Igények és elvárások

Amerika pár hónap késsel bár, de lebokszolta az oroszokkal az atomfegyverkezést korlátozó START III. szerződést, és ezzel egy időben megszerezte Oroszország támogatását az Iránt hamarosan sújtó szankciókkal kapcsolatban. Így az ENSZ vétójoggal rendelkező biztonsági tanácsának öt állandó tagja közül (Oroszország, USA, Franciaország, Anglia és Kína) már csak egyvalakit kellett meggyőznie a szankciók szükségességéről: Kínát
.
Azonban a kínai-amerikai diplomácia viszony az utóbbi időben korántsem volt rózsás: Kína nem volt hajlandó az USA - és az IMF - által már fél éve követelt jüan-leértékelésre, aminek hatására Amerika milliárdos fegyverszállítmány küldött Tajvannak, Barack Obama amerikai elnök nyíltan fogadta a dalai lámát, és az amerikai kormány hallgatólagosan támogatta a Google-t is, amikor az nem volt hajlandó tovább cenzúrázni keresője találatait, és kivonult Kínából. Így az amerikai diplomáciának fel kellet kötnie a gatyáját, és elő kellett vennie legmézes-mázosabb mosolyát ahhoz, hogy a kommunista rezsim bevonása sikeres legyen.

Bár mit is tett Amerika szája vagy gatyája, a lehetetlen pár nap alatt sikerült: szerdán Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet bejelentette, hogy Kína hajlandó „komoly” tárgyalásokat kezdeni az ENSZ-ben az iráni atomkérdésről, és Hu Csin Tao, Kína elnöke napokon belül Washingtonba utazik, ahol a hatok (az öt állandó tag plusz Németország) összeülnek kidolgozni a szankciók részletét - legalábbis elméletileg. Gyakorlatilag azonban Kína lehet, hogy a saját érdekeit fogja nézni a megbeszélések során, és csak akkor hajlandó letenni vétójogát, ha cserébe kap valamit. Már csak azért is, mert igen komoly gazdasági kapcsolatokat ápol az olajban gazdag teokratikus országgal.

Atomod van, szenvedni fogsz!

Az atombomba csúnya dolog, főleg ha használni akarják, így akinek ilyesmi jár a fejében, abból azt ki kell verni - indokolható röviden az USA véleménye az iráni elleni szankciók miértjéről. Ugyanis az már tény, hogy Irán nagy volumenű urándúsításba kezdett, és nem hajlandó semmiféle együttműködésre azért, hogy a világközösség megnyugodjon: ez tényleg békés célokra kell. Irán hosszas huzavona után visszautasította mind Amerika, mind a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NFÜ), mind az ENSZ-diplomaták ajánlatát, amiért cserébe Obama már a tárgyalások kezdetekor „húsba vágó szankciókat” helyezett kilátásba.

Az elnök szíve szerint ezeket már januárban életbe lépette volna, csak sem Kína, sem Oroszország nem akart belemenni az igazán húsba vágó részekbe - ezért indított az amerikai diplomácia meggyőzési háborút. Az Obama-adminisztráció azt reméli, hogy a hamarosan összeülő atom-tanács megegyezik a szankció pontos szövegezésében, és heteken belül megszavazhatják azt. A gyorsaság már csak azért sem árt, mivel májustól a Muammar al-Kaddhafi vezette Líbia veszi át a biztonsági tanács elnökségét Japántól, és az ő elnöksége alatt bizonyosan nem lehet majd semmilyen hasonló szankciót meghozni.

A nagy csúcs

A nagy megbeszélés várhatóan április 12-én és 13-án lesz, két nappal az előtt, hogy az Amerikai Államkincstár közzé tenné féléves jelentését. Ez azért fontos, mert a szárnyra kelt pletykák szerint komoly lehetőség van arra, hogy ebben „valutamanipulátorként” tüntesse fel Kínát, amit az amerikai törvények szerint komoly gazdasági szankciók követnének. Ebből két lehetőség következik:

Az első, hogy Amerika vagy jó arcot vág, és mindenféle ígérettel ráveszi Kínát az aláírásra, majd amikor az államtól kvázi-független kincstár mégis valutamanipulátornak minősíti Kínát, akkor azt mondja, hogy ez nem tőle függött, ő mindent megtett - ekkor viszont végérvényesen magára vonná a kommunista rezsim nehezen felejtő haragját. A másik az, hogy az aláírás után Kínát mégsem minősítik negatívan - ekkor viszont kormányzat lesz támadva, hogy engedett a vörösök zsarolásának (lehet nem is minden ok nélkül).

A tárgyalások azért is érdekes fordulatot vehetnek, mivel Kína által kezdetben meg nem erősített hírek szerint Szaid Dzsalili, Irán nukleáris kérdések főtárgyalója csütörtökön érkezett Pekingbe és többek közt Kína külügyminiszterével és külügyek egyik legfőbb tanácsadójával tárgyalt. Jin Liangxiang, a Shanghai Intézet Közel-kelet specialistája szerint a szankciók meghozatala már előre eldöntött tény, immáron a csak mértékeken megy a vita. A mértékek tükrében azt viszont nem szabad elfeledni, hogy az eddigi szankciók nem nagyon hatották meg Iránt, így most valami olyannal kell előrukkolniuk az ENSZ-tagoknak, ami valóban „húsba vágó” - különben csak nevetségessé teszik magukat.