2004-ben beléptünk az unióba, viszont még azt sem mindig tudják az emberek, hogy milyen hétköznapi jogokkal jár a tagállami státusz.
Például másfél éve, amikor beálltam a sorba az EU jelzésű tábla mögé a repülőtéren, fel kellett világosítani néhány utast arról, hogy nyugodtan beállhatnak ide ők is, ez nemcsak a diplomaták kiváltsága.
Látszik, hogy a hétköznapi egyszerűsítések - amik megkönnyítik az ember életét vagy kényelmesebbé teszik - sem mindig világosak az emberek fejében.
A bonyolultabb kérdéseket, mint például a strukturális és kohéziós alapok, össze-vissza keverik. Bár ezeket nem is feltétlenül kell pontosan ismerni. Mikor megépülnek az utak, az épületek, az iskolákat renoválják és elindul ötezer program, akkor viszont érdemes kihangsúlyozni, hogy ezek eu-s pénzből készülnek. Egy-két év még kell ahhoz, hogy a strukturális és kohéziós alapok pénzei Magyarországon beérjenek. Az eredmények – amikor már látszódnak - önmagukért fognak beszélni.
Azért állnánk ennyire távol az uniótól lélekben, mert nem egészen értjük?
Minden bizonnyal, de nem is könnyű érteni. Nekem is egy évembe került a monstre intézményműködés megértése. Ezzel szemben egyértelmű, hogy az unión kívül nincs élet. Nézzük meg: Románia és Bulgária is bent van már. Igyekszik Horvátország és dolgozik Törökország is, hogy bejuthasson. Egy közösséghez tartozás védelmet jelent, igaz, rengeteg kötelezettséggel is jár. Viszont egy olyan lehetőséget, olyan fejlődési pályát nyit meg az ország előtt, ami nem lenne adott az EU-n kívül.
Brüsszelben a különböző pártok által delegált képviselők mennyire képesek közösen fellépni a Magyarországot érintő kérdésekben?
Ebben a nagyon eldurvult belpolitikai helyzetben egyre kevésbé. Október 23-án Strassbourgban leszünk (az Európai Parlament minden hónapban egy hetet ott ülésezik) és felvetettük, hogy ünnepeljünk együtt. Válaszként egy levelet kaptunk Szájer Józseftől. Nem hajlandók velünk ünnepelni, mivel ők sajnos nemcsak arra emlékeznek, hogy mi történt október 23-án 56-ban, hanem a múlt évi véres drámára is, amit a kormány számlájára írnak. Ez egy nagyon szomorú dolog.
Határon kívüli ügyekben, a határokon túli magyarokkal szembeni atrocitások esetében tudunk közös nevezőre jutni.
A hazai belpolitikai kérdésekben ugyanúgy nem sikerül kint dűlőre jutnunk, mint ahogy a hazai politikusok itthon nem tudnak egymással.