2024. december 21. - Tamás

Figyelünk a brazil húsra

A Brazíliából érkező hústermékek fokozott vizsgálatát rendelte el Bognár Lajos országos főállatorvos - hasonlóan uniós kollégáihoz - miután a brazil hatóságok súlyos szabálytalanságokat tártak fel a múlt héten az ország legnagyobb húsfeldolgozó vállalatainál - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI érdeklődésére pénteken.
2017. március 24. péntek 15:20 - HírExtra
 
A szaktárca hozzátette: Magyarország területére az utóbbi két évben mindössze két szállítmány - emberi fogyasztásra szánt, feldolgozott szarvasmarha belsőség - érkezett közvetlenül Brazíliából, de nem az érintett létesítményekből.

Az FM idézi az Európai Bizottság hivatalos tájékoztatását is, miszerint a brazíliai szövetségi rendőrség széleskörű nyomozása eredményeként az állati eredetű élelmiszerek piacán meghatározó brazil vállalkozások 21 létesítményében tartottak egyidejű ellenőrzést a rendvédelmi hatóságok. Az intézkedéseket az élelmiszerekkel kapcsolatos manipuláció és a felügyelő hatóságok vélhető korrupciója alapozta meg. Az érintett létesítmények közül 4 rendelkezett exportjogosultsággal az Európai Unió területére is, baromfihús és marhahús termékekre - áll a tárca írásos válaszában.

Nagy gubanc

A brazil rendőrség a múlt héten fedezte fel, hogy az ország legnagyobb húsfeldolgozó vállalatainál a menedzsment és megvesztegetett egészségügyi ellenőrök tudtával vegyi anyagokkal kezeltek lejárt szavatosságú, az exportkövetelményeknek nem megfelelő húsokat.

A múlt hét pénteken hét szövetségi államban tartottak razziákat húsgyárakban és vállalati irodákban, a több tucatnyi célpont között volt a BRF és a JBS, amelyeket a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégei között tartanak számon.

A brazil kormány korrupciós bűncselekménynek minősítette a feltárt szabálytalanságokat, hangsúlyozva, hogy elszigetelt esetekről, néhány munkavállaló etikátlan viselkedéséről van szó, a közegészségügyi és az állategészségügyi rendszer egésze rendben működik.

A súlyos botrány miatt az Európai Unió és egy sor ország, köztük Kína, Japán, Mexikó, Chile, Kanada és Svájc részben vagy teljes egészében betiltotta a Brazíliából származó hús importját.

Brazília a világ egyik legnagyobb hústermelő országa, és a kormány erősen számított az agrárgazdaságra a két éve tartó recesszióból való kilábalásban. Tavaly 6,9 milliárd dollár értékű szárnyast és 5,5 milliárd dollár értékű marhahúst exportáltak brazil húsfeldolgozó vállalatok.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását