Azért izgalmas eljátszani a gondolattal: mi volna, ha a kampány közepén egyszer csak nem a nyugdíjasok, a nemzeti vízvagyon, vagy az internet-elérhetőség problémáiról indulnavita, hanem Orbán Viktor autoriter beállítottságáról és ebből fakadó demokrácia-felfogásáról. Mindenekelőtt azonban – a később eszmélők kedvéért – tisztázzuk: hol is az a bizonyos Kötcse, mikor és mit keresett ott Orbán Viktor, aki, ha már ott volt, beszélt is egy sort. Vagy többet.

Kötcse félezer lelkes kisközség Somogyban. Ide jár a polgár piknikezni. Évente egyszer legalábbis, és ezt, vagyis „a polgári világból jött közéleti személyiségek derűsen komoly találkozóját” úgy hívják, Polgári Piknik. Az idézet Orbán Viktor honlapjáról való, aki maga is állandó látogatója e nemzeti eszemiszomnak.

De nem csak, hogy látogatója, de egyenest a lelke is, minthogy minden ősszel, mikor az eminens polgári prominens Kötcsére kerepel, Orbánt szeretné hallgatni, miközben józansági fokától függő kimértséggel beléharap a keze ügyébe elsőként kerülő gombás raguval töltött libacombba.

Orbán pedig beszél. Általában valamiféle pozitív tartalommal nyakon öntött mondandóval rukkol elő, elvégre – bár a haza jó ideje ellenzékben van – mégsem vigadhat sírva a magyar, aki ráadásul demokrata is meg fiatal. Igaz, Mádl Ferencre és kedves feleségére utóbbit legnagyobb tiszteletem ellenére sem tudom értelmezni.

Legutóbb, 2009. szeptember 6-án olyasmiket is mondott, hogy „az állandó harcra berendezkedett politika helyett az állandó kormányzásra berendezkedett politikát válasszuk, ne a másik féllel folytatott folyamatos és állandó küzdelem határozza meg gondolkodásunkat, hanem bizonyos nemzeti ügyek meggyőző erejű képviselete. Természetesen verseny lesz, és a végén a választók fognak dönteni. A kérdés csak az, hogy milyen alternatívát kínálunk. A kétpártrendszer folytatását egy duális erőtérben állandó értékvitákkal, vagy azokat megfelelő helyre irányítjuk, és egy nagy kormányzópártra jellemző, állandó kormányzásra törekvő politikai erő magatartását, céljait jelenítjük-e meg a közvéleményben.”

Most tehát, hogy már Orbán kötcsei beszédéről is eleget tudunk (Gyurcsány őszödiét aligha szükséges bemutatni, habár fejemet rá, hogy tíz magyarból nyolc máig nem hallgatta/olvasta végig) lássuk, milyen rokonságot vélhetünk felfedezni köztük.

Először is, mindkét beszéd zárt körben hangzott el. Ez kétségtelen hasonlóság. Mi több, mindkét szónok a sajátjai előtt beszélt. Sőt! Mindkét beszéd érdemi elemei durván fél évvel az elhangzásuk után érték el a köztudatot. Az is biztos, hogy miként Gyurcsány őszödi (i)gazságbeszéde, úgy Orbán előadása is éles politikai viták tárgya lesz, s még az is borítékolható, hogy nem lesz konszenzus a tartalmát illetően, mi több, biztosra veszsem, hogy keresztbe, kasul és ezek ellenkezőjeképp is fogjuk magyarázni.

E ponton viszont megáll a tudomány, pontosabban megáll és elindul visszafelé és közben egyre hangosabban mondja: Kötcse nem egyenlő Őszöd. Először is, mert Gyurcsány beszéde a múltról, vagyis az abban elkövetett hibák beismeréséről szólt (jelentkezzen, aki szerint nem), Orbáné viszont éppenséggel a nemzet nagy lehetőségéről. Emiatt a két beszéd célja is más és más: Ferenc irracionális hurráhangulatot, túlzott lelkesedést lohasztani, kijózanítani akart, Viktor ugyanakkor feltüzelni és reményt teremteni.

Orbánnak aligha fog a bukásába kerülni, hogy finoman szólva is sötét (de nem közép, hanem annál jóval újabb-) korokat idéző hatalmi berendezkedést javasolt, szemben Gyurcsánnyal, aki alól a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése után körülbelül fél minutum leforgása alatt csúszott ki a talaj. Igaz, paradox módon Viktorunk meg épp azt bukhatja el, amiről a kis somogyi közönsége előtt beszélt: a 2/3-ot, s vele „az állandó kormányzásra berendezkedett politikát”.

Még valami: az őszödivel szemben a kötcsei beszédből nemhogy a hatodik osztályt taposó kiskamasz, de a politikát árgus szemekkel vizslató honpolgár sem fog tudni idézni, mert nincs benne se egy „elkúrtuk”, se egy „kurva ország”, de még egy árva „b… meg” sem.

Szóval, amondó vagyok, a jobboldal őszödi beszédére még várni kell. De nem ám azért, mert Gyurcsány helyenként alpári, Orbán viszont végig polgári hangnemben szólt. Pusztán arról van szó, hogy Orbán egyelőre nem kényszerül rá, hogy egyrészt bevallja híveinek, nem feltétlenül az a lelkében mindig is flanelinges, pofaszakállas, az évek során pedig keresztény bölcsességet is magába szívó ifjú demokrata, akinek mutatja magát, s arról sem kellett beszélnie soha, hogy a populizmus halála minden esetben a hatalom műve.