1. A XX. századi információs szabadságok alaptoposza, hogy az alkotmányos állam információs filozófiája az átláthatatlan polgár – átlátható állam követelményét érvényesíti, a zsarnokságot meg önmagában is pontosan leírjuk az áttetsző állampolgár – átláthatatlan és titokba burkolt állam nyugtalanító képével. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság az 1983. évi Népszámlálási törvényről hozott 1983. december 15-i határozata[1] óta evidens, hogy akit elzárnak attól, hogy a róla szóló információk felett tájékozódás lehetőséget, rendelkezési jogokat gyakoroljon, elveszítheti önmagát, individualitását. A polgárnak pedig, így korlátozva az állami túlhatalmat, alapvető joga az adójából fenntartott állam működését folyamatosan ellenőrizni.
Nem most alakult ki, de mostanra növesztett igazi muszklikat és fegyverkezett fel az információs hatalom. De tudjuk, már Jézus lépteit is spicliszemek, szavait szorgos spiclifülek követték-figyelték-fülelték, ahogy azóta is mindig minden szuverén fürkészi alattvalóit, amint a határokon innen és azokon túli barátait és ellenlábasait is. Hogy azután a XVIII. századtól rengetegmillió, a XXI-re pedig több milliárdnyi ember legyen a megfigyelés áldozata, ami mára pedig jelentős részben piacosodott, iparágak sorát foglalkoztatja, sőt a fejlett gazdaság egyik húzóágazata lett.
2. A nemzeti együttműködés számára pedig a különleges jogrend hozta el a megfigyelés aranykorát.
A kivételes jogrendben a jogállam alapját képező információs szabadságok lerombolása azzal kezdődött, hogy ellentétben az összes többi európai országgal, nálunk hol a személyes adatok védelmére (Müller Cecília), hol a pánikkeltés elkerülésére hivatkozva (Gulyás Gergely), de meglehetősen arcátlanul, az összevissza beszédtől, méltatlan hazudozástól sem mentes handabandával tagadták meg a járványügyi adatok nyilvánosságra hozatalát.
Ahogy a közérdekű adatok megismerhetőségére, immár magánéletünk védelmére sem számíthattunk, hiszen kisvártatva ez a történet azzal folytatódott, hogy az elhunytak adatait viszont sorszámozva, különleges egészségügyi személyes adataikkal együtt, személy szerint azonosítható módon, ráadásul az infantilizált közvélemény megnyugtatására, többüknek soha nem létezett krónikus betegségeket hazudva, nyilvánosságra hozták. Tegyük hozzá: az elhunytak azonosíthatóságát, azaz a kegyeleti jog megsértését valójában oktalanul a „Bármit megtehetünk!” tétel bizonyítására csak úgy l’art pour l’art, értékelhető politikai vagy egyéb haszon elérhetősége nélkül követték el.
E történettel párhuzamosan megjelentek a kormány információs szabadságokat megtaposó törvényerejű rendeletei, amelyek a polgárok különleges jogrend szentesítette megfigyeléseiről szóltak, és amelyek díszpéldánya a 46/2020. (III. 16.) Korm. rendelet , amely Palkovics László technológiai minisztert ruházta fel azzal a hatalommal, hogy a járvány elleni védekezés jegyében az állampolgárok személyes adatait is tartalmazó bármely adatbázishoz korlátlanul férhessen hozzá. Hatálybelépése óta minden állami és önkormányzati szerv, minden gazdálkodó szervezet és minden magánszemély(!) a Palkovicsék által kért minden adatszolgáltatást teljesíteni köteles.
Eközben az Európai Adatvédelmi Testület (EDPB) arra intett, hogy az adatkezelőnek ezekben a különleges időkben is biztosítania kell az érintettek személyes adatainak védelmét. De nem Magyarországon. Itt még inkább, mint eddig, jó lesz vigyázni magunkra, fontoljuk meg, mit teszünk, mit mondunk, és azt is, mit gondolunk!
Erre a fokozhatatlannak látszó nyomorúságra olyasmi jött, hogy nem hittünk a szemünknek: A 179/2020.(V. 4.) számú törvényerejű rendelet szerint, amely a veszélyhelyzettel összefüggő ügyekben az egyes adatvédelmi és adatigénylési rendelkezésektől való eltérésről szól, a különleges jogrend idején a magyarok nem gyakorolhatják azt a jogukat, hogy az adatkezelés megkezdését megelőzően adataik kezeléséről előzetes tájékoztatást kapjanak. E mélyen keresztényi politika jegyében elvesztettük azt a jogosultságunkat, hogy a személyes adataink kezelésével összefüggő információkat megtudhassuk, azaz hozzáférési jogunk szűnt meg.
Mostantól a rólunk kezelt személyes adatainkkal kapcsolatban megszűnt a helyesbítés, kiegészítés joga (helyesbítéshez való jog). Megszűnt az adatkezelés korlátozásához való jog. És ugyancsak megszűnt a például jogtalanul, indokolatlanul kezelt adatok törlésére irányuló jogunk.
Ezek egyébként nagyrészt az Európai Unió mindenkire közvetlenül kötelező általános adatvédelmi rendeletében meghatározott jogok. Rejtély, hogy a kormány milyen jogalapra hivatkozással függesztette fel ezeket határidő nélkül. Mindenesetre az EU közvetlenül alkalmazható jogának alkalmazását a magyar kormány törvényerejű rendelete kifejezetten megtiltja, így az említett hozzájárulási jogot, a téves adatok helyesbítésére vonatkozó jogot, a jogot arra, hogy elfelejtsenek, az adatkezelés korlátozásához való jogot, az adathordozhatósághoz való jogot, valamint a tiltakozáshoz és az automatizált döntéshozatallal, illetve a profilalkotással kapcsolatos az adatkezelőket korlátozó jogokat.
Az Európai Unió a magyar bíróságok által közvetlenül és kötelezően alkalmazandó joga szerint e jogok tagállami korlátozása csak azzal a feltétellel engedhető meg, ha a tagállami korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát, valamint szükséges és arányos intézkedés egy demokratikus társadalomban. Arról lehet vitatkozni, hogy mi az állampolgárokat megillető alanyi jogok lényeges tartalma, azon viszont aligha, hogy a teljes jogelvonás ellentétes az Európai Unió jogával, és soha nem minősülhet egy demokratikus társadalomban szükséges és arányos intézkedésnek.
Ha tehát ilyen ügy kerül egy magyar bíró elé, akkor vagy bátran félreteszi az EU jogát sértő törvényerejű kormányrendeletet, vagy az Alkotmánybírósághoz fordul; a szóban forgó szabályozás miatt pedig akár uniós kötelezettségszegési eljárás is indítható Magyarország ellen.
3. Itt sem ér véget a jogosultságok brutális pusztítása. A törvényerejű rendelet alapján a közfeladatot ellátó szerv az eddig főszabály szerinti 15 nap helyett 2x45 nap alatt tehet eleget a közérdekű adatok közlésének, ha valószínűsíthető(!), hogy az a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatai ellátásához kapcsolódik! Az adatszolgáltatás határideje ezáltal három hónapra nyúlik el, és ezután lehet majd elkezdeni pereskedni. Ez nem egyszerűen az információszabadság kiherélését, hanem – különösen a sajtószabadsághoz tartozó funkciójában – a megszüntetését jelenti.
4. Néhány példa arra, hogy mely esetekben omlik össze a hatalom eddig is akadozó társadalmi ellenőrzése:
Ilyen az önkormányzatok jelenleg is zajló brutális kifosztása. Az ellenzéki polgármester által irányított nyolcadik kerülettől több mint egymilliárd forintot vont el a napokban a kormány. Ennek indokai, miután az elvonás valószínűsíthetően összefügg a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatokkal, mostantól megismerhetetlenek.
Újabb hatmilliárd forintot költ a kormányzati kommunikációért felelős Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati tájékoztatásra. Miután ez valószínűsíthetően összefügg a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatokkal, a költés részletei három hónapig eltitkolhatóak.
A turizmus újraindítására felfoghatatlan összeget, hatszázmilliárd forintot(!) fordítanak, és miután ez valószínűsíthetően összefügg a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatokkal, a költés részletei három hónapig eltitkolhatóak.
Munkahelyteremtésre az április 7-i sajtóhír szerint 450 milliárd forintot költenek, és miután ez valószínűsíthetően összefügg a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatokkal, a költés részletei három hónapig eltitkolhatóak.
Közel négyezer vizsgálati minta tűnt el május 6-án a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapjáról. Ez azt bizonyíthatta, hogy már március közepén tömeges lehetett Magyarországon a koronavírus jelenléte. Az egyik változat szerint „a 12. naptári héten 70 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba, az előző heti 165-tel szemben”, a másik szerint „a 12. naptári héten 2 855 influenza-gyanús betegtől érkezett vizsgálati anyag a Nemzeti Népegészségügyi Központba”. Hogy meghamisították-e az adatokat, azt nem fogjuk megtudni, mert ez valószínűsíthetően összefügg a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatokkal.
A kórháziágy-csökkentés mértéke és okai körüli ócska és titkos hátterű halandzsabeszéd részeként március 17-én Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter teljes titokban, nem rendelettel, hanem utasítással döntött a kórházi ágyak 60 százalékának felszabadításáról a koronavírus-járványra hivatkozva. Ráadásul Kásler súlyosan alaptörvény-ellenes utasítása meg is tiltotta, hogy a kórházak az ágyszámcsökkentésről nyilatkozzanak.
Miután a kórházi ágyak kiürítéséről szóló miniszteri utasítást nem hozták nyilvánosságra, a Helsinki Bizottság közérdekű adatigényléssel fordult a minisztériumhoz, amelyet Káslerék azzal az indoklással utasítottak el, hogy az döntést megalapozó adat: „Tájékoztatom, hogy az Ön által kért dokumentum további jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, így igényét… elutasítom. Budapest, 2020. május 8. Üdvözlettel: Emberi Erőforrások Minisztériuma”. Miközben ez az utasítás nem a döntések megalapozása, hanem maga a döntés!
A tájékoztatásnak nem nevezhető kormányzati kommunikációban hajmeresztő (6000 ágynyi) különbségek voltak az ágyszámcsökkentésnek még az arányáról is. A kórházakból kitett betegek számával kapcsolatban közölt adatok különbsége pedig ennél is sokkal nagyobb volt.
Gulyás Gergely közben, mintha legalábbis fél fenékkel beleült volna Karinthy Frigyes igazmondó székébe, egyszer csak már arra utalt, hogy a sokezer beteg kiűzését a kórházakból mégsem a járvány indokolta: „A szocialista kormány az egészségügyben nagyon sok bűnt követett el, de az ágyaknak a leépítése, vagy az ágyszám meghatározása orvosszakmai kérdés.”
Arra a kérdésre, hogy miért kellett a ki tudja mikor lejáró járványhelyzet idejére lerombolni az információs szabadságokat, Gulyás miniszter azt felelte, hogy az ágyszámcsökkentéssel kapcsolatos közérdekű adatkérések nagyon elszomorították a magyar kormányt, „szomorú azt látni, hogy miközben a kórházak a járvány elleni küzdelemmel vannak elfoglalva, sokan tőlük kértek tömegesen közérdekű adatokat”. A kormányt tehát az ágyszámcsökkentéssel kapcsolatos saját hazugságai szomorították el, és emiatt nyúlt a rendszerváltás óta legbrutálisabb jogkorlátozás eszközéhez, de erről ennél többet nem tudhatunk meg, miután ez valószínűsíthetően összefügg a veszélyhelyzettel összefüggő közfeladatokkal.
A szabad sajtó maradéka, puszta létével, nem jelentéktelen részben legitimálta a köz tereit hegemón módon uraló propagandagépezetet, benne az állami médiát. Ha a szabad sajtó maradéka is elvész, akkor a rendszer még jobban fog hasonlítani a KISZ KB titkáros környezetvédelmi Maróthy-kommunikációra, a „vízlépcsőt és demokráciát” világra, és legfeljebb az ide-oda hurcolt könyvtárak polcain marad nyoma korábbi szabadságainknak.
Nem marad más reményünk, csak a majdani Negyedik Köztársaság. A magyar társadalom mostani bénultsága egyszer majd aktivitásba csap.
A kormány végtelen szomorúságával pedig legfeljebb a mi ugyanolyan mértékű undorunk képes vetekedni.
