A Pittsburgh Orvostudományi Egyetem kutatói úgy gondolták, hogy majmok ilyen irányú tanulmányozása közelebb vihet az emberekre vonatkozó ismeretekhez.

Judy L. Cameron és munkacsoportja ezért majmok vizsgálatát kezdte el. Felnőtt nőstény majmok futottak olyan járószalagon, mint amilyet a fitnessz szalonokban is használnak, naponta egy órát, 80 százalékos fizikai teljesítménnyel. A kísérleti állatokat hetenként öt napon terhelték, öt hónapon keresztül.

Volt kontroll csoport is: ezek a majmok a vizsgálati napokon ugyanannyi ideig csak üldögéltek a futószalagon. A sportoló majmok fele a vizsgálati időszak után három hónapig csupán ült azokon a sporteszközökön, melyeken korábban menetrendszerű gyakorisággal futott.

A tréning ötödik hete után jól kidolgozott és ellenőrzött tanulási vizsgálatot indítottak és ezt heti öt napon keresztül folytatták a 24. hétig. Az oktatási folyamat bevezető szakában a majmok megtanulták, hogy ha egy tálcára helyezett edényt tesznek eléjük, annak fedelét leemelve megehetik a benne lévő csemegét.

A tanulási időszakban viszont két edényt tettek a majmok elé, de ennivaló csak az egyikben volt. Azt ugyan mindig megmutatták az állatoknak, hogy melyik tartóba került az étel, de csak kissé később, emlékezeti próbaként tették oda az edénykéket a majmok elé.

A rendszeres tréningben lévő állatok kétszer gyorsabban tanulták meg a helyes megoldást, mint üldögélő társaik. A kutatók azt is megfigyelték, hogy a vizsgálat későbbi szakaszában a csoportok közötti különbség fokozatosan eltűnt: a tanulási folyamat erősebben érvényesült, mint a sportolás.

Azoknak a majmoknak az agykérgében, melyek növekvő korban voltak a tréning időszakában, több véreret lehetett kimutatni, mint a középkorú vagy az üldögélő állatok agyában. Azoknak a majmoknak az agykérgében, melyeket a sportolás után üldögélésre kárhoztattak, a bő vérellátás visszafejlődött.