyan cselekedet, amely során egy egyed részben vagy egészben elfogyasztja a faja egy másik példányát. A kannibalizmus gyakori ökológiai kölcsönhatás az állatvilágban, és több mint 1500 faj esetében ismert példa az előfordulására, bár ez az 1981-es adat valószínűleg alábecsült.

Eltérően attól, ahogy korábban gondolták, a kannibalizmus nem csak rendkívüli élelemhiány vagy mesterséges körülmények esetén fordulhat elő, természetes körülmények között is megtörténik a különböző fajoknál. A tudósok igazolták, hogy a kannibalizmus a természetes életközösségekben mindenütt ismert. Különösen jellemző a vízi életközösségekre, melyekben az élőlények közel 90 százaláka valamikor az életciklusa során részt vesz a folyamatban. A kannibalizmus nem korlátozódik a húsevő fajokra, a növényevők és az üledékevők között is előfordul. Az ember is ide tartozik.

Az emberi kannibalizmus

A legközelebbi rokonaink, a csimpánzok sem növényekkel táplálkoznak mindig, néha-néha amolyan étrendkiegészítőként megesznek egy-egy bogarat, kisebb rágcsálót, madárfiókát és akár egymást is. A szakemberek az ősembereknél is találtak bizonyítékot arra, hogy fajtársaikat is elfogyasztották, de itt már feltételezhetően elsősorban rituális céllal. Ám ez a mai embernél, a Homo Sapiens Sapiensnél sincs másképpen.

Az emberhús állítólag nagyon hasonlít a sertéshús ízéhez, sőt, azok szerint, akik már megkóstolták, jobb is. A karibi népek az embert magas disznónak nevezik abban az esetben, amikor táplálékként gondolnak rá. Ám ha az íz közel azonos, akkor is van ember és disznó között egy nagy különbség: a disznók nem ragadnak fegyvert, nem állnak bosszút, ha látják társukat elfogyasztani. Az embervadászat és emberevés egyre veszélyesebbé kezdett válni a történelem során, ám ott, ahol élelemhiány volt, ott a legújabb korig is csak-csak felütötte a fejét az emberhús utáni vágy.

Jó példa erre a Fidzsi-szigetek, ahol nincs levadászható nagyvad, vagyis talán épp emiatt különösen ismert volt a kannibál rítusairól. Ezen a szigeten létezett egy rendkívül bizarr szokás, melynek értelmében a törzsfőnökök nőket adtak főtt férfihúsért cserébe.

1839. október 31-én egy metodista misszionárius lelkész, egy bizonyos David Cargill írja a naplójában: „Ma reggel szörnyű látványban volt részünk. 20 halott férfi, nő és gyerek holttestet hoztak Rewa-ba Tanoa ajándékaként. A holttesteket elosztották az emberek közt, hogy főzzék meg és egyék meg… megcsonkított végtagok, fejek és törzsek hevertek szerteszét.”

Egy másik misszionárius elbeszéléséből kiderül az is, hogy két szerencsétlen „főfogással” megépítettek egy kemencét, majd eret vágtak rajtuk, és vérüket megitták. Természetesen a kemencében kötöttek ki utána.