A főpolgármester pénteken a Facebook-oldalán azt írta: a mindenkit fenyegető világjárvány - ha nem csak orvosi, de társadalmi szempontból is helyesen kezeljük -, az együtt megélt trauma által akár egymás iránt nyitottabb közösséggé is kovácsolhatja a világot, vallásra, nemzetiségre, bőrszínre való tekintet nélkül.
Mindannyiunk közös érdeke, hogy amikor baj van, segítő kezet nyújtsunk egymásnak, és azt a kezet ne egymásra emeljük. Budapest sokszínű világváros, amelyet számos vallási és kulturális közösség tekinthet otthonának - fogalmazott.
Karácsony Gergely azt írta: rós hasána a világ születésének ünnepe, amely emlékeztet minket arra a különleges kapcsolatra, amely Isten és gyermekei között van. Egy jobb világban való hitünkre talán nagyobb szükségünk van, mint az elmúlt évtizedekben bármikor.
Amikor hirtelen mindannyian bajba kerülünk, fontos, hogy ne feledkezzünk meg azokról az embertársainkról, akiknek életében a baj nem új jelenség. Álljunk ott most is a nélkülözők, a kitaszítottak, a magánytól szenvedők mellett - szólított fel a főpolgármester hozzátéve, miközben egy kimerítő és lélekölő küzdelem során mindent megteszünk mások és önmagunk védelme érdekében, nem veszíthetjük el azt a bizonyosságunkat, hogy a világ, amelyben élünk, jobb hely lehet és jobb hely is lesz.
Mert, ahogy az írás mondja: "Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek".
"Azt kívánom a zsidó új év alkalmából, hogy legyen több a nevetés, mint a sírás. Legyen több a tanulás, mint a felejtés, és mindig jusson elegendő szeretet. Legyetek beírva az élet könyvébe! Sana Tova!" - írta Karácsony Gergely.