Mit érdemes tudni a város mindenkié csoportról?

A csoportban hajléktalan és nem hajléktalan emberek dolgoznak együtt a hajléktalanság megszűntetéséért, valamint azért, hogy a hajléktalan emberek kiálljanak a saját méltóságukért. A lakhatás mindenkinek alapvető emberi joga. Én a Város Mindenkié Csoport alapítója vagyok, magam is hajléktalan.

Másfél hónapja indították el akciójukat, amely keretein belül megszámolták fővárosunk összes, üres ingatlanját. Mit tapasztaltak?

Első körben megkértük a hetedik, nyolcadik és tízedik kerületi önkormányzatukat, hogy küldjék el az üresen álló ingatlanjaik nyilvántartását. Ötven épülettömbnyi, üresen álló ingatlant - lakást, üzlethelységet - találtunk, amelyek otthont jelenthetnének a rászorulóknak. A legtöbb nem önkormányzati tulajdon, de mindegyik valaha az volt: egy részük ingatlan befektetők kezében van, akik a megvételüktől kezdve nem hasznosították ezeket.

Mi lehet ennek az oka?

Szerintünk pang a lakáspiac, mindenki arra vár, hogy értékesíteni tudja az ingatlanokat.

A csoportjuk miként kívánja hasznosítani ezeket a lakásokat?

Egy olyan alapot hoznánk létre, melybe minden olyan tulaj - önkormányzat, ingatlanbefektetők - befizetne egy bizonyos összeget, aki nem használja a birtokában lévő ingatlant. Ebből az összegből szociális lakásokat lehetne építeni, amelyeket a rászorulók kibérelhetnének. Ezzel nagyon sok embernek a lakhatási problémáját meglehetne oldani. Az önkormányzatoknak is inkább megérné kiadni ezeket a lakásokat, mint üresen, parlagon hagyni őket.

Hány rászorulóról beszélünk?

A hetedik kerületet sikerült eddig teljesen felmérnünk. Hatszázhuszonhat ingatlant találtunk: a kerületben minden hajléktalanra hét-nyolc lakás jutna. A kormány szeretné eltűntetni a közterületekről a hajléktalanokat, ám mi szeretnénk nekik megmutatni, hogy Budapesten nincs lakáshiány, csak nem használjuk ki a meglévőket. Hiába szeretnék eltűntetni őket, nincsen annyi szálló, ahova elhelyezhetőek lennének a rászorulók.

Az ügyük megvalósításának érdekében kiktől várnak segítséget?

Szeretnénk, hogy az önkormányzatok és a kormány is partnerünk lenne és együtt dolgoznánk ki olyan megoldásokat, amelyek minden fél számára elfogadhatóak. A csoportunk nem csak a jelenlegi hajléktalanokkal vállal szolidaritást, hanem azokkal az emberekkel is, akik bármelyik pillanatban az utcára kerülhetnek. Egy hajléktalanszállóról nagyon nehéz visszakerülni a társadalomba szemben azzal, ha az egyénnek lehetősége van megtartani a saját lakását, vagy szociális bérlakásba tud költözni.

Milyen visszajelzést kaptak idáig?

A tegnapi nap folyamán végigsétáltunk a hetedik kerületen és mi magunk is megdöbbentünk azon, hogy mennyi embert tudtunk mozgósítani. Bár társasházakba is bementünk, senki sem lepődött meg rajtunk mi több, volt egy eset, amikor egy idős hölgy is mutatott nem egy használaton kívüli ingatlant, amelyekről még a rendelkezésünkre bocsájtott nyilvántartásból sem volt tudomásunk. Az emberek nem vették zaklatásnak a megmozdulásunkat, hanem mellénk álltak.

A beszélgetésünk elején mondta, hogy ön is hajléktalan. Milyennek tartja a mai magyar hajléktalan-ellátást?

A legfőbb probléma az, hogy nincsen annyi férőhely Budapesten, ahány hajléktalan van. Léteznek - általunk fapadosnak hívott - legalapvetőbb igényeket kielégítő hajléktalanszállók, ahova esténként nagyon nehéz bejutni, ráadásul semmilyen magánszférája nincsen az embernek. Nincsenek pároknak fenntartott helyek; gyakran előfordul, hogy csak egymástól nagyon távol tudnak megszállni. Léteznek nappali szállók is, ahol fürdési lehetőségen kívül a hivatalos dolgait is el tudja végezni a rászorult.

Fizetős szállók is alternatívát jelenthetnek, ám ezt a lehetőséget csak azok tudják igénybe venni, akiknek van valamilyen jövedelmük: itt már páros szobák kivételére is van lehetőség. Akár jónak is tűnhet ez az állapot, ám hozzá kell tenni, hogy egy folyosóról nyíló szobákban több száz ember is élhet, valamint a fürdők-mellékhelységek is közösek. Itt sincsen igazi magánélete az embernek.

Honnan lehet minderre pénze egy hajléktalannak?

A hajléktalan emberek negyven-ötven százaléka dolgozik, tíz százaléka valamilyen nyugdíjat kap, így nem esne nehezükre kifizetni a bérleti díjat.

Egy hajléktalanra nagyjából ötvenezer forintot költ az állam, havi szinten. Ebben benne van az éjjeli melegedő, az ott kapott élelmiszer - két szelet zsíros kenyér vagy egy konzerv - és a tisztálkodási lehetőség. Ha az állam ennek az ötvenezer forintnak a felét odaadná az egyénnek lakástámogatásra a másik felét magára költhetné, akkor a kecske is jól lakna és a káposzta is megmaradna.