2024. december 3. - Ferenc, Olívia

Az EU értekezleten szó sem volt a magyar gazdasági helyzetről

Semmilyen formában nem volt szó Magyarország pénzügyi helyzetéről az európai uniós pénzügyminiszterek keddi luxembourgi találkozóján - közölte Iván Gábor nagykövet, az EU mellett működő brüsszeli állandó képviselet vezetője az ülést követően.
2010. június 8. kedd 19:47 - HírExtra
Sem a találkozó formális részében, sem pedig a kötetlen beszélgetés alatt nem került szóba ez a téma - szögezte le a nagykövet. A hétfőn az euróövezeti tagországok minisztereinek találkozójával kezdődött ülés előtt, illetve alatt a sajtónak tett nyilatkozatban mindazonáltal több résztvevő utalt a Magyarországgal kapcsolatos piaci aggodalmakra, kivétel nélkül lényegében azt bizonygatva, hogy azok alaptalanok.

Kedden például a lengyel pénzügyminiszter, Jacek Rostowski tett olyan nyilatkozatot, amelyben határozott bizodalmát fejezte ki, hogy a kormány megteszi a szükséges lépéseket az unióban elfogadott hiánycél teljesítésére. Mint mondta, olyan információkat kapott, hogy az új kormány lépéseket tesz a korábban kitűzött hiánycél teljesítésének érdekében.

Előző nap Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, Olli Rehn pénzügyi felelős és Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója is úgy vélekedett, nem lát okot aggodalomra a magyar helyzettel kapcsolatban.

Matolcsy György, aki az uniós pénzügyminiszterek hétfői megbeszélésén még jelen volt, aznap késő este újságíróknak nyilatkozva úgy vélte, a pénzügyi piacok elsősorban az ország "kétes története" miatt aggódnak, de hitelesnek fogják elfogadni, ha a kétharmados politikai többséggel rendelkező új kormány a időközben bejelentett akcióterv segítségével vállalja a korábban kitűzött 3,8 százalékos hiánycél teljesítését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását