2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Szüret, szőlő, bor - hogy állunk?

Közeleg szeptember vége, nemsokára itt van az egyik legfontosabb közösségi és gazdasági esemény, a szüret. Ez után pedig készülhet a magyar bor. Az ágazatról Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára beszél.
2009. szeptember 20. vasárnap 08:29 - Kanizsai Ádám
A szüretelés szeptember vége és október eleje közé esik. A parasztgazdaságoknak és szőlővidékeknek ez mindenképpen kiemelt esemény. Mind gazdaságilag, mind társadalmilag. Azon alkalmak egyike, amikor összegyűlik a család, rokonok, barátok, akár közeli és távoli ismerősök, és segítenek egymásnak a munkában.

Magyarországon a gazdaságban és kultúrában nagyon fontos jelentősége van a szőlőtermelésnek és borászatnak. Hazánk időjárási viszonyai kivételes lehetőséget biztosítanak az ágazat számára. Rengeteg olyan borvidék van, mely nem csak a hazai, de a nemzetközi életben is fontos jelentőségű.

Szőlészet


A jelenegi helyzetről Horvát Csabát,  Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkárát kérdeztük:

Várhatóan mekkora lesz az idei termés? A tavalyival összehasonlítva mik a tendenciák?

Megközelítően tudjuk már az eredményeket. Úgy néz ki, hogy körülbelül 550 ezer tonnányi szőlő lesz, ami számítások szerint 3,5 millió hektoliter bornál valamivel kevesebbet fog adni. Ez a tavalyival majdnem azonos eredmény, illetve annál egy kicsit kevesebb.

Mely területeken várat még magára a szüretelés?

Tokaj hegyalján még csak most indult a szüret, tehát a java még hátra van, és a kékszőlős területeken még várnak a beéréssel. A borvidékek többségében beindult a betakarítás.

Milyen szőlőfajták a legkeresettebbek?

Álatlában a korai érésű fajtáknak szerencséje van, olyankor a felvásárlók még viszonylag jobb anyagi kondícióval rendelkeznek. Ezek illatos, divatos bort adó fajták, melyek olyan 60-65 forintos áron kerülnek a pincékbe. Sajnos a további fajták esetében nagyon komoly árvisszaesés van, az előző évhez mérten is. Elég becsületsértő ára van jelenleg a szőlőnek.

Mely vidékről vásárolják fel a legtöbb szőlőt?

Csak a szüret végén lehet majd pontosan megmondani, hogy mekkora lesz a felvásárlás, és hogyan fog megoszlani borvidénkenként.

A tokaji terméssel mi a helyzet? Korábban azt mondták, hogy a termelőknél marad a szőlő nagy része, most az ellenkezőjéről hallani.

Fehérborszőlő fajták
Bianca Seyve-Villard 12375, Cifrandli, Chardonnay, Cserszegi fűszeres, Ezerfürtű, Ezerjó, Furmint, Hárslevelű, Irsai Olivér, Izsáki, Jubileum 75, Juhfark Királyleányka, Kövidinka, Kunleány, Leányka, Olasz rizling, Ottonel muskotály, Piros Tramini, Rajnai Rizling, Rizlingszilváni, Sárga muskotály, Sauvignon, Szürkebarát, Zalagyöngye, Zenit
Gyakorlatilag többféle megoldási javaslat is van. A héten fogadták el egy lepárlási konstrukció tervezetét, amely keretében körülbelül 100.000 hektoliternyi bor lepárlására nyílik lehetőség. Gyakorlatilag ez is egyfajta menekülés, hogy ne kelljen a tőkén hagyni a termés egy részét.

A termésbecsléssel kapcsolatban azonban érkeznek olyan jelek, hogy például a muskotályfajták esetében a lékihozatal és a beszüretelt mennyiség lényegesen kevesebb, mint amire számítottak. Tekintettel arra, hogy most jó idő van, jó beérés várható, az érés során a mennyiség jelentősen csökkenhet, főleg ha még egy aszusodás is kialakul. Ebben az esetben lehet, hogy feszültség lesz és nem jut mindenki ahhoz a jövedelemhez, amit gondol.

Gyakorlatilag felvásárlóban van hiány: pénzügyi válság van az ágazat terén, jelen pillanatban nincsenek olyan hitelkonstrukciók, amivel egy szőlőszüretet meg lehetne finanszírozni. Ez gyűrűzik be a szakmába. Tehát nem túltermelésről, hanem pénzügyi válságról kell beszélni.

Borászat

„A szőlőtermesztés és a borászat nem kezelhető külön, egy ágazat részei. Tehát a válság ebbe a körbe is begyűrűzött” – mondta el Borbély Tamás, a Magyar Bor Akadémia tagja a HírExtrának.

A szőlőtermelés kapcsán hivatkoztak arra, hogy új vásárolókat kéne megcélozni. Ez röviden azt jelenti, hogy nem veszik elegen a magyar bort. A Magyar Független Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetsége szerint a termelés nagy része hamisítvány, azaz olyan termék, melyben nagyon kevés a szőlőtartalom. Mert erre van igény. Valóban így van ez?

Vörösborszőlő fajták
Cabernet, Kadarka, Kékfrankos, Merlot, Pinot noir, Zweigelt
A legnagyobb mennyiségben valóban az olcsóbb árkategóriájú borokból fogy. Elsősorban asztali tájborok vannak ebben a kategóriában. Mert a „munkásréteg” – akikre lehetne támaszkodni – ennyit keres meg. Ennyit tudnak megengedni maguknak, szeretnének bort fogyasztani, de csupán az olcsóbb kategóriából tudnak válogatni.

Százalékos arányban nem lehet olyan nagy visszaesésről beszélni. Leginkább stagnálásról van szó. De az biztos, hogy nagyon fontos a márka.

Hanyatlás?

Mégis sokan beszélnek a bortermelés vészes hanyatlásáról. A szőlőt olyan alacsony áron akarják megvenni a felvásárlók, hogy ez hosszabb távon az ültetvények felszámolását eredményezheti. A termelők a fogyasztás visszaeséséről beszélnek. Forgalom terén a belföldi hordós bor 20-30 százalékot esett.

Az exportértékesítés során is sötét hangulat uralkodik, Hortváth Csaba szerint éves szinten nem fogja meghaladni a 600-700 ezer hektolitert a külföldi árusítás. Az egyetlen cél a piacok megőrzése lehet. Ez azonban nehézkes akkor, amikor még illegális utakon is jön be olyan „pancsbor” (pl. Olaszországból), mely magyarként lesz eladva. Nem beszélve az itthon gyártott, ám a magyar bortörvényeknek nem megfelelő termékekről.

Fogyasztói segítség

A megoldás egy része a fogyasztó kezében van. Lehet, hogy itt a válság és nem jut mindenre pénz, ám ha veszünk valamit, akkor legalább olyat, ami értéket képvisel. Több magyar  ágazatban is romlanak a tendenciák, nem engedhetjük meg, hogy a büszkeségnek számító borászatot is az import és a silány termékek tegyék tönkre. 
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2009. szeptember 22. 23:32
A fogyasztó az olcsót veszi.Lényeg,hogy butitson!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását