Gálvölgyi úr, boldog születésnapot kívánunk! Hogyan ünnepel?

Minél több születésnapon van túl az ember, annál kevésbé ünnepli azokat: nincs ezen mit ünnepelni. Ha fiatalabb lennék, akkor biztos vendégeket hívnék, az egy igazi ünnepség lenne.  Délelőtt a My fair ladyt próbálom, amely szegeden kerül bemutatásra, este már a Játékszínben fogok fellépni.

Melyik születésnapjára emlékszik vissza a legszívesebben?

Talán a két évvel ezelőtti, tehát a hatvanadik születésnapom volt a legemlékezetesebb, amikor a Madách Színházban tartottam egy nagyon-nagyon jól sikerült estet, ahova meghívtam a barátaimat. Teltház volt, a nézőket persze nem én hívtam meg, de igazából nem kaptam, hanem adtam ajándékot, egy fantasztikusan sikerült másfél órás műsor formájában. A legjobb, legnevesebb kollégáim is eljöttek az első hívásra, ami különösen jól esett számomra. De szerintem a nézőknek is.

Úgy tudjuk, szenvedélye a bohócgyűjtés. Ez meg honnan jött?

Az hogy gyűjtöm, talán túlzás. Negyven esztendeje jártam a Szovjetunióban, mint színművészeti főiskolás, ahol láttam egy nagyon híres bohócnak, Oleg Popovnak a felejthetetlen előadását. Mind a mai napig él, persze már nem a Szovjetunióban. Néhány kopejkáért vettem egy kis figurát, amelyet erről a méltán híres bohócról mintáztak, ez volt az első ilyen figurám. Ennek akkor híre ment, és azóta folyton kapom a bohócokat, mondjuk egy-egy premier alkalmával. A kollégák nincsenek ilyenkor bajban, hiszen tudják, hogy egy bohócnak mindig nagyon tudok örülni.

Nyilván most is számít bohócokra.

Ez így van, de úgy vagyok vele, hogy majd nagyon meglepődöm rajta. (Nevet.)

Ön a hazai humor egyik legnagyobb alakja, így biztosan tudja, hogy mennyiben, és miben változott az emberek humorérzéke az elmúlt húsz esztendőben. Mennyiben van szükségük az embereknek más poénokra, mint korábban?

Nagyon felgyorsult a világ, mindenben sokkal gyorsabbak lettünk, mint húsz esztendeje. Ez az élet minden területére igaz, vegyük csak a közlekedést. Bár nem húsz éve, de nem sokkal korábban hosszú idő volt eljutni egyik országból a másikba, főleg lóháton: ezzel szemben most villámgyorsan, repülőgéppel órák alatt odaérhetünk a világon bárhová. Az internet is hasonló, borzasztóan gyorsan, szinte azonnal informálódhatunk bármilyen olyan eseményről, ami a világban történik. A humorban is tetten érhető ez a világra oly jellemző gyorsaság. 

Mégis, miben nyilvánul meg?

Mindenkinek más a humorérzéke, én sohasem szerettem az angolhumor-magyarhumor megkülönböztetést. A humorküszöbe is mindenkinek más, hogy ön min nevetne, azt én nem tudom, magamról persze tudom ezt: de egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazon a dolgon mindketten nevetnénk. Ez az egész dolog teljesen egyénfüggő. Hogy az emberből mi váltja ki a nevetést, az teljesen mindegy hogy micsoda, a lényeg a nevetés.

Én Woody Allent például nagyon szeretem, de van olyan, aki a száját sem képes mosolyra húzni a poénjain, persze ez ugyanúgy vonatkozik Benny Hillre, vagy Mr. Beanre is, és persze rám is. Amit én humorként kívánok „eladni” arra vannak olyanok, akik nem vevők. Az meg az ő gondja legyen és ne az enyém. (Nevet)

Honnan meríti a poénjait?

Csak azok a jó poénok, amellyel az életben is lehet találkozni. Ha valami élettől teljesen idegen dolgot mutat az ember, amellyel a néző még nem találkozott, az a poén biztos hogy nem működőképes, tehát nem jó.

További sikeres poénokat, és boldog születésnapot kívánok önnek!

Köszönöm szépen, önnek is.

(Az interjút készítő kollegánk ma ünnepli huszonnegyedik születésnapját.)