Egy sürgős döntés

Miután Amerika bejelentette, hogy a kívánt negyvenezer helyett csupán újabb harmincezer katonát küld Afganisztánba, a NATO-ra hárult a feladat, hogy kipótolja a kellő létszámot. A főtitkár által ígért legalább ötezer katona minimumját most hétezerre növelik, és még további erősítéssel is számolnak. Sőt, James Stavridis admirális, a NATO és az USA európai parancsnoka szerint akkora az ügy támogatottsága, hogy ez a szám év közben tovább fog növekedni. Azonban ez az ötezer katona is kulcskérdés lenne a szervezet számára - mondhatni a további fennállását igen nagyban befolyásolja - mégsem akar összejönni.

Ugyanis több szakértő, NATO-prominens és amerikai vezető is hangsúlyozta már, hogy ha a NATO-nak nem sikerül idejében, győztesen szabadulnia Afganisztánból, akkor az egész szervezet megkérdőjelezhetővé, szinte nevetségessé válik. Afganisztán kulcsfontosságú tesztet jelent a NATO és az egész nyugati szövetség számára, és ha ez a teszt elbukik, akkor a nyugatnak az erőszak, illetve a terror megnövekedésével kell számolnia - hangsúlyozta Richard Holbrooke, az amerikai elnök afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja.

Egységben - legalábbis közhelyek szintjén - első ránézésre nincs hiány. „Mi mind benne vagyunk ebben, és csak együtt vihetjük sikerre” - mondta Hillary Clinton amerikai külügyminiszter „Ez a mi harcunk, és együtt is fejezzük be" - igazolta a külügyminisztert Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtirkára, majd hozzátette: „A legfontosabb üzenet ebben a teremben a szolidaritás. A tagállamok tettekkel is igazat fognak adni szavaiknak!” Csakhogy a tettek igencsak késlekednek.

Nem akarásnak több halál a vége

Bár a NATO szerint már a 44 tagállamból 25 ország elkötelezte magát a további segítségnyújtás mellett, a konkrét ígéretekből eleddig nem sok vált valóra. Annyit biztosan lehet tudni, hogy Albánia 85 fővel, Grúzia maximum 1000 fővel, Macedónia 80 fővel, Anglia 250 fővel, Montenegró 40 fővel, Lengyelország 600 fővel, Olaszország 1000 fővel, Szlovákia 250 fővel, Spanyolország 250 fővel, Dél-Korea pedig maximum 500 fővel támogatja az afganisztáni csapaterősítést. Ez - ha mindenből a várható maximumot vesszük is - csupán 4055 fő, ami a hamarosan kivonuló kanadai és holland csapatokat sem ellensúlyozza (2800+2100 fő), nemhogy a kívánt 7000 közelében mozogjon.

A többi ország nem sieti el a döntést. Németországban például csak 2010-ben tárgyalják a kérdést - igaz onnan Obama 2000-2500 főt is vár, ami majdnem egymagában kitöltené az üres helyeket. Magyarországon valami hasonló a helyzet - bár szinte biztosra veszik külsősök és belsősök egyaránt, hogy mi is fogunk még katonákat küldeni. De a védelmi minisztérium szerint csak „komoly előzetes vizsgálatok és elemzések” után dől majd el, hogy mennyit és merre. Vagyis ez sem várható 2010 előtt. A legtöbb késlekedő ország egyébként a januári, Londonban tartott Afganisztán-konferenciára vár, az után szándékozik majd csak meghozni a döntését.

Az egységről pedig annyit, hogy Franciaország közölte: bár ő nagyon egyetért a céllal, de esze ágába sincsen még egy újabb francia életet kockáztatnia, így nem küld újabb katonákat - sokan pedig Obama Vietnámjának nevezik Afganisztánt. Igaz, Hillary azt is hangsúlyozta, hogy a nem katonai segítségnyújtás is legalább olyan fontos, mint a hadi közreműködés, így nyitva hagyva egy kiskaput Franciaország és a kivonulók számára, hogy ők is kivehessék a részüket az akcióból - a szent egység érdekében.

Mindezt úgy, hogy a katonai szakértők összhangban közölték, hogy minél gyorsabban küldik a katonákat, annál nagyobb lesz a hatékonyságuk, így annál kevesebb szükséges a kívánt cél eléréséhez. A bevetési területek elsősorban a déli tartományokban lesznek majd, onnan az egységek dolguk végeztével átvonulnak majd a tálibok keleti erősségeihez - legalábbis az elképzelt stratégia szerint. Csakhogy Afganisztánban a háború nyolc éve alatt semmi nem igazán úgy alakult, ahogy azt Amerika és a NATO várta.

Nem maradnak örökre

„Az embereink belefáradtak a háborúba” - ismerte el Hillary Clinton, majd hozzátette, hogy köszöni minden állam eddigi vér és anyagi áldozatát az ügy érdekében, de ennek ellenére a csapaterősítés ügyét létfontosságúnak nevezte, amely befolyásolja a világ biztonságát és ebben a megjelentek segítségét kérte. A külügyminiszter háború elhúzódása miatt félelmeket is igyekezett eloszlatni felszólalásában: „a jelenlévő erők további növelése sürgős, de jelenlétük nem tart majd az örökkévalóságig. Eljön majd az idő, amikor a fennhatóságot és a felelősséget átadjuk majd az Afgán Biztonsági Erőknek.” Igaz azt is hozzátette, hogy az ottani munkájuk és befolyásuk akkor sem szűnik majd meg.

Megemlítette Obama tervét, amely 18 hónap múlva elkezdett csapatkivonásokkal apellál, de megjegyezte, hogy ez csak akkor fog így történni, ha minden jól megy. Hiszen elmondása szerint minnél rosszabb lesz a helyzet, annál tovább kell majd maradni. De hozzátette: „nem fog évtizedekig tartani”. Beszédben elmondta a szokásos szöveget is, amit már mindenki kívülről fúj: a világ biztonsága nyugszik Afganisztánban, hisz az a gonosz terroristák fészke, akik ártatlan civileket gyilkolnak, ráadásul ha sikerül megnyerni a háborút, akkor visszaadhatják az afgánoknak a szabadságukat .

Minden esetre a jövőhét komoly fordulatokat hozhat az Afganisztán-stratégiában, ugyanis akkor tesz hivatalos jelentést Barack Obamának az eddigi helyzetről az ottani erők főparancsnoka, Stanley McChrystal ezredes - az elsőt, amióta Júniusban elfoglalta tisztségét. Rasmussen már sejthet valamit, hisz szerinte „jövőre új lendület fog kapni a küldetés” - és itt feltehetőleg nem csak az újabb katonákra gondolt.

Azonban sokak számára felmerült az a kérdés is, hogy az új afgán kormány mennyire fog leszámolni a korrupcióval, s ekképp megszerezni a nép bizalmát? Mert a szakértők többsége szerint ezen múlik az afganisztáni háború sorsa.