A tudóst 86 éves korában érte a halál születésnapján, november 9-én.

Kunszt György 1924. november 9-én született Budapesten. Építészmérnöki diplomát 1949-ben szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME). A műszaki tudományok akadémiai doktori fokozatát 1974-ben szerezte meg. 1967 és 1980 között az Építéstudományi Intézet tudományos igazgatóhelyettese, majd 1985-ig igazgatója volt.

Több alkalommal töltötte be az MTA Műszaki Osztálya Építészettudományi Bizottságának elnöki tisztét; a CIB, a Nemzetközi Építéskutatási Tanács alelnöke volt; 1991-től pedig a BME címzetes egyetemi tanára.

Rendkívül szerteágazó és elmélyült munkásságáért, építészetelméleti írásaiért 2006-ban Széchenyi-díjjal tüntették ki, s abban az évben az építészet területén végzett kimagasló teljesítményéért Molnár Farkas-díjban is részesült. A Szent István Tudományos Akadémia 2005-ben választotta rendes tagjai sorába.

Kunszt György 1946 és 1949 között résztvevője volt a Hamvas Béla, Szabó Lajos és Tábor Béla vezette úgynevezett "csütörtöki beszélgetéseknek", s ezek az évek meghatározóak voltak gondolkodására. Legfontosabb filozófiai ihletésű írásai: A hagyomány jövője (Comitatus, Veszprém, 1995), Feljegyzések a Hagyomány jövőjéhez (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata,
1995), Nietzsche-tár (Comitatus, Veszprém, 1996), Tény és titok (Medium, Veszprém, 1999), Nihil és Ámen (Nietzsche-reflexiók) (Gond-Cura Alapítvány -Palatinus, Budapest, 2002), Identitásom és végső kérdéseim (Kalligram 2010).