Nem fizet a főváros, pedig jogerős
A főváros az egyik közműcége után még mindig nem fizette ki azt a 600 millió forintos adótartozást, amely tavaly hozott jogerős bírósági döntések alapján járna a XVIII. kerületnek. A városrészben ezért útépítések és más fejlesztések maradhatnak el - közölte Mester László (MSZP) polgármester szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
2010. június 23. szerda 14:22 - HírExtra
Az önkormányzati vezető elmondta, a főváros szennyvízkezelési feladatokkal megbízott cége 2001 és 2006 között közel 600 millió forintos építmény-, és telekadó-tartozást halmozott fel, ám a tavalyi jogerős bírósági ítélet ellenére a XVIII. kerület nem kapta meg a neki járó összeget.
A XVIII. kerületi Cséry-telepen működő Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft. tartozásáért a jogszabály szerint a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak kellene helyt állnia, ám a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi, június 3-ai ülésén a képviselők nem szavazták meg a tartozás kifizetéséhez szükséges költségvetési módosítást.
Mester László elmondta, a követelés kifizetését a fővárosi MSZP-frakcióból egyedül Szaniszló Sándor (aki egyben kerületi alpolgármester) szavazta meg. A javaslatot rajta kívül csak az SZDSZ-frakció tagjai támogatták.
A polgármester felháborítónak és inkorrektnek nevezte a javaslatot elutasító képviselők magatartását, amivel nehéz költségvetési helyzetbe hozták a XVIII. kerületet.
Jelezte azt is: Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes sem vitatta a követelés jogosságát, ezért is terjesztette a közgyűlés elé a tartozás rendezését megalapozó javaslatot.
Mester László közölte, kezdeményezni fogják, hogy a Fővárosi Közgyűlés következő, várhatóan még a nyár végéig összehívandó ülésén ismételten vegyék napirendre az adótartozás kifizetését.
A fővárosi cég teljes tartozása a kerület kimutatása szerint közel 868 millió forint, de a 2007 utáni tartozások kifizetéséről még nem születtek meg a jogerős bírósági döntések.
A kerület azért nem tudja behajtani a követelését a fővárosi cégen, mert az a Legfelsőbb Bíróságon felülvizsgálati eljárást kezdeményezett annak ellenére, hogy a cég vezetője korábban ígéretet tett az adótartozás kifizetésére.
A korábbi évek pereskedésének hátterében jogértelmezési vita áll. A törvény szerint ugyanis a közszolgáltató cégek egy része mentes az adófizetés alól, ám a jogszabályi felsorolásból valamiért több tevékenységi kört kihagytak.
A felek a perekben arról vitáztak, "csatornaszolgáltatónak" minősül-e a szennyvízkezelés vagy sem. Utóbbi esetben ugyanis az előírt adófizetési kötelezettség erre a fővárosi cégre is vonatkozik. A jogerős bírósági döntések is ezt erősítették meg, ezért kellene a cégnek, illetve a tulajdonos fővárosi önkormányzatnak fizetnie.
Mester László jelezte: polgármesterként a kerület érdekeit kell szem előtt tartania, így nem tekinthet el még egy fővárosi cég esetében sem az adók behajtásától.
A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült az is, vannak olyan fővárosi cégek, amelyek több helyi önkormányzatnak nem fizetnek építmény-, illetve telekadót, mert eltérően értelmezik az említett jogszabályt.
Forrás: MTI