Az EU az európai klímarendelettel – az európai zöld megállapodás részeként – kötelező célként tűzte ki magának a klímasemlegesség 2050-re történő elérését. Ehhez a következő évtizedekben jelentős mértékben kell csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok jelenlegi kibocsátási szintjét. A klímasemlegesség felé tett közbülső lépésként az EU 2030-ra ambiciózus éghajlat-politikai célokat tűzött ki, és vállalta, hogy 2030-ig legalább 55%-kal csökkenti a CO2 kibocsátását (az 1990-es értékhez képest).
A GKI CO2 modelljének eredményei alapján, több vizsgált forgatókönyv közül még a legoptimistább becslés szerint sem tudja Magyarország teljesíteni az EU által elvárt kibocsátási szintet 2030-ra. Eszerint a forgatókönyv szerint (amely gyors gazdasági növekedéssel számol és a jelenleg érvényes kormányzati döntéseket is tartalmazza) 1990-hez képest a csökkenés 34% lesz 2030-ra, ami elmarad az elvárt 55%-os mértéktől.
Az uniós elvárást csak a villamosenergia termelés ágazat teljesíti (-63%), s megközelíti még a feldolgozóipar is (-43%). Itt fontos kiemelni, hogy ebben a szektorban jelentős a multinacionális vállalatok és a beszállítóik aránya, ahol a költséghatékonyság és a megfelelő tőke jelenléte miatt gyors az energia-megtakarító technológiák terjedése. Sajnos a többi ágazat (szállítás, építőipar, kereskedelem stb.) esetében nemhogy a kvóta megközelítésére nem látszik esély, de a kibocsátás a 1990-es értékhez képest emelkedni fog. Ez azt jelenti, hogy ezekben a szektorokban jelentős kormányzati beavatkozásra lenne szükség, ha a magyar állam teljesíteni kívánja az uniós klímacélt.
A háztartások esetében a kibocsátás várható csökkenése 1990 és 2030 között 19%, ami ugyan jó eredmény, de kevés az elvárt 55%-hoz képest. Ez a teljes magyar kibocsátásra is jelentős hatással van, mivel a modell adatai alapján a háztartások súlya 2030-ban már 37% lesz az összes kibocsátásból. Ez azt jelenti, hogy nagyvonalú, az energia-hatékonyságot (szigetelés, régi kazánok cseréje stb.) ösztönző állami és EU-s támogatások, beruházások nélkül jelentős csökkenés nem várható a háztartási szektorban sem.
A 1990-es adatokon kívül a teljesebb kép érdekében érdemes az 1995-ös adatokat is összehasonlítani a 2018-ban mért értékekkel. Ennek oka, hogy a rendszerváltást követően a magyar gazdaság jelentősen átalakult, aminek hatására 1990 és 1995 között 15%-kal csökkent a CO2 kibocsátás. Ha az 1995-ös értékhez viszonyítunk, akkor a csökkenés már közel sem olyan jelentős 2018-ra (-4%). Ennek egyik oka, hogy a vizsgált időszakban 77%-os volt a reál GDP növekedése. Csökkent a feldolgozóipar és az energiaszektor CO2 kibocsátása (15 és 36 százalékkal), ellenben jelentősen, több mint négyszeresére nőtt az építőiparé, s közel háromszorosára emelkedett a kereskedelemé, emellett másfélszeresére a szállításé, valamint ezeknél enyhébben (+18%) a háztartások kibocsátása. A maradék iparágak és szektorok kibocsátása minimálisan (-1,5%) csökkent, de itt fontos kiemelni, hogy az állami szektorokban (oktatás, egészségügy stb.) zajló energia megtakarító, s így CO2 csökkentő beruházások hatása jelentős volt (-40%).