Na, majd én. Mert ha már valamiben illenék reformernek lenni, akkor abban mindenképpen, hogy végre legyünk képesek örülni az életnek kortól, nemtől, vallási, faji és párthovatartozástól függetlenül. Mert még azon is képesek vagyunk összebalhézni, hogy augusztus 20-án kinek van több joga ünnepelni. Aki nem magyar, annak abcúg! Még akkor is, ha esetleg az illető – aki amúgy legalább annyira magyar, mint bárki más, aki annak vallja magát - többet tett az országért, a benne élőkért, egyáltalán az emberiségért, mint a zúgolódó agyatlan többség.
Szóval kezdjünk már végre értelmes, nem megosztó ünnepeket választani az elmeháborodottságot, etnikai ellenérzéseket, pártharcokat és Rózsi néni arcidegzsábáját kiváltó csatazaj hangú és vérszagú halotti torok helyett. 
Ugyan miért nem ünnepeljük meg például a C-vitamin feltalálójának, Szent-Györgyi Albertnek születésnapját? Amíg az elébb felsoroltak pártízezer ember halálát okozták ez utóbbi pont az ellenkezőjét eredményezte. Sőt, milliókban mérhető az egészségüket és életüket ily módon megóvók száma.
Vagy ünnepeljük meg Semmelweis Ignácot, az anyák megmentőjét. Vélhetően több örömet okozott a nőknek, mint bármelyik ünnepünk dicső tábornoka, aki halálba vezette számtalan aggódó anya fiát.
Fantasztikus és kivételesen látványos lehetne a hologram feltalálásának megünneplése, emlékezve Gábor Dénes zseniális találmányára. Ez vélhetően több ösztönzést adna a fiatal generációnak arra, hogy képezze magát, mint az október 23-i csatazajos emlékünnep.
Ünnepeljük meg Oláh György zsenijét, mellyel új dimenziókat nyitott meg a szénhidrogének előállításában. Vélhetően hasznosabb mindez, mint katonai felvonulással emlékezni arra, hogyan szabadítottak fel minket azok, akiket ma már tiszta szívből utálunk, és így mára senki sem tudja igazából, hogy mit is kezdjünk április 4-gyel.
De nem csak Nobel-díjasokat lehetne piedesztálra emelni, van még bőven csodálni és ünnepelni való más is. Ugyan mi a fenéért nem ünnepeljük meg Neumann Jánost, aki nélkül ma nem létezne ez a virtuális tér, a XXI. század és a tudás jelképe? Hol van ehhez képest Batthyány, Széchenyi, Deák? Nem akarom kisebbíteni a gróf, herceg és „legnagyobb magyar” urak teljesítményét, de tetteik legfeljebb erre a 10 milliós országra terjednek ki, míg Neumann János egy egész bolygót befolyásolt teljesítményével. Ha csak számokban akarom kifejezni, akkor 600-szor nagyobb produktum az övé!
Vagy ünnepeljük meg végre Dr. Ludwig Zamenhof grandiózus elképzelését, mellyel végre összekapcsolható lehetne a bolygó egy nyelvvel, az eszperantóval, mely nem tartozik egyetlen nemzethez sem, így nem tudja megosztani az angol nyelv világhódítása miatt háborgókat.
És még sorolhatnám végtelen számban azok neveit, akik békében, értelemmel, szeretettel, figyelemmel fordultak az emberhez, az emberiséget körülvevő környezethez. Volt empátiájuk, megértő hozzáállásuk, elfogadó szemléletmódjuk, mely olyan eredményeket hozott, amivel mindenki tud a későbbiekben valamit kezdeni. Tökmindegy, hogy osztrák, magyar, román, szerb, zsidó, hottentotta, bal- vagy jobb oldali, urambocsá' kommunista, vagy fasiszta, nő vagy férfi. Mindenkié. Amit ők letettek az asztalra korlátlan érték, semmilyen formában nem megosztó, ellentétben a jelenlegi ünnepeinkkel.
Legyünk már egyszer az életben értelmesek, és ha sikerült oly sokszor hasznos újításokat bevezetnünk, melyek a világ folyását hasznosan befolyásolták, igazán lehetnénk azok, akik elsőként szakítanak ezzel az elmebeteg ünneplési tradícióval. És szokjunk le arról, hogy nem az számít hősiesnek, aki alkot, teremt, fejleszt, termel, javít, épít, hanem aki rombol, kaszabol, írt, leszámol, legyőz, megelőz, ordít. Elegem van abból, hogy csak az lehet hősies, aki kiáll a mezőre és lekaszaboltatja magát, miközben az pedig pipogya fráter, aki otthon megjavítja a lakást, meggyógyítja a beteget, felszántja a mezőt és beveti maggal. Ááááá, az lófasz! De ha vérrel itatja át és tele torokból ordít, hogy előreeee, az már valami! Hagyjuk ezt már végre abba és ünnepeljünk olyanokat, akik az életünket javítják, könnyítik felfedezéseikkel, miközben nem osztják meg a társadalmunkat.
A szabadsághősöket pedig vigyük a panteonokba és hagyjuk őket végre békében pihenni…
