2024. december 21. - Tamás

Eurós céldátumot akar az ellenzék

Nem az ukrajnai háborúval kezdődött a forint gyengülése, hanem a hiteltelen orbáni pénzügypolitikával - hangsúlyozták az Egységben Magyarországért keddi sajtótájékoztatóján.
2022. március 8. kedd 16:53 - HírExtra

A pártszövetség azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén célként tűzi ki az euró öt éven belüli bevezetését.
Vajda Zoltán (MSZP), az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje emlékeztetett arra, hogy a most szabadesésben levő magyar fizetőeszköz évek óta gyengül. Ennek oka az óriási költségvetési hiány és az elhibázott kamatpolitika, a hiteltelen fiskális és monetáris politika - állapította meg.

„A csirke far-hát árát lehet, hogy be tudják fagyasztani, de a forint árfolyamát biztosan nem tudják. A magyar gazdaságot, a magyar embereket csak az euró mihamarabbi bevezetése védheti meg. Orbánék azonban ezt nem akarják” - mondta a politikus.

Szerinte hiába tartják viszonylag magasan a forint kamatát, ez sem tudja kompenzálni a kormány hazugságaiból táplálkozó piaci bizalmatlanságot. „Nem hisznek már ennek a kormánynak. Megoldás csakis és kizárólag a kormányváltás lehet, mert a kormányváltás után visszaépítjük a jogállamot, megkapjuk az EU-s pénzeket” - vetítette előre.
Ilyés Márton, a Momentum alelnöke arról beszélt: miként katonai biztonságunkat a NATO szavatolja, úgy a gazdasági biztonságunkat az Európai Unió, és „ezt a szövetségi rendszert, ezt a biztonsági hálót lazította, szakította Orbán Viktor utóbbi évtizedes politikája”.

„Üres a kassza, és üresek a gáztározók, egyoldalú orosz energiafüggőségben van Magyarország. Orbán stratégiája ezt súlyosan benézte. Új gazdaságpolitikára van szükség, amely az embert és az értékteremtést állítja a középpontba, amelyik letöri az inflációt” - hangoztatta. Kiemelte: az Egységben Magyarországért a garancia arra, hogy megnyíljanak újra az EU-s források, és közösen lépjünk fel az orosz nyomásgyakorlással szemben.

Varju László, a DK alelnöke, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje rámutatott, hogy a Magyar Nemzeti Bank a kamatemeléssel nem tudja megakadályozni az eurónkénti 400 forintos „rémálomhatár” elérését. Szeribte az elmúlt tíz évben közelebb kerülhettünk volna az euró bevezetéséhez, de erre nem volt politikai szándék, sőt, Orbán Viktor 

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását