Hohn Krisztina, a képviselőcsoport tagja keddi sajtótájékoztatóján elmondta, ennek összegét nem határozzák meg törvénymódosító javaslatukban, a feladatot a kormányra bíznák, hogy kiderüljön: mennyit ér a kabinet számára egy diploma.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a garantált bérminimumhoz képest legalább akkora különbséget tartanának elképzelhetőnek, mint amekkora arányaiban a minimálbér és a garantált bérminimum között van. A politikus bírálta a kormány Szakképzés 4.0 stratégiáját. Kijelentette: sokaknak volt "lutri" idén a középiskolai jelentkezés, mert nincs átfogó információ a szakképzésben várható változásokról.
"2020 elején az új szakképzési törvény és az új Nemzeti alaptanterv együttes erővel vési kőbe a szegregáció, a társadalmi különbségek és az összeszerelő üzem politikájának fogalmait" - fogalmazott.
Bírálta, hogy kevés idő áll rendelkezésre a felkészülésre, és azt is, hogy az új rendszer szerinte nem az életre, nem a hosszú távú alkalmazkodásra készíti fel a fiatalokat, csupán a rövidtávú munkaerőpiaci igényeket elégíti ki.
Hohn Krisztina kiszámítható előmeneteli rendszert sürgetett a szakképzésben dolgozók számára, és azt is szorgalmazta, ezen pedagógusok ismét közalkalmazottként dolgozhassanak.