Lisszaboni EU-csúcs

 Közvetlenül a csúcstalálkozó megkezdése előtt is két nagy tagállamnak - Olaszországnak és Lengyelországnak - vannak még rendezetlen követelései, így a kormány- és államfők várhatóan az utolsó pillanatig alkudoznak majd.

A megfigyelők különösen Lengyelország hajthatatlanságára számítanak, mivel a varsói vezetők az október 21-i parlamenti választás miatt félszemmel kénytelenek a hazai közvéleményükre figyelni.

Ha a lisszaboni csúcs jóváhagyja a reformszerződést, akkor a 27 országot tömörítő Európai Unió maga mögött tudhatja azt a politikai válságot, amelyben az alkotmányos alapszerződés 2005-ös bukása óta van.

A reformszerződés átvette a megbuktatott Alkotmány leglényegesebb elemeit, de nem lép az EU eddigi alapszerződései helyébe, hanem csak módosítja azokat. Így a tagországok döntő többségében elvileg nem lesz szükség kockázatos népszavazásra.

A reformszerződés szerint az EU-nak lesz külügyminisztere (hivatalosan külpolitikai főképviselőnek fogják hívni), és két évre választott állandó elnöke (az eddigi félévenkénti soros elnökség helyett).

Az euroszkeptikus országok közül Nagy-Britannia már korábban kialkudta, hogy rá nem lesz kötelező a legfontosabb polgári és munkavállalói jogokat rögzítő Alapjogi Charta.

Lengyelország még Lisszabonban próbál a maga számára kedvezőbb szavazási mechanizmust kicsikarni. Ezen kívül állandó képviselőt követel magának az Európai Bíróságban, hogy ugyanolyan pozíciója legyen, mint a hasonlóan nagy, de régi tagállamok.

Olaszországnak az a kifogása, hogy az Európai Parlament létszámának már elhatározott csökkentése miatt 2009-től kevesebb képviselője lenne, mint a nem sokkal nagyobb Franciaországnak és Nagy-Britanniának, holott eddig a három országnak ugyanannyi parlamentere volt.

Ha a csütörtök-pénteki portugáliai csúcs egyetértésre jut, akkor decemberben írják alá ünnepélyesen a reformszerződést. A tagállamoknak 2008 folyamán kellene ratifikálniuk, hogy 2009. január 1-én életbe léphessen.