Nincs erre jobb kifejezés: Szekrényes István lelke mélyén egy nagy gyerek. Pedig kevesen hinnék ezt róla annak tudatában, hogy maga is négy gyermek édesapja, aki meglehetősen mozgalmas, „három laki” életet folytat, hiszen Kunhegyesen van otthon, Tiszafüreden dolgozik, Abádszalókon pedig önkormányzati képviselő. Igaz, miért is ne volna mindez összeegyeztethető a kísérletező kedvvel és a vitorlázás iránti önfeledt rajongással?

Az ő életében mindenesetre ez az egész jól megfér együtt. Talán azért, mert a jégvitorlás nem felelős családfői, hivatástudó programszervezői, sőt nem is városatyai mivoltának „terméke”. Nem flancból, nem is valamiféle úri hóbort vagy státusszimbólum gyanánt fabrikálta a Tisza-tavon párját ritkító járművet. Sokkal inkább attól a gyermeki kíváncsiságtól vezéreltetve, amelynek parancsára - saját bevallása szerint 1983. óta - minden télen szerszámot ragad, hogy újabb - vagy a korábbinál jobb - vitorlás hajót építsen. Számára ugyanis ez a jármű testesíti meg az igazi szabadságot, elkészítése közben pedig előtörhet belőle a szürke hétköznapok során többnyire háttérbe szoruló reneszánsz mesterember.

Az örök alkotó, akinek elég volt megpillantania néhány évvel ezelőtt a Tisza-tavi vitorlázás jubileumára rendezett kiállításon egy ismerőse által készített jégvitorlást ahhoz, hogy szentül elhatározza: neki is lesz ilyen.

Nincs rajta fék

Aztán hozzálátott. Egy teljes telet töltött a garázsában és a szabad ég alatt azzal, hogy a készen kapott tervrajzok alapján, ám attól mégis sok tekintetben nagyon eltérő logikát követve egyedi jégjárgányt fabrikáljon. Méghozzá viszonylag egyszerű szempontok alapján, hiszen három fő vezérelv mentén dolgozott. Nevezetesen: az ő szerkezete legyen nagyon egyszerű, ötletes és minél olcsóbb.

Nos, a végeredmény első látásra e kritériumok mindegyikének maradéktalanul megfelel, hiszen Szekrényes István jégvitorlása alig hatvan kilót nyom a mérlegen, bő negyed óra alatt össze-, illetve szétszerelhető, és egy autó tetőcsomagtartóján bárhová könnyedén szállítható. A hozzá valók pedig nem kerültek többe harmincezer forintnál. Igaz, a szükséges kellékek egy része például az ócskavas-telepről származik, a hét négyzetméternyi vitorlát pedig maga varrta.

Igen ám, de a különleges közlekedési eszköz készítője minden korábbi vitorlásépítő-gyakorlata dacára sem tudhatta biztosan: hogyan vizsgázik majd új műve a gyakorlatban. A főpróba azonban remekül sikerült, és Szekrényes István azóta az igazi zimankó beköszöntét várva minden télen izgatottan figyeli az időjárás-előrejelzéseket. Időközben azt is kitapasztalta: óránként tíz kilométeres szél már elegendő ahhoz, hogy a három korcsolyán sikló alkalmatosság képes legyen folyamatosan haladni a jégen. Egyébként pedig a vitorlás sebessége megközelíti a mindenkori szélerősség háromszorosát.
A dolognak talán csak egyetlen szépséghibája akad: hogy fék, az bizony nincsen rajta.

Igaz, a Tisza-tó elég nagy felület ahhoz, hogy ez egy gyakorlott jégmenőnek ne jelentsen
komoly problémát. Ám aki nincs tisztában a manőverezés mikéntjével és azzal, hogy a megálláshoz milyen módon fordítsa szél ellenébe a vitorlát, azt azért érhetik kellemetlen meglepetések - mesélte mosolyogva az ezermester-programszervező-képviselő-családfő, aki azt is elárulta az MTI-Pressnek: ha a Tisza-tó jege lakott területnek számítana és a rendőrök mérnék a rajta közlekedők sebességét, akkor neki az utóbbi évek hidegebb telein - beleértve az ideit is - valószínűleg a jégvitorlása anyagköltségének többszörösét kellett volna már gyorshajtásért kifizetnie…

(Képünk illusztráció)