Az előkészületek

1925. december elsején megszólalt a Magyar Rádió első hivatalos adása, és egy valamit kijelenthetünk: ebben az időben még nem voltunk fényévekkel lemaradva a nyugattól, hiszen az Amerikai Egyesült Államokban 1920 novemberében indult az első rádióállomás. (Az persze más kérdés, hogy az USA-ban 1925-re már több mint 200 adó versengett a hallgatók kegyeiért, de mint tudjuk, ott már a kezdetektől fogva kereskedelmi csatornák sugároztak.)

De mégis! Volt egyáltalán valami előnyünk a nagy USA-val szemben? A válasz egyértelműen igen. Hazánkban a Puskás Tivadar által kidolgozott telefonhírmondó 1893 óta működött, így hasznos tapasztalatokkal felvértezve vághattunk neki a kísérleti adásoknak. 1923-ban már javában folytak az előkészületek, Marcal János segédtiszt zenekíséret nélkül énekelt magyar nótákat, egy évvel később pedig a Posta Kísérleti Állomásán a stúdiónak kinevezett kiszuperált bútorszállító kocsiból elszámoltak el százig, majd vissza: utána pedig felolvasták a telefonkönyv díjszabási táblázatát, a rádióamatőrök nagy örömére.

A legismertebb személy, aki a kísérleti adásokban megszólalt, a kor legmeghatározóbb és leginkább köztiszteletnek örvendő államférfija, Gróf Apponyi Albert volt. Apponyi gróf ünnepélyes beszédet intézett a „mélyen tisztelt láthatatlan közönség"-hez.

A Magyar Rádió – akkori nevén Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. – magába foglalta az 1945-ig működő telefonhírmondót, és a Magyar Távirati Irodát (MTI) is.

Felcsendülnek a dallamok

A rádió ünnepélyes megnyitóján a nyitóbeszédet vitéz Leveldi Kozma Miklós, alelnök mondta. "A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges. Mindenki tudja, mit jelent különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó…”

Hosszas előkészületek után, 1925. december 1-én megindulhattak az adások a Telefonhírmondó Rákóczi úti stúdiójából. Ebben az időben főként zenét sugároztak, különböző kamara és dzsessz együttesek, cigánybandák, valamint kórusok szórakoztatták a nagyérdeműt. A zenészek eleinte még idegenkedtek a rádió szerepléstől, de hamar megszokták az új médiumot, ugyanúgy, mint a hallgatóság: a kezdetekben ötezer, a harmadik évre kilencvenezer, majd 1929-re negyedmillió háztartásba jutott el ez a nagyszerű technikai vívmány.

1928 végére mind a stúdió, mind a rádióadó helyét véglegesítették: előbbi a Bródy Sándor utca 5-7. szám alá költözött, utóbbit, az új 20 kW-os Telefunken adót Lakihegy mellett építették fel, ám ez elégtelennek bizonyult, hiszen az ország összes pontján, egyre több háztartásnak kellett a műsorokat sugározni. 1933-ban szintén Lakihegyen, felépítették a magyar rádiózás szimbólumává vált 314 méter magas és 280 tonna súlyú adótornyot, mely akkoriban nem csak a legmagasabb építmény volt Európában, hanem 120 Kw teljesítményével a legkorszerűbb adótorony is. 1941-ben, hazánk hadba lépésekor a Magyar Rádiónak már hatszázezer előfizetője volt.

1944. november 30-án a visszavonuló német alakulatok felrobbantották az adótornyot, majd később elfoglalták a Magyar Rádió székházát is.

A modernizáció

A II. világháború után romokban hevert az ország, és a rádió stúdiói is. Újjáépítésre, majd újjászervezésre volt szükség a Magyar Rádióban: 1945. június elsején ismét elkezdődött az adás sugárzása. Az újjászervezés során a szervezetet a Magyar Távirati Irodával együtt integrálták a Magyar Központi Híradó Rt.-be, amelyet 1949. augusztus 19-én, a kor szokásainak megfelelően államosítottak. 1949. február 1-jén „Budapest 1” felvette a „Kossuth”, „Budapest 2” a „Petőfi” nevet.

Az 50-es évek negatívumait – ezen korszak a magyar történelem legsötétebb korszaka volt, senki sem tudhatta hogy ki barát, ki ellenség – a Rádió sem úszhatta meg: az államosítás révén a kommunista állam szócsövévé vált, és teljesen elveszítette a mindennél fontosabb hitelességet a hallgatóság szemében.

Az 1956-os események során a Magyar Rádió épületénél dördült el az első lövés.
1980-as évek végén, a rendszerváltás során a Rádió műsorai és vezetése egyes vélemények szerint a szólásszabadság megteremtését segítették. Az 1990-es évek elején azonban a tömegmédiumok irányítása ismét politikai küzdelem tárgya lett. A médiaháború ismét kikezdte az Magyar Rádió tekintélyét.

A Rádió mindenkori vezetésének politikai függetlensége és szakértelme azóta is viták tárgya, kérdés az hogy meddig? Hiszen ismerjük a kereskedelmi rádiók körüli, nagy vitát és elégedetlenséget kiváltó, tulajdonképpeni botrányt.

Minden hazai médiának Móricz Zsigmond idézetének megszívlelésére lenne szüksége: "Ha a rádióban megszólalok, ez a felelősségérzés a legmagasabbra fokozódik: mi az, amit az egész magyarságnak el kell mondanom. A zene az egész emberiséghez szól, a beszéd csak a nyelv közösségéhez. De a nyelvközösség nemzeti közösséget jelent: aki a rádióban megszólal, a nemzet munkása.”

Az LGT egyik legismertebb száma, a „Szól a rádió” című sláger 1977-ből, a magyar rádiózás addigi történetébe enged részletes betekintést az olvasó/hallgató számára.