A kínai orvoslás emlékei szerint a vörös rizst legalább 800 éve alkalmazzák különféle betegségek kezelésére. Különleges színét a Monascus purpureus élesztőgombának köszönheti.

Az csak a korszerű kémiai kutatásnak köszönhető, hogy kiderült: egyik alkotóeleme, a monakolin K gyakorlatilag természetes, növényi változata az egyik legnagyobb forgalmú koleszterincsökkentő sztatin gyógyszernek. Érthető módon a monakolin K és a gyógyszeripar által előállított, azonos szerkezetű lovasztatin egyformán alkalmas a "rossz" LDL koleszterin normális értékre történő leszorítására. (A "rossz" LDL koleszterin magas vérszintje a koszorúér-betegség egyik legfontosabb kockázati tényezője.)

A gyógyszer megfelelően ellenőrzött vizsgálatai az orvosi szakirodalomban jól ismertek, de most Julie M. Sease, a Medscape gyógyszerészeknek szóló kiadásában ismertette azokat a tudományos vizsgálatokat, amelyek vörös rizs rendszeres evésével nyert tapasztalatokról szóltak. Ezekben a tanulmányokban a jelenlegi tudományos elvek szerint az önként jelentkező résztvevőket véletlenszerűen osztották be vagy a vörös rizst fogyasztó csoportba, vagy azok közé, akik hasonló színűre festett, de közönséges rizst kaptak ugyanolyan mennyiségben.

A napi egy-két gramm rizst a vizsgálati alanyok néhány hónapig ették. Mindegyik vizsgálat bizonyította, hogy a vörös rizs jól értékelhetően csökkentette a "rossz" LDL koleszterin vérszintjét.

A gyógyszerészeknek írt tájékoztatóban külön említik azt a megfigyelést, amely két amerikai szívgyógyász, David Becker és Ram Gordon nevéhez fűződik. Ők olyan betegeiknek adták a vörös rizst, akiknek a koleszterin szintjét szívpanaszaik miatt fontos volt leszorítani, de a sztatin gyógyszereket mellékhatások miatt nem alkalmazhatták. A szívbetegek fél évig ették a diétát, a vörös rizs hatóanyagot napi 3,6 grammnyi adagban. A megfigyelés végére a vörös rizst fogyasztó betegek koleszterinje átlagosan 21 százalékkal lett alacsonyabb.

Az ilyen tápanyagok alapvető gondja, hogy senki sem tudja, hogy mennyi a polcról levett zacskóban lévő ennivaló hatóanyagtartalma, tehát milyen mennyiségben célszerű gyógyszerként fogyasztani.