Habár ez már önmagában is óriási evolúciós ugrás volt a történelemben, az azóta eltelt 60 évben is rengeteg jelentős előrelépés történt az űrkutatás területén, melyben a magyaroknak is nagy szerepük volt. Nélkülük ma teljesen máshogy nézne ki a Holdjáró, kevesebbet tudnánk a napszél jelenségről vagy a vízről a Marson, többük munkásságára pedig a NASA is felfigyelt. Az április 12-i Űrhajózás Világnapja alkalmából a National Geographic – a teljesség igénye nélkül – összegyűjtött 5+1 olyan kiváló magyar tudóst és felfedezést, amik előremozdították az űrkutatást.
Magyarország az Európai Űrügynökség aktív tagja, saját űrprogrammal rendelkezik, és Farkas Bertalan 1980-as, valamint Charles Simonyi 2007-es és 2009-es űrutazása után – a tervek szerint – 2024-ben újra magyar embereket küld a kozmoszba. De az űrkutatás nem csak az asztronautákról szól. Világszerte tudósok, mérnökök, űrhajósok dolgoztak és dolgoznak a világűr megfejtésén, melyből a magyarok is derekasan kivették a részüket.
Bay Zoltán – Visszhang a Holdról
A magyar űrkutatás története viszonylag korán, a negyvenes években kezdődött. 1946-ban Bay Zoltán és csoportja kísérleti radarberendezésével kimutatta a Holdra sugárzott rádióhullámok visszaverődését az égitest felszínéről. A kutatók érdeme a jelösszegzés eljárásának (long-time integration) felfedezése és gyakorlati kifejlesztése, amit ma is alkalmaznak a radarcsillagászatban.
Ez az úttörő kísérlet – egy vele szinte egyidejűleg végrehajtott amerikaival együtt – az űrkutatás első lépésének tekinthető, hiszen a világon először hagyta el azzal a céllal valami (ez esetben egy adag foton) a Föld felszínét, hogy eljusson egy másik égitestre. Bay a kutatását végül Amerikában folytatta és fejezte be.
Szebhely Győző – Apollo űrhajók röppályája
Szebhely Győző Magyarországon és Amerikában végzett tanulmányai során arra kereste a választ, hogyan mozog három test egymás gravitációs terében az égi mechanikában. Ennek kiszámítása fontos szerepet játszik az űrkutatásban, például a Hold körüli pályák tervezésében vagy a Naprendszer stabilitásának vizsgálatában.
A magyar kutató 1957-től vett részt az Egyesült Államok űrprogramjában, és döntő szerepe volt a nyolcas alakú pálya megtervezésében, amelyet az Apollo űrhajók használtak a Föld és a Hold közötti utazás során. A nyolcas alakú pályán az űrhajó egyszer megkerüli a Földet, majd a Holdat, és visszatér a Földhöz. Ez a pálya lehetővé tette az űrhajók számára, hogy kihasználja mindkét égitest gravitációs segítségét, csökkentette az üzemanyag-fogyasztást, és biztosította az űrhajósok számára a vészhelyzet esetén történő visszatérés lehetőségét.
Pavlics Ferenc – Lunar Rover
Pavlics 1961-től vezető mérnökként vett részt a bolygók felszínén közlekedő távirányítású és ember vezette terepjárók tervezésének, fejlesztésének kutatómunkájában. Az Apollo programban a NASA felkérésére mindössze 17 hónapjuk volt megépíteni egy olyan járművet, amely elég kicsi és könnyű ahhoz, hogy elférjen a rakétában, de elég strapabíró ahhoz, hogy működjön a Hold felszínén is.
Pavlics szabadalmával egy olyan fémkerék került az autóra, amely a gumiabroncsok rugalmasságával rendelkezett; ez egy kívülről kézzel szőtt fémhálóval és belülről egy merevítő funkciót is ellátó második kerékkel ellátott abroncs volt, ami a rugalmasságának köszönhetően öntisztító volt, vagyis egyből megszabadult a beleragadt portól. A jármű nélkül nem lettek volna lehetségesek az Apollo–15, 16 és 17 jelentős tudományos felfedezései. Pavlics még 1971-ben NASA-díjat kapott az Apollo-program sikeréért tett erőfeszítéseiért és szaktanácsadóként részt vett a Pathfinder űrszonda távirányítású Mars-járműve, a Sojourner kifejlesztésében, majd 2003-ban a Mars Exploration Rover program két Mars-járója, a Spirit és az Opportunity tervezésében.
Szabó Tímea és Domonkos Gábor – Folyó a Marson
A NASA régóta feltételezte, hogy a Curiosity Mars-járó landolásának közelében, a Gale-kráter szélén valaha folyók eredhettek, mindezt azonban csak annyira alapozták, hogy a fotókon kerek kavicsokat láttak. Született is néhány publikáció a témában, ezek azonban nem jelentettek igazi bizonyítékot. A BME két kutatója, Szabó Tímea és Domokos Gábor, alkotta magyar–amerikai csapatnak azonban földi és a laboreredmények, valamint a marsi fotók összehasonlításából egyértelműen sikerült bizonyítania, hogy a kráter szélén, nagyjából 30-40 kilométerre a vizsgált kavicsoktól valaha folyó folyt.
Nagyon rossz minőségű, alig 1,3 megapixeles képeket elemezve a kavicsok formájából pontosan meg tudták mondani, hogy mennyit vesztettek a tömegükből, ebből pedig ki lehetett számolni, honnan indultak. Az eredmények pedig pont addig a területig vezették vissza a kavicsok eredetét, ahol a tudósok eddig is sejtettek forrást. A magyar csapat elméletére maga a Curiosity-misszió tudományos vezetője, John Grotzinger bukkant rá és rájött, hogy pont ez kell ahhoz, hogy igazolják, hol folyt folyó a Vörös Bolygón.
Erdős Géza, Kecskeméty Károly, Szegő Károly és Tátrallyay Mariella – Napszél és mágneses viharok vizsgálata
A földet elérő mágneses viharok és az űreszközöket gyakran veszélyeztető napszéljelenségek műholdas megfigyelésében kifejtett munkájáért kapott rangos díjat a NASA-tól négy magyar tudós. Erdős Géza, Kecskeméty Károly, Szegő Károly és Tátrallyay Mariella a négy, egymáshoz közel repülő, azonos műszerekkel ellátott műholddal a Napból a Föld körüli térségbe jutó mágneses, elektromos terek és töltött részecskék kis léptékű változásait vizsgálta 2004-ben az MTA Részecske- és Magfizikai Kutatóintézetében.
A Cluster program a Nap–Föld kapcsolat alakította űridőjárás vizsgálatának egyik fontos eszköze, amely segítséget nyújthat a hirtelen Föld közeli változások előrejelzésében. Ez volt az űrkutatás történetében az első olyan kísérlet, amelyben több műhold egyidejűleg azonos feladatot lát el, így a mérések egyszerre szolgáltatnak adatokat a különböző jelenségek idő- és térbeli lefolyásáról.
+1 Ari Csilla – Víz alatti súlytalanság
A jövőbeli Hold- és Mars-missziók során az asztronautáknak hosszú ideig kell majd kibírniuk a súlytalanságot. A tudósok ezért igyekeznek földi körülmények között kikísérletezni, hogy vajon hogyan viselkedik az emberi szervezet egy ilyen extrém környezetben. A NASA 2019-ben ennek tanulmányozására hozta létre az első női csapatot, akik egy víz alatti misszióval szimulálták a gravitáció hiányát.
A csapat élére egy magyar tudóst, a Dél-floridai Egyetem pszichológiadoktorát, Ari Csillát nevezték ki, aki a NASA bolygóközi utazások orvoskutató programját irányította. A szimulációban 10 napig éltek egy 19 méter mélyen felépített víz alatti bázison és a magyar kutató olyan teszteket futtatott le, ami az ilyen körülmények között bekövetkező fiziológiai és pszichológiai változásokat mérte fel.
A világ legnagyobb űrügynökségének kapui most feltárulnak. A National Geographic csatornán április 18-tól elérhető „NASA-találmányok” című sorozat elkalauzolja a nézőket a világ legnagyobb űrügynökségének leghíresebb kutatóközpontjaiba, és egyedülálló módon, közelebbről is bemutatja az egyes feltalálókat, tudósokat, mérnököket és űrhajósokat, betekintést nyújtva munkásságukba. A bemutató április 18-án, csütörtökön lesz 21:00-kor a National Geographic csatornán, melyet hetente követnek az új epizódok ugyanebben az időpontban.
