Brazil fotós kapta a rangos német elismerést

 

Az első - 1849-es - német polgári alkotmány elfogadásának helyszínén, a Szent Pál-templomban tartott ünnepségen a Magyarországon is ismert alkotó elmondta, hogy művészetének nyelve a fény, amellyel szociofotográfusként megvilágítja a világot átható igazságtalanságot.

Pályafutásának szereplői pedig a legszegényebb emberek, "a migránsok és az elüldözöttek, a kizsákmányolt munkások, a háborúk és a népirtások áldozatainak hatalmas serege", az éhínség, az aszály, az éghajlatváltozás és az erdőirtás áldozatai, mindazok, akiket "hatalmas és mohó emberek" elűztek a földjükről, akiket a mezőgazdaság gépesítése és a földtulajdon koncentrációja kisemmizett, és akik megszenvedik a nagyvárosok tervezés nélküli növekedését és a világ leggazdagabb országai által uralt "brutális gazdasági rendszereket".

Mint mondta, velük szeretné megosztani a díjat és abban reménykedik, hogy az emberek és az államok képesek "reflektálni az emberiség mostani helyzetére", és megérteni, hogy több felelősségvállalásra, egy "új rendre, tiszta lelkiismeretre" van szükség.

A díjazott - akinek Genesis című tárlata nagy sikert aratott 2017-ben a budapesti Műcsarnokban - kiemelte: nem szabad eltagadni, hogy "mi mindenre vagyunk képesek egymás ellen, hiszen az ember mindig embernek farkasa". Azonban "az emberiség jövője is a kezünkben van, és egy más jövő felépítéséhez meg kell értenünk a jelent" - mondta Sebastiano Salgado, hozzátéve, hogy fotói a jelent ábrázolják, amellyel szembesülni ugyan fájdalmas, de nem lehet nem tudomást venni róla.

Sebastiao Salgado életútját Wim Wenders német filmrendező mutatta be, aki méltatásában kiemelte, hogy a brazil művész képei révén átérezhető, mi is "korunkban a béke legnagyobb ellensége: az együttérzés, a felelősségvállalás, a közösségvállalás és az emberi egyenlőségre irányuló akarat brutális hanyatlása". Salgado képei azt is megmutatják, hogy "nem létezhet béke társadalmi igazságosság, munka, az emberi méltóság elismerése, a szegénység és az éhezés felszámolása nélkül, és nem lehet béke a Föld szépségének és szentségének tisztelete nélkül".

Sebastiano Salgado 1944-ben született, közgazdaságtudományi tanulmányokat folytatott, 1969-ben a katonai diktatúra elől hazájából Párizsba menekült. Közgazdászként nemzetközi fejlesztési projektekben dolgozott Afrikában, és e munkája révén ismerte fel a fotográfia iránti szenvedélyét. Így 1973-ban elhatározta, hogy pályát módosít, fotósként dolgozik tovább.

Munkássága első korszakának fő témái a háború, a menekülés, a hontalanság, az éhínség és a szegénység; legfőképpen Afrikában dolgozott, például Ruandában az 1994-es népirtás idején. A kilencvenes évek második felétől egyre inkább a természetfotózás felé fordult, és visszatért szülőföldjére, a brazíliai esőerdők vidékére, ahol szülei egykori farmján nagyszabású újraerdősítési programot indított, létrehozva egy 680 hektáros természetvédelmi területet és az Instituto Terra elnevezésű közhasznú intézményt.

A művész nemzetközi ismertségét tovább növelte, hogy Wim Wenders és a fia, Juliano Riberio Salgado egész estés dokumentumfilmet forgatott róla, a francia-olasz-brazil koprodukcióban készült, A Föld sója című alkotást 2014-ben mutatták be.

A német könyvszakma csúcsszerve, a könyvkereskedők egyesülete (Börsenverein des Deutschen Buchhandels) 25 ezer euróval (8,4 millió forint) járó elismerését most először ítélték oda fotográfusnak. Az 1950 óta minden évben kiosztott díjat eddig rendszerint írók kapták meg, köztük Mario Vargas Llosa, Orhan Pamuk, a néhai Konrád György és Esterházy Péter.