2025. április 16. - Csongor

Debreczeni Józsefet rágalmazással vádolja az Ud Zrt.

Rágalmazással vádolja az UD Zrt. Debreczeni Józsefet; a közíró tagadta bűnösségét pénteken a II-III. kerületi bíróságon.
2009. december 11. péntek 12:23 - HírExtra
Debreceni József tavaly szeptember 21-én az UD Zrt.-ügy kirobbanása után néhány nappal a Népszabadságban A diktatúra árnyéka című cikkében tényként írt többek között arról, hogy a nemzetbiztonsági hivatal és a rendőrség információi szerint az UD Zrt. „titkos hálózatot hozott létre törvénytelen eszközökkel való információszerzés céljára”. Ezért indított a cég magánvádas büntetőpert a publicista ellen.

Tóth János, a cég vezetője a pénteki tárgyaláson kifogásolta az alaptalan és méltatlan támadásokat, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a róluk szóló írás nem tartalmazza álláspontjukat, pedig már a cikk megjelenése előtt visszautasították a nyilvánosságban a szerintük alaptalan rágalmakat.

Példaként említette a cégvezető, hogy a cikkben az szerepel: behatoltak az origo.hu freemailbe, feltérképezték sok ezer postafiók-tulajdonos kapcsolatrendszerét, telefonhívás-listákhoz jutottak hozzá. Ugyanakkor a cégvezető szerint ezt a híresztelést már akkoriban maga az origo is cáfolta.

Debreczeni József a tárgyaláson nem vitatta, hogy elfogult volt a céggel, és nem adott hitelt képviselőinek, ám kiemelte, hogy cikke elsősorban a politikai összefonódásokról szólt. Az pedig a szabad sajtó halála lenne, ha azt várnák el egy publicistától, hogy cikke témáját illetően várja meg az azzal kapcsolatos jogerős ítéleteket.

„Én nem oknyomozó újságíró vagyok”, a vélemény műfajtól pedig nem várható el az a fajta tárgyilagosság, mint az újságíróktól - hangoztatta a közíró.

A pénteki tárgyaláson tanúként hallgatták meg Szilvásy György volt titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, aki felidézte a Nemzetbiztonsági Kabinet 2008 szeptemberében kiadott kommünikéjét, miszerint a nemzetbiztonsági hivatal látókörébe került cég titkos információgyűjtés céljából hálózatot hozott létre, és megkísérelt behatolni a kormányzati rendszerbe. Az UD Zrt. által Debreczeni József ellen indított rágalmazási per februárban folytatódik a II-III. kerületi bíróságon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását