A fiú már nem érezte a világot. Azaz érezte, már amennyire a szédülés és állandó hányinger annak számít. Az éjszakai 906-os járat -talán az volt - ellenőrei viszont visszarántották a valóságba. "Hol a bérleted fiacskám?" Persze az már rég nem volt meg. Ugyanarra a sorsra jutott, mint az összes irata. Zaklatottan, mégis a sörtől megrészegülten botorkált hazáig.

Az ismerősöm elvesztette - vagy ellopták? - a személyigazolványát, egy hajnalig átmulatott, mámoros szombat estén. Ez nem lenne meglepő, unos-untalan bekövetkezhet ez a kellemetlen, mi több, idegesítő szituáció, lényegében bárkivel. A helyzet pikantériáját csak egy lánnyal hétfőre tervezett közös programjuk szolgáltatta, melynek keretében Bécsben kívántak eltölteni egy önfeledt, akár meghitt napot. De mit lehet tenni a vasárnapi, kissé macskajajos ébredés után?
A srácnak mindenképpen érvényes útlevélre, vagy személyigazolványra volt szüksége, ez azonban lehetetlen volt.

Ez vasárnap? Vagy egy másik nap? Mindegy. Meg kell próbálnom a lehetetlent. Megígértem Nórinak.

Vasárnap gyakorlatilag lehetetlen az ügyintézés. Barátom - nevezzük Azazelnek – felhívta a IX. kerület okmányirodáját, ahol bevallása szerint egy álomittas, mégis számára messianisztikusnak tetsző hang közölte, hogy a Pólus Centerben létezik egy vasárnap is nyitva tartó iroda.

Akkor sietnem kell! Ki tudja, hogy meddig van nyitva. De hol a Polus center? Basszus! Nem fogok odaérni!

Végül odaért, röpke órácska alatt, ami azért is sok, mivel Azazel az Astoria felé lakik. A helyszínen a jégpálya feletti erkélyes részen egy fehér ajtó mögött találta volna az ominózus hivatalt, azonban egy apró papiros megállásra késztette: ügyintézés csak a szombati napon van. Saját bevallása szerint berúgta volna a visszautasító ajtót, de józan eszére hallgatva nem tette. Talán jobban járt.

Mi az Istent tegyek? Megvan! Felhívom a belügyminisztériumot. Nekem ér ennyit a hétfő. A tudakozó segítségemre lehet benne. "Üdvözlöm, a Belügyminisztérium telefonszámát, kérem szépen, sürgős lenne!"  "Máris adom, kis türelmét kérném" – búgta a telefonba a cimborámnak egy roppant erotikus hang, aki készségesen megadta a türelmetlen fiatalembernek a kért telefonszámot.

Egyikünk sem érti még mindig, hogy a telefonos kisasszony miként bakizhatott ekkorát. A Belügyminisztérium helyett a Katasztrófavédelem számát kapta meg szegény Azazel barátom, bár annyiban jogos volt a telefonszám, hogy tényleg katasztrófa közeledett. Barátom nem hagyta annyiban, eszébe jutott a rendőrség. Számára logikusnak tűnt, hogy ebben az esetben a rend őrei lámpásként szolgálhatnak a bürokrácia sötét útvesztőjéből való kijutáshoz. A rendőrőrsön egy nagyon készséges fiatal rendőr tudtára adta, hogy nem áll módjukban segíteni, minden igazolvánnyal kapcsolatos problémával az okmányirodához kell fordulni. A Lurdy Házat tudta felajánlani alternatívaként.

Lurdy Ház! Amíg oda elérek, addig biztos, hogy már nem lesz nyitva. Mindegy, meg kell próbálnom. A francba, szomjas is vagyok. És mi az Istenért van ilyen átkozottul meleg?

A Lurdy Házban a mozi előtt áll egy információs pult, ami szegény barátomnak egy igazi, vízzel és pálmafákkal csábító oázisnak tetszett a forró sivatag pusztító homokjában. Sajnos a bájos szőke kishölgynek egy feladata volt Azazellel szemben: közölnie kellett vele, hogy az okmányiroda már hónapokkal ezelőtt átköltözött a Pólus Centerbe.

Mi van? Éppen onnan jöttem. De az már gáz, hogy a rendőrség sem tud semmi konkrétat. Sebaj! Itt egy internetkávézó. Most már én veszem kézbe az irányítást.

Megacélozott lélekkel kisbarátom bakancsával felcsattogott az üveggrádicson, és lehuppant egy matuzsálemi gép elé.

- Központi Okmányiroda 1134 Visegrádi u. 110-112. A honlap szerint ez vasárnap is nyitva van. Ez kell nekem! Háromnegyed óra, és az 1-es villamossal már ott is vagyok. Mindezt csak Nóriért! Nem baj, megéri.

Laza egy óra alatt meg is érkezett a kifejezetten lepukkadt helyen álló irodához, ahol szembesülnie kellett ismét egy gúnyos felirattal: kiderült, az iroda 14.00-ig volt nyitva, Azazel saját bevallása szerint 14.43-kor ért a helyszínre. Ennyi szenvedés után nem hagyhatta félbe a dolgot, egyik kezével vadul csöngetni kezdett, míg a másikkal tiszta erőből rángatta a hűvös, feladatát remekül ismerő és teljesítő vaskaput. Két takarító jött elő az éktelen lármára, akik ismertették a tényeket: hiába volt nyitva a mai nap az okmányiroda, hétvégén nem adhatnak ki semmilyen iratot, így egy ideiglenes személyigazolványt sem.

Nem baj, akkor is megpróbálok felszállni a buszra. Remélem, felengednek, de ha nem, akkor majd Nórival itthon töltünk el egy szép napot. Amint megcsináltatom a személyimet, én hívom el Bécsbe, a saját kontómra. Nem lesz itt semmi baj.

A Lány csak nézte a Azazelt, szemében a harag, a megvetés, és a sajnálat” édes hármasa” játszotta pusztító színjátékát. Hiába hívta fel őt a srác még a tegnapi nagy rohanása közben, őneki mégis egyedül kell elutaznia. Megcsóválta fejét, és közölte Azazellel: soha többé nem akarja őt látni. Felszállt a buszra, ami elindult. Azazel mozdulni sem tudott hosszú perceken keresztül, hiszen úgy érezte, valamit ott hagyott a buszon, amire fel sem szállhatott.

Kínjában engem hívott, majd ittunk. Én módjával, ő a sárga földig. Felmerült bennem a kérdés: mi van abban az esetben, ha valakinek komoly okkal, azonnal külföldre kell utaznia, de az okmányiroda „hétvége” indokkal nem tud kiállítani semmilyen iratot?

A napokban behatóan megvizsgáljuk az okmányirodák ezen hiányosságait.