Mások miatt bünhődtek a magyarországi németek

Fejér megyéből - ahol döntően a váli és a móri járásban éltek magukat német nemzetiségűnek vallók - összesen több mint tízezer németet telepítettek 1946-ban Németország amerikai, majd 1948-ban szovjet megszállási zónájába. Sokan közülük csak 1989. november 9-én találkozhattak újra, amikor lebontották a berlini falat.

Fejér megyében - amelynek levéltára először tette közzé a kitelepítések adatait - a törökök kiűzése után megjelenő német ajkú telepesek és utódaik több mint két évszázadon át jelentősebb konfliktus nélkül éltek magyar környezetben. A történelem nehéz időszakait a legtöbb esetben a közös sors vállalásával vészelték át, most viszont a németség szenvedte el az üldöztetést.

A megyében a németség 15 településén volt meghatározó gazdasági és politikai tényező. Az 1941. évi adatok szerint e helységekben az összlakosság létszáma 41 149 volt. Németnek - anyanyelve, illetve nemzetisége szerint - 25 850 ember vallotta magát. A kitelepítést szinte hadjárat előzte meg, amely főleg a Volksbund tagjai ellen irányult. A német lakta falvakban megkezdődött a németek ingatlanjainak lefoglalása, tulajdonosaik bebörtönzése.

A Székesfehérvári Népbíróság 1945 decemberéig több mint félezer, főleg móri, isztiméri és etyeki német volksbundos ügyét tárgyalta. Hat és tizennégy hónap közötti börtönbüntetéssel sújtották őket, az elítélteket általában öt évre eltiltották a politikai jogok gyakorlásától.

A letartóztatások súlyos gazdasági helyzetet teremtettek. Isztiméren a nyári betakarítás időszakában a község vezetői a vizsgálati fogságban levők ideiglenes szabadlábra helyezését kérelmezték. Erre a volksbundosok iránti szimpátia vádjával letartóztatták a bírót, a vezető jegyzőt, a római katolikus plébánost és az iskolaigazgatót.

A kitelepítés nemcsak azokra terjedt ki, akik németnek vallották magukat a legutóbbi népszámlálásnál, vagy tagjai voltak a magyarországi Volksbund szervezetnek, hanem például azokra is, akik magyarról németre változtatták családnevüket a Harmadik Birodalom inspiráló hatására.

Az 1945 után fokozódó németellenes hangulat meglovaglásával 1946-ban indultak meg a kitelepítések a potsdami konferencia határozatainak végrehajtásához kapcsolódva. Ekkor még csak az utóbbiak szigorú irányelveit vették figyelembe, később más külpolitikai és belpolitikai események is közrejátszottak a kitelepítés lebonyolításában, a mentességek megadásában. A baloldali pártok versengve követelték a "sváb kérdés" megoldását.

A földosztásnál kapóra jött, hogy a módos sváb parasztok gazdaságaiba a korábbi nincsteleneket lehetett beültetni arra hivatkozva, hogy a svábság úgymond a magyaroktól vette el a földet. Végül a csehszlovák hatóságok által kikényszerített lakosságcsere során Magyarországra került magyarok letelepítésének helyéül is a kitelepítendő "svábok" birtokait vették számításba.

Alcím: "Adót úgyszólván senki sem fizet..."

A kitelepítés kezdőpontja a váli járásra esett, de meghatározta a falvak kijelölését az is, hogy 1945-1946 fordulóján ebben a térségben már jelentős volt a telepesek száma, és vezetőik a gyors és radikális megoldást sürgették. Különösen Etyeken, ahol a telepesek létszáma megközelítette a 800-at.

A végrehajtás február 12-én indult meg, amikor megérkezett a névjegyzéket összeállító bizottság. Az áttelepítési miniszteri biztos a községbe vezető utakat lezáratta, és eltávozási engedélyt sem adott ki. A mentesítési bizottság az áttelepülésre kötelezett lakosság hét százalékát mentesítette.

Etyekről három vasúti szerelvényen 2336 embert telepítettek ki Németország amerikai megszállási övezetébe. A kitelepítés előtt, 1946. február elején 4361 volt a népesség száma, 3577 az őslakos és 784 az Erdélyből érkezett telepes. Az áttelepítés után mindössze 2025 ember maradt a községben.

Március közepétől felgyorsult az Országos Földbirtokrendező Tanács által is szorgalmazott betelepítés, május közepéig újabb 701 telepes érkezett Etyekre.

A többi községből további 3353 személyt telepítettek ki. Sok helyen rendkívüli helyzet alakult ki, a német ingatlanok és ingóságok elherdálása következett be. Egy tisztviselő így panaszkodott: "... Adót úgyszólván senki sem fizet, mert a jómódú sváb lakosságot kitelepítették, az itt maradtak pedig mindenüket elherdálták, hogy mire a kitelepítés jön, ne legyen semmijük. A telepesek teljesen szegények, pedig a község legnagyobb rétegét most már ők teszik ki".

1946 őszén 2000 telepes család érkezett a megyébe Erdélyből, valamint Hevesből és Nógrádból. Közülük a német községekbe, szám szerint tizenkettőbe, 1092 család települt. Ők a családok számával azonos, korábban német nemzetiségűek tulajdonában volt lakóépületeket foglaltak el.

A csehszlovák kormány az 1946-as magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény megkötése után jelentős számú szlovákiai magyar áttelepítését irányozta elő. Ezért újból megkezdték a kitelepítéseket. Ezek során 1948 februárjától márciusig újabb 2400 személyt telepítettek ki, most már leginkább Németország szovjet megszállási övezetébe.

Ők duplán megjárták a kitelepítéssel. Ekkor már pártpolitikai és gazdasági szempontok is szerephez jutottak a kitelepítendők kijelölésében. Elsősorban a munkáspártokkal szimpatizálók és a Mór környéki szénbányákban dolgozók mentesültek ez alól.