Nem túlzás azt állítani, hogy egy 1923 óta fennálló kezelhetetlen helyzetet rendez ezzel az alkotmánymódosítással a török kormány. Nem csak a politikában, de az egész társadalomban megfigyelhető az a nagyon éles megosztottság, mely az „extremista szekularizáció” hívei, illetve a hagyománykedvelő muszlimok között húzódik. Ez a szembenállás hosszú évtizedekig bilincsbe verte a török demokráciát.

A parlamentben majdhogynem kétharmados többséggel bíró Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szerint a reformok a demokratikus változás irányába mutatnak, és európai mintát követnek. Így az ellenzék legjelentősebb ereje, a Köztársasági Emberek Pártja (CHP) a 26 módosító pont többségében egyet is értett a kormányzó párttal. Így például az információs jogok továbbfejlesztésével, az ombudsman-rendszer kialakításával, a gyermekek védelmének rögzítésével, az öregek, illetve fogyatékosok pozitív diszkriminációjával, illetve az alkotmánybírósághoz fordulás jogának megítélésével magánszemélyek részére is.

Azonban volt néhány pont, mely kardinális kérdésnek bizonyult a kemalista ellenzék számára.

Pont a megfellebbezhetetlenség végére

A jelenlegi alkotmányt az 1980-as puccsot követően készítették, de számos változtatás történt benne az elmúlt majdnem 30 évben. A mostani módosító csomag amellett, hogy a demokratikus fejlődést segíti elő, megbolygatja a bürokrácia Atatürk óta fennálló rendszerét. Ezért aztán a kemalisták nem tudták elfogadni. Miről is van szó?

Az új alkotmány lehetővé teszi a fellebbezést olyan esetekben is, melyekben eddig tiltott volt. Ilyen védettséget élveztek eddig a Legmagasabb Hadi Bizottság és a Bírák és Ügyészek Legmagasabb Bizottságának döntései is. Mindkét szervezet idáig kemalista eszmék szerint működött, és évenként megrendezett ülésükön eltávolították a hadseregből, illetve a bíráskodásból azt, akinél fennállt a gyanú, hogy vallásos (pl. napi ötször imádkozott).

Például az 1980-as puccsot követően egy ügyész be akarta perelni az államcsíny végrehajtóit, ezért a bizottság kirúgta őt. Ez a nagyon diszkriminatív, megfellebbezhetetlen eljárás most már a múlté. Ezentúl az Igazságügyi Minisztérium csatlakozni fog az ülésekhez, tehát közvetlen befolyása lesz a kormánynak. Az AKP ezzel vitathatatlanul lefaragott a hadsereg és a törvényhozás – valószínűleg túl széleskörű – szabadságából.

Át a bíráskodás abszurd gátján

Szintén tiltakoztak az ellenzékiek azon módosítás ellen, mely alapján a parlament választja a jövőben az alkotmánybírák egy részét európai minta szerint. Az eddigi törvényhozási gyakorlat sikertelenségében nagy szerepe volt az Alkotmánybíróságnak. Bármikor új rendeletet hozott a kormány, az ellenzék az Alkotmánybírósághoz küldte, és rendszerint alkotmányellenességet állapított meg.

Az Alkotmánybíróság ereje 2007-ben, Abdullah Gül köztársasági elnökké ajánlása idején is megmutatkozott. Óriási botrányt kavart ugyanis kemalista körökben, hogy felesége a politikai szimbólumnak tekintett muszlim fejkendőt hordja a fején. Az ügy egészen az Alkotmánybíróságig jutott, ahol úgy döntöttek, ebben az esetben 367 országgyűlési képviselő szavazata szükséges az elnökké választáshoz. Ez a szám több mint a kétharmada a török parlamentnek, és jóval magasabb az egyébként nagy aránnyal rendelkező AKP 336 székénél. Végül megszavazták Gült, de az Alkotmánybíróságnak ez jó alkalom volt az erőfitogtatásra.

Szintén veszélyes helyzetbe került a kormány, amikor az ellenzéki CHP a kormánypárt betiltását szorgalmazta az Alkotmánybíróságnál néhány éve. Az ok újfent a vallásosságból eredt. Az Alkotmánybíróság igazat adott az ellenzékieknek, és figyelmeztette az AKP-t, végül azonban nem zárták be a pártot. Azonban itt is azt akarta hangsúlyozni az Alkotmánybíróság, hogy a kormány helyzete tőlük függ.

A CHP szerint a reformok a vallásosságot célozzák, így veszélyeztetik a szekularizációt. Úgy gondolják, ha a kormány célja valóban a demokratizálás lenne, eltörölné a parlamenti képviselők mentelmi jogát. A szintén jelentős ellenzéki párt, a nacionalista MHP szerint az alkotmánymódosítás a kemáli alapelvek közül a centralitást ássa alá, ugyanis a reform erősítené a helyi önkormányzatokat. A nacionalisták szerint ez a lépés közelebb viszi a keleti részen nagy létszámban élő kurdokat a függetlenedéshez.

Posztmodern államcsínyek kora

1997-ben egy ún. posztmodern puccsot hajtott végre a hadsereg az akkori iszlamista kormány ellen. Egy palesztin szolidaritási estet követő reggel a tankok ellepték az utcákat. Bár nem történt erőszak, a napokig köröző alakulatok egyfajta szótlan fenyegetésként léptek fel, melynek következtében a kormány végül lemondott. A főparancsnok úgy fogalmazott, a hadsereg a kormány állandó egyensúlyozásáért lép fel.

Az AKP hatalomra kerülése után kezdte megbolygatni ezt az egyensúlyt, és próbálta kormányozhatóvá tenni az országot. A hadsereg ekkor sem adta fel. 2007-ben egy „elektronikus puccsot” hajtottak végre, melynek azonban nem volt már akkora hatása. Azonban a szervezkedés nem állt le.

Az utolsó próbálkozás

Idén derült fény arra a 2003-as államcsíny-tervezetre, mely az AKP-kormány megdöntését célozta. A bizonyítékként szolgáló hangfelvételen a hadsereg magas beosztású tisztviselői azt tervezték, hogy az 1980-as puccsot megelőző káoszhelyzetet idéznek elő azáltal, hogy mecseteket gyújtanak fel, embereket ölnek meg, erőszakot szítanak. Ebben a válsághelyzetben lépett volna fel újfent a hadsereg mint a biztonságos jövőt ígérő szerv.

Az ügyben azonnal elkezdték a nyomozást, egy hónap alatt körülbelül 50 embert állítottak elő. Az ezévi Legmagasabb Hadi Bizottság ülése előtt az AKP rengeteg katona ellen indított eljárást, akiket így nem tudtak előléptetni. Az ülés után az eljárást a legtöbb személy ellen megszüntették, tehát ez is csak a kormány és a hadsereg közti kötélhúzás része vélt. Az AKP csupán jelezni akarta, hogy ők is képesek beleszólni a hadsereg ügyeibe, és nem csak fordítva működik.

Útban Európába, a Kelet felé visszanézve

Az első AKP-idényben pozitív irányt vettek az EU csatlakozási tárgyalások. Az AKP újraválasztása után azonban ezek a folyamatok lelassulni látszódtak. Ennek talán az áll a hátterében, hogy Ahmet Davutoğlu külügyminiszter inkább Kelet felé nyitotta meg a török külpolitikát, és a térségbeli konfliktusok elsimításával foglalatoskodik.

Ez persze riadalmat váltott ki a Nyugaton, és az Egyesült Államok rögtön bírálni is kezdte az EU-t, amiért az hosszúra nyújtotta Törökország esetében a csatlakozási folyamatot. Az EU viszont éppen abban látja a törökök Kelet felé fordulásának okát, hogy Amerika megtámadta Irakot.

Ettől függetlenül az integráció folytatódik, még mindig dolgoznak a reformokon, és tovább erősíti a gazdaságot, melyért meg is dicsérte őket az Unió. Az AKP úgy stabilizálta a török gazdaságot, hogy kitette az IMF szűrét az országból, és bank reformokat hajtott végre, így a korábbi infláció gyakorlatilag megszűnt.