Vonakodó főurak befektetése, vagyonos fürdőzők menedéke - a Balaton első gőzhajójának fordulatos története

Kossuth Lajos 1842-ben a Pesti Hírlapban közreadott híres füredi fürdőlevelében sokak érzéseit fejezhette ki, amikor így írt: „Az embernek a szíve fáj, midőn e roppant vízre tekint. Olyan holt, minő csak Palesztinában a megátkozott Holt-tenger lehet!” A balatoni gőzhajózás megteremtésének gondolata ekkorra már jócskán a köztudatban volt, mígnem végül a gőzösök fájó hiányát már évekkel korábban megemlítő hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Károly 1845. szeptember 1-jén elérkezettnek látta az időt, hogy Gőzöst a Balatonra címmel röpiratot tegyen közzé a tarthatatlan helyzet megszüntetésére.

A zalai arisztokrata tervét felkarolta Széchenyi István, aki sokat tett az ügy népszerűsítéséért 1846-ban megjelent Balatoni gőzhajózás című munkájával, melyben így ostorozta jómódú kortársait: „Hiszen csak Füreden, egy nyaratszaka is több pénz vettetik ki és pazaroltatik el ész-, idő-, egészség- és erény-ölő legnemtelenebb szerencsejátékra, mint a mennyi a kérdéses vállalat életbeléptetésére szükséges volna.”

Legnagyobb magyar, legnagyobb részvényes

A szavak mellett azonban – ahogy az a „legnagyobb magyartól” nem meglepő – Széchenyi anyagilag is a kezdeményezés mellé állt, és 50 darab jelentős értékű részvény vásárlásával maga is példát mutatott kevésbé buzgó, ám annál tehetősebb polgártársai számára. A részvényvásárlásba – jóllehet Széchenyinél jóval kisebb összeggel – Deák Ferenc és Kossuth Lajos is beszállt, bár utóbbinak sokkal fontosabb szerepe volt abban, hogy a Balaton Gőzhajózási Társaság egyáltalán jogszerűen működni kezdhessen. Az közös igyekezetet végül siker koronázta, és a Balaton első, mintegy háromszáz utasra tervezett gőzhajóját, a Kisfaludyt 1846. szeptember 21-én, éppen Széchenyi 55. születésnapján tették vízre. (A név egyaránt utalt Kisfaludy Sándorra és korán elhunyt öccsére, Károlyra.)

Lichtneckert András az MTA Könyvtár és Információs Központ Kézirattárában Széchenyi István iratai között találta meg azt a forrást, amely hiteles adatokat tartalmaz a hajó méreteiről: 50,29 m hosszú, 4,88 m széles és 2,74 m magas. 20,62 tonna vas és 27,77 m3 fa kellett az elkészítéséhez.

A balatoni gőzhajózás Széchenyi és Hertelendy folyamatos együttműködése nyomán született meg. Az előkészítés szakaszában (1845) Hertelendyé, a megvalósítás szakaszában (1846) Széchenyié, a menetrendszerű gőzhajó-közlekedés elindításában (1847) és Széchenyi kiválása után (1848. szeptember) a balatoni gőzhajózás megmentésében ismét Hertelendyé volt a főszerep. Hertelendy erőssége a türelemben és a szívósságban, Széchenyié a gyorsaságban rejlett. Viszonyukról és nézetkülönbségeikről az mta.hu cikke bővebben is beszámol.

Menedék a tó közepén

1848–1849 forradalma és szabadságharca természetesen felborította a hajó menetrendjét is: leginkább hadi célokat szolgált, a gőzhajó működésének feltehetően legizgalmasabb epizódja pedig akkor jött el, amikor a hadi helyzettől tartva a vagyonosabb füredi vendégek egy része a Kisfaludyn bevette magát a tóba, ahol gyakorlatilag megközelíthetetlenek voltak, másik gőzhajó nem lévén a Balatonon: „A Balatonon lévő Kisfaludy nevű gőzhajó, több főurakkal, menekvőkkel bevette magát a szép széles magyar tenger közepére, s már néhány napok óta onnand nézi mosolyogva a partokról utána ásító, de hozzá nem férhető osztrákokat” – írta az érdekes helyzetről naplójában egy kortárs, Francsics Károly veszprémi borbélymester.

A kalandok azonban a forradalmi idők elmúltával véget értek. A Kisfaludy szorgosan szolgálta a fürdővendégeket, egészen 1887-ig. 1888-ban kivonták a forgalomból, megszűnt a Balaton Gőzhajózási Társaság is. De ez nem azt jelentette, hogy ezzel véget ért a balatoni gőzhajózás: a fénykora még csak ezután következett. Ez azonban már egy másik történet.