2024. december 3. - Ferenc, Olívia
Az Egyesült Államok nem akarja kisebbíteni a libanoni robbanások jelentőségét, ugyanakkor a feltételezett izraeli művelet körülményeinek vizsgálata még tart, és azt várják el mindkét oldaltól, hogy tartózkodjon egy újabb konfliktus kialakulásától - közölte az amerikai ENSZ nagykövet szerdán újságírók előtt.
2024. szeptember 20. péntek 11:00 - HírExtra

Linda Thomas-Greenfield washingtoni sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az Egyesült Államok minden érintettet óva int attól, hogy hozzájáruljon a helyzet további eszkalációjához.

Emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok továbbra is részt vesz az egyeztetéseken, amelyeken próbálnak eredményre jutni a harcok beszüntetése érdekében a Gázai övezetben.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán Egyiptomban úgy nyilatkozott, hogy a keddi libanoni robbantások és egyéb meglepetés-erejű akciók a gázai tűzszüneti tárgyalások kisiklatásával fenyegetnek. Az amerikai diplomácia vezetője szerint már nem először fordul elő az, hogy amikor az amerikai és nemzetközi közvetítők azt gondolják, sikerül előrelépést elérni az egyeztetéseken, akkor bekövetkezik egy olyan esemény, ami megnehezíti a folyamatot, sőt akár kisiklathatja azt.

Derek France altábornagy, az Egyesült Államok Közel-Keleten állomásozó légierőinek parancsnoka közölte, hogy felülvizsgálják az egységek elhelyezkedését a térségben egy megtorló támadás esetére. A katonai vezető a kialakult helyzet súlyosságára hivatkozva lemondta a részvételét egy Washington közelében tartott biztonsági konferencián.

Libanonban kedden a Hezbollah fegyveres szervezet tagjai által használt személyi hívók robbantak fel tömegesen, a detonációkban többen, köztük gyerekek is meghaltak és több ezren megsérültek. Szerdán a libanoni fegyveres szervezet által használt adó-vevők hasonló körülmények között robbantak fel, ami szintén számos halálos áldozattal és több száz sebesülttel járt. A detonációkat izraeli katonai műveletnek tartják, ugyanakkor ezt izraeli részről eddig hivatalosan nem ismerték el.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szerdán önmérsékletre intette az érdekelt feleket a helyzet további elmérgesedésének elkerülésére.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását