Esterházy János rehabilitációját szorgalmazzák

Esterházy a két világháború közötti csehszlovákiai kisebbségi közélet egyik meghatározó személyisége volt. 1936-ban őt választották meg az Egyesült Magyar Párt elnökévé. 1938 őszén ő fogadta Kassán a magyar hadsereg élén bevonuló Horthy Miklóst, s felszólította őt, hogy adják meg a szlovák kisebbségnek mindazokat a jogokat, amelyeket korábban a felvidéki magyarság kért Prágától.

Egyúttal szót emelt a magyar csendőrök brutalitásai ellen is. Nem költözött el Pozsonyból, hanem az önálló szlovák államban maradt, ahol mintegy hetvenezer magyar érdekeit védte. Egyedül ő nem szavazta meg 1942-ben a pozsonyi képviselőházban a szlovákiai zsidók deportálását lehetővé tevő faji törvényt.

A második világháború után fogták le Pozsonyban, amikor antifasiszta harcostársával, Szalatnai Rezsővel együtt akarták átadni Gustáv Husák akkori szlovák belügyi megbizottnak a szlovákiai magyarok meghurcolása ellen tiltakozó memorandumot. A Szovjetunióba szállították, ahol tíz éves munkatáborra ítélték.

Távollétében 1947-ben Csehszlovákiában a népbíróság fasisztaként, hazaárulóként és kollaboránsként ítélte halálra, később a verdiktet életfogytiglanra módosították. A súlyos tüdőbetegséggel küszködő politikust 1949-ben szállították vissza és embertelen körülmények között tartották fogva, az ország legszigorúbb börtönének tartott morvaorászgi Mirovban. A halálos kór itt végzett vele 1957 március 8-án. Holttestét elhamvasztották és még az urnát sem adták ki a hozzátartozóinak. Máig nem tudni, hol rejtegetik. Egyes források szerint hamvait a csehszlovák titkosrendőrség (StB) szétszórta a börtön közelében.


A rendszerváltás után alakuló szlovákiai magyar pártok követelték a rehabilitációját, amelyre információnk szerint Václav Havel államfő hajlott is, de végül szlovák tanácsadóira hallgatva nem támogatta az indítványt - olvasható a nol.hu-n.