Rozsos István ifjú pécsi medikusként a Szentágothai professzor vezette anatómiai szövet- és fejlődéstani intézetben végezte kutatásait, amikor egyetemista társai közölték vele: "Pista, ugyan nem voltál ott az összejövetelen, de távollétedben megválasztottunk a nemzetőr zászlóalj parancsnokának." A hír kissé meglepte, mert bár szimpatizált a forradalmi kezdeményezésekkel, részt vett a felvonuláson is, de vezető szerepet nem akart vállalni. Éppen távoli út előtt állt, az ausztráliai Canberrába készült, hiszen meghívást kapott a Nobel-díjas Eccles professzortól. Ma úgy véli: a sors akarta, hogy akkor elmaradjon a külföldi tanulmányút, hiszen lehet, hogy akkor nem a sebészetre épül életműve, hanem az agykutatásra.
Azóta eltelt több mint fél évszázad. Rozsos István sebészprofesszor a közelmúltban ünnepelte hetvenötödik születésnapját, s akkor elhatározta: több mint 36 ezer elvégzett műtét után leteszi a szikét. Már csak írni, kutatni jár be a kaposvári Kaposi Mór Megyei Oktatókórházba, a Seffer-Renner Magánklinikán sem műt; inkább a szaktanácsadást vállalta. A Balassa emlékérem és számos kitüntetés tulajdonosa, több műtéti eljárás bevezetése fűződik nevéhez. Olyan is, mint a kulcslyuksebészet, amely lehetővé teszi, hogy akár 8 perc alatt, mindössze 2-4 centiméteres hasfali metszéssel eltávolítható legyen az epekő. Ez a módszer már elterjedt a világon; Magyarországon több mint tízezer műtétet végeztek ezzel az eljárással. Most azonban nem a hivatásáról, hanem fiatal korának meghatározó élményéről, 1956-ról kérdeztük.
- Nem gondoltam, hogy életem egyik legmozgalmasabb hete vár rám, amikor társaim felkértek. Egyébként biztos voltam benne, hogy győz a forradalom, ezért is engedtem egy idő után az unszolásnak. Nagy Imre akkor oszlatta fel az ÁVH-t és más rendfenntartókat. A Pécsi Orvostudományi Egyetem nemzetőr zászlóalja a rend őrzésére szerveződött. Fokozatosan növekedett a létszámunk. Mi, önkéntesek már vagy háromszázan voltunk. Akadt néhány meggondolatlan, szélsőséges személy, akikkel nem akartuk beszennyezni a forradalmat. A forradalom egyébként sem alkalmas arra, hogy ítélkezzünk. Mindig úgy véltem: a bíróság dolga lesz eldönteni, ki, miért felelős - emlékezik.
- Milyen feladatok vártak a fiatalokra?
- A legkülönfélébb kéréseket kellett teljesítenünk. Elhagyott gyárakat, üzemeket őriztünk, és élelmiszert gyűjtöttünk a fővárosiaknak. Ennek a csoportnak egyébként tagja volt Vizy E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia mai elnöke is, aki társaival lelkesen szortírozta a beérkezett adományokat.
- Miként gondol ma életének erre a szakaszára?
- Már ismerve a hasonló cselekmények súlyát, úgy hiszem, szinte csodával határos, hogy egyetemista társaimmal együtt aránylag ép bőrrel úsztuk meg az eseményeket. Mindig őszinte szívvel és lelkesedéssel álltunk helyt. Ma is hálával gondolok tanáraimra, közülük is Flerkó Béla és Donhoffer Szilárd professzorokra, akik az 1957 márciusában kezdődő fegyelmi vizsgálatok során mindvégig mellettem álltak. Az ötvenes évek nyomasztóak voltak, tele félelemmel. Diákokat zártak ki az egyetemekről, pusztán azért, mert templomba jártak. Én is jártam misére, de barátommal mindig más templomba mentünk. Ezért nem tudtak elkapni. A forradalomtól vártuk, hogy tisztuljon, normalizálódjon az élet, s azzal biztattuk egymást: kibírjuk ezt a pár napot, és a Nyugat majd segít bennünket. Ehelyett jöttek az orosz tankok. Akkor sorra jártuk a laktanyákat, hogy úgynevezett Faust páncélöklöket keressünk, amelyekkel akár egy tankot is hatástalaníthattunk volna. Egyet sem találtunk, mert - mint megtudtam - még áprilisban összeszedték az összeset és valahova elszállították, pedig az egész itt lévő tankegységet ki lehetett volna lőni velük. Maradtak hát az avult fegyverek, a benzinpalackok. Ez azonban nem von le semmit abból a csodás élményből, hogy együtt voltak az emberek, egy célért dobogott a szívük. A kizsarolt parasztság is képes volt arra, hogy adjon; előkerült az eldugott zsír, liszt, krumpli, s már küldtük is fel a fővárosba.
- Tevékeny életet tudhat magáénak. Ismert, sikeres ember, s bejárta a világot, hogy elterjessze új műtéti módszereit. Egészségügyi főiskolás tanítványai szeretik, amit olyan apró figyelmességekkel is jeleznek, hogy Zsolnay-csészében gőzölgő teával, süteménnyel, virággal várják tanárukat a szigorlaton. Érte-e hátrány az ötvenhatos szerepe, helytállása miatt?
- Hogyne, nem is kevés. Mindent megmozgattak azért, hogy eltávolítsanak akkori munkahelyemről, Keszthelyről, de sikertelenül. Aztán amikor pályázni kellett, a velem együtt pályázók mindent elkövettek azért, hogy felszínre kerüljön ötvenhatos szerepvállalásom. A hatóság pedig évekig nem adott útlevelet. Ezekkel együtt úgy vélem: 1956 valóban történelmi pillanat volt hazánk életében. Hálát adok az Úrnak, hogy részese lehettem az eseményeknek, s ma sem tennék másként. Annak viszont nem örültem, ahogy tavaly "összemaszatolták" idehaza a forradalom szellemiségét, amelyet mind a mai napig nagyra értékel a világ.
