Az édesapja is bűvészkedett, és ő látta meg Önben a bűvészkedéshez való tehetséget. Hogy történt ez?

Gyerekkoromban, már 5-6 évesen táncos, vagy színésznő szerettem volna lenni, tehát mindenképpen a színpadra akartam kerülni, ez volt minden vágyam. A családom ebben támogatott, úgy vélték, hogy van hozzá tehetségem. Édesapámnak - aki a magyar tenisz válogatottnak volt a szövetségi kapitánya és edzője -, hobbija volt a bűvészet, és egy időben a Magyar Bűvészklub elnöke is volt.

Úgy gondolta, hogyha bennem készség van a színpad felé, akkor bűvészkedjek. Persze nagy harcok árán történt a dolog, mivel én Shakespeare Rómeó és Júliájából Júliát akartam eljátszani, de ő úgy vélte, hogy addig is bűvészkedjek, hiszen ezzel is színpadon vagyok.

Milyen adottságra van szüksége leginkább egy bűvésznek?

A legtöbb ember azt hiszi, hogy nagy kézügyesség szükségeltetik a bűvészkedéshez, ezzel ellentétben ez csak egy tartozéka a dolognak: elsősorban személyiségre van szükség. Egy példát mondék erre:  Nagyon sokszor kérnek fel színházi munkára, amikor a darab bűvészi pródukciót igényel. Például Ilyen a Mario és a varázslóban Cipolla szerepe, akit Mácsai Pál alakított: Őt tanítottam be a némileg a darabhoz hű trükkökre, kissé átalakítva.

A próbák és a preimer után a századik előadásra meghívtak, aholis elhittem neki, hogy ő a varázsló. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy színész, aki az adaptációs készségét latba veti, el tudja hitetni bármit. Ha ez a készsége nincs meg egy bűvésznek, akkor teljesen mindegy, hogy ügyeskezű: senki sem fog odafigyelni rá.

A személyiségen kívül még nagyon fontos egyfajta intellektus. Aki bűvésztrükköket ad elő, ne fölényeskedjen a tudásával, csak egyfajta varázslatba ringassa a másikat: játékosan, finoman, egyszerűen.

Hogyan változott a bűvészet az elmúlt korokban?

Az emberi civilizáció fejlődésével a bűvészetnek mindig más és más szerepe volt. A 15. vagy a 17. században a bűvésznek nyilván más szerepe, célja volt. Ebben az időben elhitették magukról. hogy ők a csodatevők. Ma egy techinkai viágban disszonáns lenne egy bűvésznek csodatevőnek minősítenie önmagát.

A ma bűvészetének arról kell szólnia, mint ahogy bármelyik színdarabban egy szerepnek: arra a pár órára elhiggyem, hogy ő mondjuk Lear király. A bűvész is hitesse el magáról hogy ő a mágus, de utána szükséges játékosan kikacsintani a függöny mögül, hogy mindenki tudja: én én vagyok, és ez az egész csak egy nagy játék.

Önnek volt példaképe?

Nem, nincs példaképem. Mindenki egyedi, nem hiszem, hogy bárkit hasonlítgatni kellene a másikhoz. Persze lehet, hogy valaki egy kicsit kevésbé öntudatosabb, nem bízik magában, és valakit utánoz, azaz példaképként tekint fel rá. A példakép az két értékű lehet: vagy olyanná akar válni, mint a másik, vagy csak tetszik az amit csinál, inspirálóan hat, de ebből valami teljesen mást hoz ki.

Ne értsen félre, nem akarok szerénytelennek tűnni, de egy olyan festőnek mi Picassónak nem volt példaképe, legalábbis nem hiszem. Nyilván csodált egy-két festőt, de a kora inspirálta őt a saját művészetére. Általában egy művész, akinek van mondanivalója, az önmagát valósítja meg, és nem másvalakit utánoz.

Egy nagyon érdekes riportot hallgattam nem is olyan régen, Huszti Péterrel. Megkérdezték tőle, hogy miként készült az Otellójára: megnézett esetleg egy-két felvételt színészkirályainkkal, hogy ők hogyan játszották a szerepet? Ő ekkor nagyot nézett, széttárta a karját: "Dehogyis! Én a magam Otellóját akartam megcsinálni!"

Én ösztönösen építettem fel magamat, soha sem gondoltam példaképre. Amikor a bűvészetre tanított az apukám, nekünk olyan hatalmas harcaink voltak egymással, hogy azt nem tudja elképzelni, akár napokig nem beszéltünk egymással. Mutatott egy mozdulatot, de én nem éreztem magaménak az ő mozdulatát, ám más módszerrel ugyanazt tudtam létrehozni.

Mi a kedvenc bűvészszáma? Van ilyen?

Nem, nincs ilyen. Mindig az aktuális újat kedvelem, de valójában a kézügyességen alapuló bűvészetet kedvelem.

Mit érdemes tudni a bűvészek titkairól? Kik előtt szokták felfedni ezeket a kunsztokat, ha egyáltalán szoktak ilyet tenni?

A bűvészvilág egy nagyon zárt világ, még akkor is, ha több millióan hódolnak ennek a szakmának világszerte. Persze nem mindenki megélhetési illetve profi előadó, nagyon sok közöttük a különböző komoly szakterületen dolgozó ember, akiknek a bűvészet egy hobbi. Ez egy külön társadalom, saját, szigorú szabályokkal. Talán az orvosok és a papok titoktartásával tudnám párhuzamba hozni. Ha lerántanánk a leplet egy produkcióról, akkor pont az veszne el, ami miatt az egészet csináljuk.

Önnek van egy bűvész iskolája.

Igen, már ötödik éve működik, nyolc éves kortól lehet beiratkozni. A létszám az változó,voltak már harmincan, de tizenöten is. Ám nagyon sokan abbahagyják, mivel előbb-utóbb nem érzik adekvátnak magukat, ugyanis érzik azt, hogy rengeteget kell gyakorolni, valamint tudni kell előadni a trükköt. Nagyon nagy divat lett a bűvészet a Harry Potter óta, de rájönnek, hogy nagyon sokat kell vele foglalkozni.

Ha már sorsformáló döntések: közelednek a választások. Önnek mi a véleménye a politikáról?

Nem szeretek politizálni, de úgy gondolom, hogy túlságosan beékelődött a politika a mindennapjainkba, akár emberi kapcsolatok közé is. A politikának nem szabadna ennyire intenzíven megmozgatnia az embereket, nem szabadna így hatnia, hogy ember és ember között ellenséget lássunk. Persze a történelem során ez mindíg így volt, de én valami újra, egy modernebb dologra vágyom, ahol az emberek hangulata nem ennnyire befolyásolható, mint most.

Kinek tenne fel egy kérdést?

Müller Péternek, akit borzasztóan szeretek és tisztelek:egyszerűen nagyon nagy dolgokat mond. Azt kérdezném tőle, hogy mi lenne az a tanítás, amivel a magyar ember negatív karakterét, vagyis a gyanakvást, írigységet, az örökös, mással való foglalkozást, és a bűnbak keresést meglehetne szűntetni?

A következő cikkünket Müller Péterrel készítjük, aki választ ad Ungár Anikó kérdésére: ezzel egy kérdezz-felelek folyamatot szeretnénk elindítani.