Hol van a kilencedik?

A Pluto vesztét azok a kisebb-nagyobb, Kuiper-objektumoknak (KBO) nevezett égitestek okozták, amelyeket az elmúlt 15 évben fedeztek fel a Neptunuszon túl. Általuk vált világossá, hogy a Pluto csak egy nagyobbacska darabja ennek a törmelékfelhőnek, ráadásul, mint az 2005-ben kiderült, nem is a legnagyobb. Ám éppen ezek a távoli égitestek utalnak arra, hogy nem feltétlenül kell lemondanunk a kilencedik bolygó gondolatáról.

A megfigyelések alapján az eddig ismert közel 1300 Kuiper-objektum több csoportba sorolható. Az egyik népes csoport a kubevánók osztálya, amelyek a Neptunusztól biztonságos távolságban, 40 Cs.E.-n túl, közel kör alakú, stabil pályákon keringenek a Nap körül. A régebbi elméletek szerint távolabb is ezek az égitestek uralják a Naprendszert, ám az elmúlt másfél évtizedben a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem sikerült 50 Cs.E.-n túl ilyen égitesteket felfedezni. A furcsa jelenségre több magyarázat is létezik. Egyesek szerint más csillagok közeli elhaladásai tisztították meg a távolabbi tartományokat, míg mások úgy gondolják, hogy ebben a távolságban már nem is alakultak ki nagyméretű bolygócsírák, vagy ha mégis, kidobódtak a Naprendszerből, amikor a Neptunusz több Cs.E.-nyit távolodott a Naptól. Többek szerint azonban lehetséges, hogy egy Mars méretű égitest tisztítja meg a távoli tartományokat, amely valahol 60-80 Cs.E. távolságban rója útját a Nap körül.

Ez utóbbi, igen egzotikus, bár kevéssé valószínű megoldás lehetőségét csökkentette nemrég a kisbolygók kutatásában évtizedes hírnévnek örvendő Spacewatch-teleszkóp kutatógárdája, miután közzétették legfrissebb kutatási eredményeiket. A korszerű, négy elemből álló mozaik CCD-vel felszerelt távcső az ekliptika környezetét vizsgálja, és 3-7 naponként tér vissza ugyanarra a területre. Egy éjszaka három felvétel készül az adott égterületről, ám mivel ezek egy órányi időtartamot fognak át, 50 Cs.E.-nél távolabbi égitesteket a kicsi elmozdulás miatt nem lehet észrevenni. Ha viszont a több nap különbséggel készült felvételeket hasonlítják össze, akár 1200 Cs.E. távolságban járó égitest is kimutatható. A feladat megoldására külön szoftvert fejlesztettek, amellyel a 2003 márciusa és 2006 márciusa között rögzített 3930 látómező képeit vizsgálták át, mintegy 1,9 terabájtnyi adatot feldolgozva. Az átlagosan 21 magnitúdós határfényességű képeken 1,4 milliárd objektumot detektált a szoftver, amelyek közül 435 ezer jelöltet azonosított, mint lassú mozgású, vagyis távoli égitestet. Ezután jött a munka dandárja, mivel a jelölteket manuálisan kellett átnézni. Ez a sziszifuszi munka a népes szerzőlista szerint (17 kutató szerepel a szakcikk szerzői között) nagy erők bevetését követelte, bár a tapasztalatok szerint 1-2 másodperc elegendő volt egy jelölt valódiságának eldöntésére. A legtöbb hamis égitestet halvány, a detektálás határán lévő, ezért hol csak az egyik, hol csak a másik éjszaka látszó csillag okozta.

A 8 ezer négyzetfokot, az ekliptika 10 fokos környezetének 55%-át lefedő felvételek átvizsgálása során egyetlen korábban ismeretlen égitestet sikerült felfedezni, a 46 Cs.E. távolságban keringő, kb. 800 km átmérőjű 2003 MW12-t. Ezen kívül 17, korábban már felfedezett Kuiper-objektum is szoftvervégre akadt, ami megmutatta, hogy a rendszer jól használható. Az eredmények szerint a vizsgált területen nem található 300 Cs.E.-nél közelebbi Mars méretű és 1200 Cs.E.-nél közelebbi Jupiter méretű égitest. Ez csökkentette a feltételezett Mars méretű égitest létezésének valószínűségét, bár az ekliptika környezetének maradék 45 százaléka, köztük a nyári Tejút csillagokkal telezsúfolt, széles sávja még tartogathat meglepetéseket a bolygóvadászok számára.(hirek.csillagaszat.hu)