Bevallom, életemben először hallottam úgynevezett „nemzeti állatokról”. Kik azok? Felteszem, a Magyarországon őshonos állatfajták tartoznak ebbe a körbe, mint például a magyar szürkemarha (már a nevében is benne van), a puli (róla például kis, hazai gyártmányú bevásárlókocsit is elneveztek) vagy éppenséggel a túzok („amott ül magában”, kit Ilosvai Selymes és idősebb Arany is megénekelt). 
Nehezen tudok magam elé képzelni egy olyan jelenetet, ahol teszem azt két hajbakapó gépjárművezető „Te rohadt puli!” vagy „Te szemét túzok!” felkiáltással próbálná verbálisan megalázni a másikat. A jelzők („magyar”, „szürke”) nélküli „marha” persze gyakran szerepel honfitársaink trágár-szótárában, de ugye a jelzett állat nemzeti hovatartozása így homályban marad, tehát a sértegető és a sértett a „Te hülye marha!” hangsor hallatán akár a kanadai holstein fríz, akár a dán jersey fajtára is asszociálhat, már amennyiben jártas a szarvasmarha-szakirodalomban.
Külön problémát jelenthet a magyar nemzeti állatnak ugyan nem tekinthető, ám a nyelvrokonság okán mégis szívünkhöz közel álló finn ayrshire fajta esetleges sértegetése, bár e fajta mocskos szájra vételéről sincs tudomásom.
Az igazság az, hogy a fent idézett esetekben az állatokat szidalmazás céljából mondatba illesztő honfitársaink nem az állatfajtákat csepülik, hanem azt a személyt, akinek címzik a sértést: vagyis az embert. Úgy is lehet mondani, hogy az illető viselkedését az állatéhoz hasonlítják, és ez már joggal kicsaphatja a biztosítékot a faunával rokonszenvező hallgatóból. Kevés olyan intelligens élőlény létezik ugyanis, mint például a trágárságokban gyakran szereplő patkány vagy disznó (bocsánat, sertés), és kevés oly ostoba, arrogáns, mint a homo sapiens. Vegyük például a magyar közvélemény szemében a magukat a béka s+gge alá letornázó politikusokat. Egyesek a magyar Országgyűlést is előszeretettel nevezik állatkertnek, ami megint csak jogtalan minősítés, ugyanis felértékeli a parlamentben zajló munkát. És akkor hogyan minősítsük a választókerülete közértjében ittasan focizó, majd mentelmi jogára hivatkozó képviselőt, a saját mellszobrát a hivatali szobája előtt felállíttató polgármestert, esetleg a fegyvernek látszó tárggyal biciklistát fenyegető egykori államtitkárt?
Jobb, ha békén hagyjuk az állatokat, akár nemzetiek, akár nemzetköziek; ők sosem művelnek akkora balf+szságokat (majdnem azt írtam, baromságokat), mint a fent említett, kívülről kulturáltnak látszó emberek. Igaz, az is túlzás lenne, ha általános szitokszóvá a politikus válna a jövőben. Ezt mindenki maga eldönti majd, ha nem is népszavazáson.
