Fókuszban a Biszku-ügy

A rendőrség a napokban nyomozást rendelt el annak az interjúnak a kapcsán, amelyet a Duna Televíziónak adott a 89 éves Biszku Béla, aki 1957-től 1961-ig a Kádár-kormány belügyminisztere és az MSZMP Politikai Bizottságának tagja volt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt indított nyomozást.

Biszku Béla a televíziós interjúban ellenforradalomnak minősítette az 1956-os forradalmat, és jogszerűnek nevezte az azt követő megtorlásokat, halálos ítéleteket. Ezután egyes jogászok a sajtóban felvetették, hogy a sokkal súlyosabban minősülő emberiség elleni bűntettek miatt is vizsgálható az egykori keményvonalas pártvezető felelőssége.

Kahler Frigyes, a Veszprém Megyei Bíróság Büntető Kollégiumának vezetője hangsúlyozta, hogy miután bíró, a konkrét büntetőeljárást semmilyen formában nem kommentálhatja.

Ugyanakkor általánosságban kifejtette, hogy világszerte megfigyelhető, mennyire nincsenek eszközeik a diktatúrák romjain létrejött jogállamoknak, amikor az előző rendszer idején elkövetett súlyos, tömeges jogsértések, emberiség elleni bűnök évtizedekkel későbbi szankcionálásáról van szó.

Tudomásul kell venni, hogy a jogállam sok mindennel nem tud mit kezdeni. Például amikor egy korábbi diktatúra rémtetteivel szembesül, akkor képes lehet arra, hogy az áldozatokat valamilyen módon kárpótolja, a terhükre meghozott törvénysértő ítéleteket megsemmisítse, illetve az állam teherbíró képességével összhangban jóvátételt fizessen. Ezen túlmenően esetenként még megkísérlik az emberiség elleni cselekmények egyes elkövetőinek, illetve a konkrét parancsok kiadóinak büntetőjogi felelősségre vonását, már amennyire több évtized elteltével még az ilyen cselekmények egyáltalán bizonyíthatók.

Ám a jogállam többnyire tehetetlen a diktatúrák állami és pártvezetőivel, a politikai elittel, a törvénysértő, embertelen cselekmények politikai előfeltételeit biztosító személyekkel szemben. Így volt ez például a Franco-rezsim utáni Spanyolországban is. Ez tehát nem annyira a magyar törvényhozás fogyatékossága, mint inkább a jogállam tipikus jellegzetessége - fejtette ki a bírósági vezető, aki a kérdés kutatója és a témában több könyv szerzője.

Az 1956 őszi emberiség elleni bűntettek, például sortüzek kapcsán Kahler Frigyes elmondta: a magyar törvények már arra sem adtak kellő alapot, hogy a polgári lakosság sérelmére nem nemzetközi fegyveres konfliktusban elkövetett erőszakos cselekmények elkövetőit büntetőjogi felelősségre vonják. Ahhoz, hogy a sortüzek végrehajtóit elmarasztalhassák a magyar bíróságok, a nemzetközi jogot, a genfi egyezményeket kellett alkalmazni.

Ám míg a saját népe ellen forduló állam fegyveres cselekményeinek elkövetőivel szemben még kellő bizonyítékok alapján a nemzetközi jogot alkalmazva eljárhatott a magyar bíróság, addig a koncepciós perek kiagyalóit és mozgatóit már sem a magyar jog, sem a nemzetközi jog alapján nem lehet büntetőjogi felelősségre vonni, hiába állnak rendelkezésre a történelemtudomány által feltárt bizonyítékok. Az Alkotmánybíróság éppen a jogállam egyik legfontosabb alapértékére, a jogbiztonságra hivatkozva semmisítette meg a rendszerváltás után nem sokkal a Zétényi-Takács-féle igazságtételi törvényeket, amelyek megpróbáltak jogállami lehetőséget teremteni a diktatúra bűnei miatti utólagos felelősségre vonásra.

A pártállami koncepciós eljárásokról szólva a szakember elmondta: azt már a történelemtudomány bebizonyította, hogy a Nagy Imre-perrel konkrétan és egyedileg foglalkozott az MSZMP Politikai Bizottsága, amelynek tagja volt Biszku Béla. Biszku feladata volt, hogy közvetítsen Budapest és Moszkva között, ezért többször is járt a szovjet fővárosban, és személyesen egyeztetett az ottani pártvezetőkkel arról, hogy mi legyen a Nagy Imre-per végkimenetele. Akkoriban Biszku Béla belügyminiszter is volt, és ebben a minőségében referált az állampárt Politikai Bizottságában az 1956-os forradalom miatti megtorlásokról

Az az igazság, hogy ezekben a helyzetekben a jogállamok sokszor a világ más részein is tehetetlenek. Ha az ország saját múltjáról van szó, és évtizedek teltek el, többnyire már nem sikerül a korábbi diktatúrákban emberiség elleni bűntetteket közvetve elkövető politikusokat bíróság elé állítani - vélekedett a szakember.

Hozzáfűzte: amikor a társadalomban felvetődik, hogy egy korábbi diktatúra nagy hatalmú vezetőit ültessék a vádlottak padjára, a jogi eljárás mögött nemegyszer a szimbolikus, erkölcsi igazságtétel igénye húzódik meg, az, hogy egy egész korszakról, történelmi szituációról szülessen végre egyértelmű értékítéletet az azt megjelenítő, szimbolizáló személyek elitélése révén, hogy végre a nemzet tudatában a helyére kerüljön és lezáruljon egy korszak, és maga mögött hagyhassa az ország.

Ezekben az ügyekben megfontolandó, hogy egyáltalán az igazságszolgáltatásra tartozó kérdések húzódnak-e meg a probléma mélyén, és a bíróság-e a megoldás legalkalmasabb eszköze.
Kahler Frigyes szerint megfigyelhető, hogy ha elég erős a civil társadalom, eléggé egységes és határozott a közösség értékrendje, akkor ezt az erkölcsi igazságtételt maga is el tudja végezni, méghozzá sokkal hatékonyabban, mint az állam bármelyik szerve.

Az aradi vértanúk ügyében például soha semmiféle perújrafelvétel nem történt, a magyar társadalom mégis másfél évszázada tökéletesen tisztában van azzal, hogy kik voltak a bűnösök és kik voltak az áldozatok. Ide kellene eljutnunk a Kádár-rendszer emberiség elleni bűnei kapcsán is - mondta Kahler Frigyes.