„A D-vitaminnal kapcsolatos minden bizonyított tudományos tény egyértelműen a csontanyagcserével függ össze. Tehát az kőbe van vésve, hogy a D-vitamin-hiány csontanyagcsere-rendellenességeket okoz. Minden más állítás, ami nem a csontanyagcserével kapcsolatos, bizonyításra vár” – mondja Bhattoa Harjit Pal az mta.hu-nak.
A D-vitaminnak a legkülönfélébb biológiai folyamatokban játszott szerepe a vitaminokkal kapcsolatos kutatások talán legnépszerűbb területének számít napjainkban. A kutató szerint minden évben több tízezer közlemény születik a D-vitamin nem a csontrendszerre gyakorolt hatásával kapcsolatban, ezek között sok a pozitív és a negatív eredmény is.
Bár egyelőre nincs olyan (nem a csontrendszerrel kapcsolatos) betegség, amelyben a D-vitamin szerepe bizonyított lenne, Bhattoa Harjit Pal vélekedése szerint a D-vitamin-hiánynak feltételezhetően lehet szerepe különböző kórképekben: „Ezeket természetesen mi is kutatjuk, és sok betegségnél azt találtuk, hogy alacsonyabb D-vitamin-szint mellett gyakoribb volt a kórkép, és fordítva, azonban a korrelációk ritkán bizonyítanak ok-okozati kapcsolatot. Ennek feltárása még folyamatban van: számos kutató próbálja kideríteni, hogy a D-vitamin-hiány okozza-e a betegségeket, vagy esetleg pont fordítva: a betegség okozza-e a D-vitamin-hiányt.”
Szükség van-e étrendkiegészítőkre?
Az MTA doktorát a D-vitamint tartalmazó étrend-kiegészítők indokoltságáról is kérdeztük. „Amennyiben kiegyensúlyozott az étrendünk – véli –, az a legjobb, ha természetes formában visszük be a D-vitamint, illetve napozunk. Ezt azonban nem szabad túlzásba vinni: a bőrtípustól és az éghajlattól is függ, hogy mennyi időt lehet biztonságosan napozással tölteni.
Mindezek figyelembevételével törekednünk kell a természetes D-vitamin-források kiaknázására, például fogyasszunk sok halmájat és gombát. Amennyiben ez nem megoldható, vagy más megfontolásból kell eltekintenünk tőle, akkor nagyon sok pótlási lehetőség kínálkozik. Itt is megvannak az előírások, hogy milyen napi adagolást nem szabad meghaladni, illetve mekkora dózis az, ami elégségesnek mondható.”
Miért gond, ha nincs szabvány a D-vitamin-érték mérésére?
Alapvetően a csontsűrűségérték dönti el, hogy a betegnek hivatalosan csontritkulása van-e, vagy sem. Ezenkívül sok egyéb biológiai jelzőérték (biomarker) is az orvosok rendelkezésére áll, amelyek segítségével részletgazdagabb képet alkothatnak a beteg állapotáról. Bhattoa Harjit Pal fontos kutatási célja, hogy a csontritkulás feltérképezését segítő biomarkerek meghatározására egységesen elfogadott eljárást dolgozzon ki.
A csontritkulás diagnosztikájában alkalmazott képalkotó módszerek mára eléggé standardizálttá váltak. A biomarkerek, pl. a D-vitamin szintjének mérési eredményei azonban a vizsgálati módszertől függően jelentősen eltérhetnek. A standardizáció hiánya a tudományterület egészének előrehaladását és a hatékony terápiák meghatározását is megnehezíti. Pedig a biomarkerek bizonyítottan jól használhatók a csontritkulás elleni terápia sikerességének követésére, és ma már a klinikai gyakorlatban is rutinszerűen alkalmazzák őket.
Nagy előnyük, hogy segítségükkel akár már három hónap elteltével is kimutathatók a terápia okozta változások. Ha nincs változás, akkor felmerülhet, hogy a kezelés nem megfelelő, vagy a beteg nem tartja be az orvosi utasításokat. A biomarkerek mérése tehát gyorsabb visszajelzést ad a beavatkozás működéséről, mint a csontsűrűségmérés, hiszen a csontsűrűség-vizsgálatok csak minimum egyévnyi aktív terápia után képesek kimutatni, hogy a kezelésnek volt-e hatása.
