Egyáltalán nem kívánom az ötletet kisjátítani. Egy esti beszélgetésen már nem is tudom ki dobta be, de a társaság minden tagja – én is – azonnal egyetértettünk. Arról van szó, hogy nap mint nap minden Híradó, híradás azzal kezdődik, hogy hány települést árasztottak el a különböző folyók, hányan és hányan veszítették el az otthonukat, lett oda életük munkájának minden eredménye. Úgy gondoltuk és úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben a többségi társadalom akkor cselekszik helyesen, ha lemond 30 perc szórakozásról, amivel másoknak 30 évet adhat.

Mire gondol?

 Arra, hogy azt a pénzt, amit az idei augusztus 20-ai tüzijátékra fordítanánk, ezúttal ne puffogtassuk el. Építsük fel belőle annyi család házát, amennyit csak lehet.

 Nem demagóg ez az ötlet?

 Egyáltalán nem! Van-e méltóbb megemlékezés annál, hogy az állam a meglévő forrásait a bajban levő állampolgáraira költi...

 Ön szerint az a pénz hány családon segíthet?

 Én még azt sem tudom pontosan, hogy mekkora összegről van szó. Volt olyan év, hogy azt mondták: 300 millióba kerül, volt olyan, hogy csak 120-ba. Eldönteni nem tudom. De azt tudom, hogy nem csak a tüzijáték kerül pénzbe, hanem a város lezárása, a rendőri biztosítás, a tv közvetítések, s ki tudja még mi minden. Jut eszembe a tv-k a közvetítésre szánt összeget is befizethetnék. Miután ez áll hozzám a legközelebb, erről legalább tudom, hogy mindent egybe véve – kitelepülés, személyzet, műholdas kapcsolat – 4-5 millió alatt nem megúszható. Szóval sok-sok családnak lehetne visszaadni az otthonát, az életét. Lehetne ez a szlogen is: 30 perc helyett 30 évet.

 Nem gondolja, hogy egy ilyen sokkos állapot után jó lenne egy kis lazítás, egy kis közös ünnep?

 Tudja emlészem a néhány év előtti tüzijátékra, amikor a raktáron maradt hamburgeres petárdákkal szórakoztatták a nagyérdeműt. Ha egy, vagy több ilyen nagy cég mégis úgy dönt, hogy megcsinálja, az az ő dolguk, de szerintem, ma ők is költhetnének inkább a bajban levőkre...