„Ő volt az, aki nem kérdezte meg, hogy mi van, csak leült velem beszélgetni, amikor a legrosszabb állapotban voltam anyu halála idején. Szó szerint beszéltetett, úgy, hogy nem tudta, mi történt. Szép lassan úgy éreztem, van egy ember, akit régóta ismerek, és tényleg kíváncsi rám, hogy miért vagyok ilyen rosszul. Nagyon sokáig neki sem mondtam el, hogy mi történt. Éreztem, hogy benne megbízhatok. Éppen úgy, ahogy a többi barátom, ő is segített visszanyerni a hitem, hogy érdemes másnap felkelni, hogy ha nem is lesz jobb a holnap, de más lesz. Egyszerűen úgy, mint a többi barátom vállán, az övén is elsírhattam a bánatom, miközben dolgoztam, és mosolyognom kellett. Tudtam, hogy ő nem fogja a gyengeségemet kihasználni. Ő volt az egyik ember, aki segített, hogy talpra álljak”