Az esemény sikere teljes joggal kiérdemelt volt, hiszen aki egy kicsit is szereti a krimi műfaját, valósággal a mennyországban érezhette magát a Gerbeaud Ház termeiben. Többek között játékok, feladványok, rejtélyek, helyszínelők eszközei, börtöntöltelékek elkobzott tárgyai és hazugvizsgálat segítségével fedezhette fel a látogató, hogy amiket kedvenc regényei lapján olvas, nem is állnak olyan távolt a fikciótól. A rendezvény két főszervezője, Marozsi László és Gulyás-Kis Attila nagyszerű munkát végzett és megmutatták, hogy kellő munkával és kitartással egy kis csapat is létrehozhat egy nagy és minőségi eseményt, sok-sok embert boldoggá téve.

Van valami megnyugtató az ilyen rendezvényekben. Összegyűlik sok ember, akikben van valami közös dolog iránti szeretet, és a nézelődő a tömegben a társadalom minden rétegének és csoportjának képviselőjét megtalálhatja. Unalomig emlegetett kultúrakritika már az, hogy napjaink szórakozása összezárt üvöltöző emberek nézésére redukálódott le, de igenis van benne valami. És igenis jó látni, hogy vannak még emberek, akik könyveket vesznek a kezükbe, azokkal komolyan foglalkoznak, olyannyira, hogy még egy kulturális rendezvényre is elmenjenek miattuk.

Nincs celebnév

Már egy órát is eltölteni egy olyan közegben, ahol nem hangzik el semmi celebnév vagy „vévé” elöljárójú keresztnév, visszaadhatja az ember hitét, hogy igen, van még kultúra, és van rá igény is.

Persze azért érdekes kultúraköz ez. A tömegben ott van a ráérő nyugdíjas bácsi, aki nem érti, hogy „miért kell az embereknek ennyi erőszak?”, a hardcore-fanok, akik úgy reagálnak egy elkobzott börtöni tetoválópisztolyra, mint ha magát Jézust vélnék felfedezni a tömegben. No meg vannak a legérdekesebb arcok, akiket titkon nem érdekelnek a börtönruhák és az akciós könyvek, hanem inkább, hogy néhány szakértőtől megtudják, tényleg szoktak-e lefejezni embereket kis országunkban is, és hogy milyen perverzekis az igazi pszichopaták.



A krimigyártók

A programok közül a legkiemelkedőbb és a legnagyobb várakozást övező esemény mindenképpen a krimiírók beszélgetése volt, melyen olyan nagy nevek képviseltették magukat, mint Nemere István, Lőrincz L. László, Martha Tailor, Kovács András Péter és Lakatos Levente.

Az írók után több előadás és ismertető is következett, melyek mindegyikét Garamvölgyi László, az Országos Rendőrfőkapitányság volt szóvivője moderálta, sokszor zavarbaejtően vicces módon. A többi előadás is a krimi rajongóinak szólt, olyan felvetődő kérdésekkel, mint a „hogyan legyünk tömeggyilkosok?”. A kérdés végül a titkon tanulni vágyókat – akik remélhetőleg nem voltak jelen – nem elégíthette ki, hiszen mint kiderült, tömeggyilkosnak születni kell.

Ahogy krimirajongónak is. Mert bármennyire is vegyes összetételű közeg ez, a közös imádat összekötötte a megjelent embereket. A gyilkosságokról szóló poénokon, vagy az „azért megdugta picit” mondaton – mely mellesleg valami leírhatatlan cinkossággal lett kimondva egy holttest és egy gyilkos kapcsolatáról – azért nem minden társaság tudna ilyen kedélyeseket kacagni.

Manapság érték, ha a társaságot könyvek hozzák össze. Mindenkinek kell valami kis mánia, amitől akkor is elmosolyodik, ha emelik a benzint, csökkentik a fizetést és stagnál az életszínvonal. A krimi külön világ, tele bűnnel, vérrel, összeesküvéssel. Egy alternatív világ, amibe lehet menekülni, és ami talán néha jobb is, mint az, amiben valójában élünk.